Vidám dallamok, súlyos szövegek

Kérdés persze, hogy érdemes-e bármit is komolyan venni a mai popzenében, vagy művészet helyett inkább csak zeneiparról beszélhetünk, ahol az előadókat marketingcsapatok dizájnolják, és persze pénzes befektető is kell a háttérmunkálatok finanszírozására. Ja, meg ott van még a zene is, de azt rá lehet bízni a trendeket kiszimatoló, profi szerzőkre, vagy a mesterséges intelligenciára.

Megértem, hogy a Gorlo Volka tagjai nem kérnek ebből. 2015-ös alakulásuk óta minőségi indie-folk-popot játszanak, gyakori rockos elszállásokkal, okos szövegekkel, sőt, megzenésített versekkel. Nem megyek vissza a kályhához, csupán annyit jegyzek meg, hogy első albumukra 2021-ig kellett várniuk a rajongóknak, akikből sok van. Talán több is, mint Farkas Melindáék gondolnák. Ez a bázis a koncerteknek köszönhetően épült ki országszerte, hosszú évek alatt – de akár még a Tompa Mihály Országos Verseny (szerintem) legfontosabb, énekelt versek kategóriáját is említhetném, ahol Meli tehetsége először ragyogott fel, és ahol idén már zsűritag volt.

A Gorlo Volka zenekar a pandémia első évében kezdte potyogtatni vizualizált dalait a közösségi oldalakon, ezekből született a remekbe szabott Szeretetjárvány című album, de csak mintegy dokumentálva, összegyűjtve a termést. A jó matekosok most szorozzák meg öttel a Szeretetjárványra adott akkori pontszámukat. A Titok ennyivel kiforrottabb, kompaktabb, színesebb, kreatívabb és bátrabb az előző albumnál. A zongorázható különbség technikailag a keverésben és a masteringben érhető tetten, zeneileg pedig a jóval tágabb perspektívákban. A szövegek tekintetében olyan az egész, mint egy egzisztenciális regény, vagy inkább novellafüzér – összefüggő, de darabjaiban is kiváló. Ráadásul a súlyos szövegek szembe-mennek a laza, már-már bulis dallamokkal, amit talán a The Cure próbált először, és tudjuk, hogy baromira bejött nekik. Diszkóritmusra énekelni olyasmit, hogy „Neveletlen a sors, szomorú nevetéssel/félrészegen oszt lapot,/és ha rosszul kaptál kártyát, én kérek elnézést,/félrenyelek és áldom a napod” (Kopott dal) meglehetősen merész dolog, de működik. A diszkós csavargások egyébként nyilván meglepik a régi rajongókat, akik érdesebb hangzáshoz és több folkelemhez szoktak. De az új ösvény nagyon is járható, sőt, izgalmasabb, mint a régi, kitaposott. De erről majd később.

Szövegcentrikus vagyok, nálam nincs bocsánat a bénaságokra, magyartalanságokra, de még az angoltalanságokra sem, ha valaki világnyelvet választ a nemzetközi karrier reményében. Ebből a perspektívából állítom, hogy a Gorlo Volka főnöknője egy vérbeli rockköltő. Néha már-már úgy érzem, túl tömény az a gondolatdózis, amit kapok tőle egy-egy dalban – miközben persze sejtem, hogy ez amiatt lehet, mert a zeneipar mára szinte teljesen leszoktatott a minőségi dalszövegekről. Itt viszont csak úgy spriccelnek a fülembe az olyan súlyos témák, mint a szeretethiány, a krónikus birtoklási vágy, a viszonzatlan érzelmek okozta kétségbeesés, a kezelhetetlen hangulatingadozások, a felelőtlen játék a tűzzel, a vergődés, annak reményében, hogy végül minden jóra fordul… Szóval egy egész napos párkapcsolati konferencia anyagát találják meg itt a pszichológusok.

A szövegek mellett a zenén is érezhető, hogy ez az anyag sokkal rövidebb idő alatt született, mint az előző album. A dalok szépen egymásba kapaszkodnak, nem fokozatosan épül fel a szerkezet, hanem minden azonnal egyben van, csak be kell sétálnunk ebbe a színes, ízléses térbe. A jó matekosok azt is észrevehették a mellékelt fotón, hogy immár öten vannak a zenekarban. Találtak egy billentyűst, Koch Olivér személyében, aki körülbelül annyit lendített a dalokon, mint egy finom mártás a sült húson.

Ha már Titok, akkor elárulok egy titkot: az előző album hallgatása közben is gyakran hozzáképzeltem a dalokhoz egy szintiszólamot, vagy különböző effekteket. Ezt olyankor szoktam csinálni, amikor minden nagyon finom, de azért van némi hiányérzetem (mártás, salátaöntet, tejszínhab, citromhéj…). Ezekben a számokban csak úgy sziporkázik az új tag, öröm hallgatni azt a sok sistergést, pörkölést, kenegetést. Néha csak egy-egy finom ötlet löki tovább a dalt, máskor a szintetizátor domináns hangszer, de soha nem érzem felesleges díszítőelemnek.

Talán az sem mínuszos információ, hogy az album két stúdióban készült: Galántán és Budapesten. A zenei szakmában csak Gilaként ismert Szabó Ádám producer valamennyi fontos hazai zenekarral dolgozott már, mindenki megfogadja a tanácsait, szuperlatívuszokban nyilatkoznak róla a muzsikusok. Az ő vezénylésével kezdte a munkálatokat a Gorlo Volka is, aztán váratlanul nyertek a Petőfi Nagylemez Program pályázatán, és az volt a jutalmuk, hogy a budapesti Csend Stúdióban dolgozhattak, Mazán Attila producer vezetésével. Így is tettek, és az eredmény egy remekül hangzó, cizellált, színgazdag anyag lett, amelynek csírái Galántán bújtak ki. Tele van apró ötletekkel, izgalmas nüanszokkal, olajbogyós finomságokkal. (Az olajbogyó egészséges is, nem csupán finom. Azon dolgok egyike, amelyek nélkül jól elvagyunk, de ha megkóstoljuk, sajnálni fogjuk, hogy eddig nem fogyasztottuk).

Mit mondhatnék még? Talán annyit, hogy aki teheti, menjen el a holnapi budapesti hajós lemezbemutató koncertre, támogassa jelenlétével az egyik legjobb hazai magyar formációt, amely szerintem európai színvonalat képvisel a könnyűzenében.

A Titok megfejtésre vár. A művészet az alkotóról szól, aki meg akar mutatni egy darabot magából. Egy nívós mű arra inspirál bennünket, hogy javítsunk saját életünkön. Ha megemeli a lécet előttünk, az ösztönözhet minket, hogy még magasabbra jussunk, vagyis egyfajta együttműködés jön létre alkotó és befogadó között. Szóval önökön múlik, hajlandóak-e elmerülni ebben az egyedi zenei világban, vagy inkább valamelyik kereskedelmi rádióra tekernek…