Gömöri szitkok könyve

Magyarán: káromkodásait, hiszen ezt jelzi a kötet címe is: Gömöri káromkodások könyve.

Lehetséges több mint hétszáz oldalon keresztül káromkodásokat, illetve a káromkodásokról olvasni? Bizony lehet, méghozzá remekül lehet szórakozni rajtuk. Mindig is sejtettem, hogy a káromkodást cifrázni igazán a latin nyelveken, spanyolul vagy olaszul lehet, de legfőképpen magyarul. Ám hogy micsoda szóvirágokat volt képes szárba szökkenteni a haragra lobbant gömöri pór, polgár vagy nemes ember, arról sejtelmem sem volt. Ahhoz Zsupos Zoltán hangyaszorgalmú kutatásaira, illetve azok közzétételére volt szükség. Akinek természetesen testhezálló volt a feladat, hiszen nevét néprajzkutatóként és levéltárosként számtalan érdekes témában végzett munkáiról ismerhetjük.

A káromlással foglalkozó irodalom természetesen nem teljesen új a nap alatt, s a kötetben erről is kaphatunk rövid tájékoztatót. A múltból ismerhetünk néprajzi, nyelvészeti, büntetőjogi és vallástörténeti szempontú kutatásokat és közléseket (Györffy István, Gunda Béla, Eperjessy Ernő, Czigány László, Nyerges Ágnes, B. Kovács István, hogy csak néhány nevet említsünk), tudomásunk szerint azonban ez az első ilyen nagyszabású és kizárólag e témával foglalkozó gyűjtemény. A szerző Rozsnyó és Rimaszombat iratanyagának (megyei és más, főleg tanúkihallgatási jegyzőkönyvek) feltárásakor több mint négy évszázad forrásanyagát kutatta. Eredeti szándéka az volt, hogy csupán a káromkodásokat rögzíti, később vált világossá számára (az olvasó szerencséjére), mennyire fontos az egyéb körülmények rögzítése is. Maguk a káromkodások mellett így fontos közlendővé váltak tágabb szövegkörnyezetük segítségével elhangzásuk körülményei is. Nem elhanyagolható a gyűjtemény etnikai-földrajzi szempontból sem, hiszen Zabartól Pohorelláig, Dobsinától Kokaváig, Kecsőtől Várgedéig kalandozhatunk térben és időben, s természetesen a keveredő, a tájak, néprétegek egymást „gazdagító” szókincsében és nyelvi leleményeiben.

A kötet több részre oszlik. A szerző előbb körbejárja és betájolja témáját, s egy rövid kutatástörténet után felvezeti, hol, milyen körülmények közt és hogyan káromkodtak eleink, milyen tiltások és büntetések léteztek a századok során a káromkodás ellen, s hogyan szegték meg ezeket az emberek, illetve mi adott okot arra, hogy olykor válogatatlanul kifakadjanak. Ezt követi mintegy 250 oldalon maga a gyűjtemény, míg a második kötet a káromkodások forrásait tartalmazza.

Senki ne ijedjen meg a káromkodásözöntől (bár a gyerekek kezétől tegye kissé távolabb), hanem búvárkodjon azzal a szándékkal ebben a könyvben, hogy népi kultúránk egy (igaz, nem a magas kultúrába tartozó) hallatlanul izgalmas szeletével ismerkedik meg. A kötetet e tekintetben nemcsak a beavatott szakmának, hanem a tágabb közönségnek is melegen tudjuk ajánlani. Nyelvi improvizációk sokszínűségéről van szó elsősorban, melynek gyakorlása „nagy részt enged a képzeletnek a nyelvalakító működésben”.

Egy dolog nem derül ki a kötetből: vajon a gömöri atyánkfiai többet káromkodtak-e, mint a Kárpát-medence más tájain élő emberek? De hát ez nem is volt célja a szerzőnek, aki előszavában némi humorral jegyzi meg, köszöni családjának, hogy türelemmel viselte, ha olykor idézett a munkájából…

(Zsupos Zoltán: Gömöri káromkodások könyve 1-2. 314 l. Gömör-kishonti Múzeum Egyesület, Patrióta Kiadó, 2010)