Glenda Jackson 75 éves

London |

<p>Május 9-én lesz 75 éves Glenda Jackson kétszeres Oscar-díjas angol színésznő, az angol film egyik nagyasszonya.</p>

Brinkenheadben, egy Liverpool közeli kisvárosban született, munkáscsaládban. Iskoláit 16 évesen hagyta félbe, hogy egy amatőr színtársulathoz csatlakozzon. Az itt töltött évek alatt szerezte színpadi rutinját, hiszen szinte minden szerepkörben kipróbálhatta magát, közben a megélhetésért portásként és pincérként dolgozott. Idővel bejutott a Drámaművészetek Királyi Akadémiájára, diplomáját 1957-ben kapta kézhez.

Peter Brook, a Royal Shakespeare Company világhírű rendezője fedezte fel tehetségét, az ő irányításával lett a társulat vezető színésznője. 1964-ben kiugró sikere volt Charlotte Corday szerepében Peter Weiss Marat halála című drámájában, a szerepet a dráma filmváltozatában is eljátszotta. A világhírt - és vele együtt első Oscar-díját - a Szerelmes asszonyok című film hozta meg számára 1969-ben. (A másodikat 1973-ban az Egy kis előkelőségért kapta.) Jackson a vásznon érzékeny, szenvedélyes, szeszélyes nőket formált meg, alakításainak sajátos színt kölcsönzött temperamentumos személyisége.

A zene szerelmeseiben Csajkovszkij nimfomániás feleségét játszotta parádésan, a BBC hatalmas sikerű tévésorozatában I. Erzsébet szerepéért kopaszra borotváltatta a fejét. A legendás királynőt később a Mária, a skótok királynője című filmben is eljátszotta, Vanessa Redgrave oldalán. A hetvenes-nyolcvanas években neve a biztos kasszasikert jelentette, így számtalan felkérést kapott. Eljátszotta Ibsen Hedda Gablerének címszerepét, a francia színésznő Sarah Bernhardtot A hihetetlen Sarah-ban, diszkrét báj jellemezte unatkozó szépasszony-feleség alakítását az Egy romantikus angol nőben, aztán Kleopátra volt a BBC sorozatában. 1978-ban remek párost alkottak Walter Matthauval a Várlak nálad vacsorára című vígjátékban, későbbi filmjei közül említésre méltó A katona visszatérése, a Teknőcnapló és A szivárvány.

1992-ben - ahogy mondani szokás - lehúzta a redőnyt: színészként nyugdíjba ment és politikusi karriert kezdett. 1992 óta a Munkáspárt parlamenti képviselője (ő a brit alsóház egyetlen Oscar-díjas tagja), 1997-ben Tony Blair kormányában megkapta a londoni közlekedésért felelős államtitkár-helyettesi posztot. Tisztségéről 2000-ben mondott le, hogy indulhasson a főpolgármesteri székért, s bár a küzdelemben alulmaradt, ő lett a győztes Ken Livingstone hajléktalanügyi tanácsadója. A Munkáspárt úgynevezett lázadó balszélének egyik tagjaként rendszeresen bírálta a kormányfőt, 2003-ban, az iraki háború megindítása idején Tony Blair lemondását követelte, sőt egy időben még a miniszterelnök lehetséges utódaként is emlegették.

Glenda Jackson az angol film egyik nagyasszonya, aki színésznőként és közéleti személyiségként is sikeres pályát futott be. 1983-tól 2004-ig nevét viselte egy színház Londonban (az épületet később lebontották), s 2006-ban, amikor Oslóban megnyitották az Ibsen Emlékévet, kiosztották az Ibsen Centenáriumi Díjat a világ tíz legjobb Ibsen-színésznőjének. Az Egyesült Királyságból Claire Bloom és Glenda Jackson részesült a kitüntetésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?