Gazul vagy igazul

Ige: „ Kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza, de az igaz könyörületes és adakozó. Láttam egy erőszakos bűnöst: olyan volt, mint egy terebélyes zöldellő fa, de egyszer csak eltűnt (...) Vigyázz, hogy fedhetetlen légy, ügyelj, hogy becsületes maradj, mert a jövő a béke emberéé! De a vétkesek mind megsemmisülnek, a bűnösök vége pusztulás. Az igazak segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején.” (Zsoltárok könyve 37, 21,35–39)

Szüleink még fújták a „regulákat”, s ezáltal valahol a tudatukba vésődött, hogy hogyan is kell viselkedni az utcán, az iskolában, az idősebbekkel vagy a templomban. Biztos, hogy ők sem voltak mindig makulátlanok, de azért egy-egy élethelyzetben mégis eszükbe juthatott a régen és jól megtanult illemszabály, és biztos vagyok benne, hogy cselekvéseiket is befolyásolta. Az „Arany ABC”-ben még mi is tanultuk, hogy pl: „Atyádat, anyádat tiszteld, hogy Isten áldását megnyerd!” Vagy: „Becsüld meg az embereket, úgy nyersz te is becsületet!” Gyermekeink viszont egyre kevesebb ilyen és ehhez hasonló erkölcsi intést jegyeznek meg. Mert teletömjük őket fontos vagy annak tűnő dolgokkal, ők maguk pedig rengeteg hiábavaló, sőt sokszor rontó információt szívnak magukba a környezetükből és a médiákból. A rosszul értelmezett szabadság így válik aztán szabadossággá, túlzott lazasággá. Vagy ha már ettől megcsömörlöttek, jöhet a ló másik oldala, s ezzel még kevésbé tudunk mit kezdeni, mikor gyermekeink valamilyen szekta, keleti misztika, vagy ezekhez hasonló csoport hálójába kerülnek. Döbbenten hallgattam egy tévés beszélgetésben, hogy azért nem vállalnak gyermekeket, mert mi lesz, ha nem tudnak mindent megadni nekik. Ilyenkor csak azt szoktuk elfelejteni, hogy nem akkor adjuk fiainknak a legtöbbet és legjobbat, ha legalább négy számjegyes ifjúsági számlát adunk a kezükbe, és ellátjuk minden földi jóval, hanem akkor, ha istenfélelmet, emberbecsülést, erkölcsi tartást, és főleg követendő és követhető életpéldát hagyunk rájuk. Mert felelősek vagyunk értük! A Zsoltárok könyvének legnagyobb része imádság, különböző élethelyzetekben felhangzó könyörgés vagy hálaadás. Van azonban néhány fejezet, amelyik már a kezdetén jelzi, hogy tanító költemény. Ilyen ez a mostani 37. zsoltárunk is, mely tanulság, de egyben iránytű is az élet labirintusában. És hogy még könnyebb legyen megjegyezni, egy-egy következő intelem, tanítás a héber ábécé következő betűjével kezdődik. Ez sajnos a fordítások során a legtöbbször elveszik (Szenci Molnár Albertnak a 119. zsoltár fordítása alkalmával sikerült megtartania!), de a tanítás értékén és lényegén mit sem változtat. Mai tanításunkban szembe állítja egymással a zsoltáros a bűn és a kapzsiság útját az igazság és a jogosság útjával, a világ útját az Isten szerinti úttal, egyben a következményeket sem hallgatja el előlünk. Két történet kívánkozik ide. Az egyikkel az elmúlt hetekben volt tele a sajtó. A multimilliomos Jozef Majský tündöklése és bukása. Volt olyan fénykép, ahol még egy életerős férfi feszít afrikai vadászzsákmánya mellett, a másikon meg egy lefogyott test, és egy elfogyott szabadság. A zsoltárversünket látjuk beteljesedve: „Kölcsönt kér a bűnös, és nem adja vissza.” De mindjárt ott a folytatás is: „olyan volt, mint egy terebélyes zöldellő fa, de egyszer csak eltűnt, nem volt többé.” A több ezer becsapott embert bizonnyal nem vigasztalja ez a tény, mégsem gondolom, hogy bárki közülük szívesen cserélne vele, vagy őt állítaná példaképül gyermeke elé. A másik történet egy árvaházról szól. Ahol emberi odaadással, szeretettel és áldozatvállalással nagy dolgok történnek. Megépülő romok, megszépülő környezet és a legfontosabb a gyógyuló gyermeki lelkek. És ahogy arról a Németországból nálunk szolgálatot vállaló missziós lelkész beszámolt: nem az előbbi példánk szerinti dúsgazdagok fölöslegéből, hanem a buzgó szegények szeretetadományával és az Isten áldásával lehetséges mindez. Vagy ahogy a zsoltárunkban olvashattuk: „de az igaz könyörületes és adakozó (...) segítséget kapnak az Úrtól, erőt a szükség idején.” Tanuljuk, tanítsuk, tapasztaljuk ezt az isteni igazságot! S megérezzük, hogy van békességünk... És jövőnk.

A szerző református lelkész