Gombháború bátor kiállással

TALLÓSI BÉLA

Volt egyszer egy Gombháború. Yves Robert rendezte 1962-ben La guerre des boutons címmel, ami jelzi, hogy francia produkció. Aztán volt még egy Gombháború War of the Buttons eredeti címmel – ez angol változat 1994-ből. John Roberts rendezte. Története Írország egyik távoli sarkában egymás szomszédságában található két álmos kis halászfaluban játszódik. Az hoz némi izgalmat az ott lakók életébe, hogy az iskolások között háborús viszonyok dúlnak.

Végül van egy új Gombháború, a La Nouvelle Guerre Des Boutons, amely 2011-es produkció, ismét francia, s az a Christophe Barratier rendezte, aki a méltán elismert és érzelmileg lehengerlő Kóristák című drámát. Az ő Gombháborúja nálunk nemrég került mozikba, méltánytalanul hamar lefutott, méltánytalanul kis érdeklődés mellett. Nem szoktam ilyen direkt módon ajánlani, most kivételt téve azt mondom, ha bárhol találkoznak ezzel a filmmel, vidéki moziban, tévében, dévédén, interneten, bárhol, ne sajnálják rá az időt. A Gombháború című filmet jó nézni, olyan érzelmi húrokat penget, hogy az embert hajlamossá teszi az átlényegülésre, értékeinek számbavételére, dolgainak átértékelésére.

A fő motívum ugyanaz, mint az angol verzióban. Itt két francia kisfalu gyerekei a becsületért vívnak harcot egymással. Harcuk gombra megy, a győztes csapat lemetszi a másik csapat ruhájáról a gombokat. Ennek a becsületért vívott heroikus harcnak a hátterében azonban valós háború dúl, a második világháború, s ez is beleszól a gombháború menetébe. Felnőttek és gyerekek harca fedi egymást. Izgalmas, látványos, romantikusan heroizált szép történetet kínál a film a kiállásról, a becsületről, a feláldozásról, azokról az értékekről, amelyekről ma megfeledkezünk, nem igazán kerülnek ezekről sztorik vászonra. A Gombháborút látva – a háborús történet ellenére, s azzal együtt, hogy könny szökik az ember szemébe a megaláztatások, az igazságtalanságok, a gyerekek és a felnőttek kiállása okán – megtisztulási folyamatot élhet át a néző. Pál utcai fiúk, Legyek ura érzettel nézhetjük a Gombháborút, s a mozinak valami olyan nosztalgikus feltámasztása is ez egyben, amire legutóbb Giuseppe Tornatore volt képes legendás Cinema Paradisójával – amiben újabb nemzedékek túlcsordult romantikát látnak. Legyen! Ám, aki a Légy jó mindhaláligon nőtt fel, vagy a Kincskereső kisködmön igazába „takarózott”, annak a cselekmény fő sodrását meghaladva mély érzelmi többlettel kínál mondanivalót az új Gombháború.