Gazdag program a Duna Menti Tavaszon

dd

Holnap kezdődik és a pénteki díjkiosztóval ér véget Dunaszerdahelyen a 47. Duna Menti Tavasz döntője. Ez az egész magyarlakta régió legnagyobb gyermek báb- és színjátszó fesztiválja.

A pandémia előtti években átlagosan 40-45 csoport lépett fel, a színpadon szereplők száma átlag 500 fő körül mozgott. Tavaly és tavalyelőtt a korlátozások miatt szerényebbre sikeredett a versengés, de idén már minden visszatérni látszik a rendes kerékvágásba. A fő szervező a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet, amely a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából rendezi a fesztivált. A produkciókat értékelő zsűri tagjai hasznos szakmai tanácsokkal is ellátják az egész országból érkező csoportok vezetőit. A résztvevők persze egymástól is sokat tanulhatnak, ráadásul délutánonként izgalmas kísérőprogramokkal várják őket a hét folyamán.

Nézzük, hogyan állt össze az idei műsor.

Holnap, azaz kedden délelőtt, az ünnepélyes megnyitó után bábjátékokkal kezdődik a verseny. Elsőként (9.30-tól) a pozsonyi Duna utca Magyar Tan- nyelvű Alapiskola Iciripiciri Bábcsoportja lép színpadra az Isteni történetek című árnyjátékkal, Czuczor Nóra és Farkas Márta rendezésében. Őket egy kelet-szlovákiai csoport követi – hogy mindjárt az elején beigazolódjon a sokszor citált mondás, mely szerint Pozsonytól Királyhelmecig terjed a fesztivál iránti érdeklődés. A Pásztorajtó című bábmesét a kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportja adja elő, rendezte Blanár Gabriella és Furik Mária. Ezután komáromiak következnek, az Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola Tekergők bábcsoportja, bábjátékuk címe A boldog herceg, a két rendező Izsák Katalin és Tóth Tibor.

Egyszerűen csak Mese a címe a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda Diósförgepatonyi Csipcsirippek csoportja által prezentált bábjátéknak (r.: Mészáros Anikó és Anda Zsuzsanna), amely az első blokkot zárja.

Egy népszerű meseregényből, Békés Pál A Félőlény című művéből csinált bábjátékot a Szencről érkező Szenczi Molnár Albert Magyar Tannyelvű Alapiskola Tátika Bábcsoportja, (r.: Sándor Erika és Molnár Enikő). Ez az előadás a program szerint 11.35-kor kezdődik.

Jól tudjuk, hogy A zene az kell – most kartonszínház formájában bizonyítja ezt a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium Bábcsoportja, Mészáros Andrea rendezésében. A programban ez áll zárójelben: (kicsik). Meg is van a megfejtés, ebben az iskolában ugyanis két csoport működik, a nagyobbak vezetője is Mészáros Andrea, és tőlük A só című bábos előadást láthatjuk. A két galántai produkció közé ékelődött egy róka, aki útra kel, vagyis a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Óperencia Bábcsoportjának előadása, amelyet Gombás Anikó és Gazdag Nagy Anikó állított színpadra.

Délután az Óbudai Népzeneiskola zenekarának előadása, a dunaszerdahelyi Művészeti Alapiskola zenés műsora, Bertók Tóth Katalin, Varga Rebeca és Nagy Gréta énekesek fellépése és Sklut Tibor KOBUKRAV önvédelmi bemutatója várja a résztvevőket, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának tagjai pedig gyermek- és ifjúsági könyveiket dedikálják a kultúrház aulájában.

Szerdán már bábos, színjátszó és szerkesztett játék produkciók is lesznek, és korán kezdődik a nap, 8.30-kor lép színpadra A pelikánmadár, azaz a feledi Szombathy Viktor Alapiskola Meseláda Bábcsoportja (r.: Makó Kovács Erika). A kiskondás szintén egy bábjáték, melyet a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola Virgoncok Bábcsoportjától láthatnak, Csiffári Renáta rendezésében és Bernáth Andrea zenei aláfestésével. Kutyasors a címe a Gömörfalvai Alapiskola Harkácsi Pimpó Bábcsoportja bábárnyjátékának, rendezte Dolinsky Irén, Csutor Vezér Zsófia és Vezér Klára.

A második blokk 10.15-kor kezdődik egy népmesével, melynek címe Kőszív, előadja az alistáli Művészeti Alapiskola Csipp-csiripp Színjátszó Csoportja, rendezte Pataky Ádám.

Egy antik mítosz/görög monda is színre kerül, a Parisz ítélete, a dunaszerdahelyi Fókusz Gyermekszínpad tolmácsolásában (r.: Jarábik Gabriella és Kuklis Katalin). A Hangyák című produkció műfaji meghatározása „toporgó színház”, meglátjuk, mit takar ez a kifejezés. A komáromi Eötvös utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola Színt Vivők Színjátszó Csoportjának előadását Laboda Róbert rendezte.

Délután ismét ifjú óbudai népzenészek, dedikáló írók, önvédelmi bemutató, illetve a Csill & Dance moderntánc-csoport szórakoztatja az érdeklődőket.

A csütörtöki nap lesz a legsűrűbb, reggeltől kora délutánig egymást követik a versenyelőadások. Már 8.30-kor megtudhatjuk, Hogyan lőn békülése jó néhai Mátyás királynak Koháry István uram ő kegyelmével? Az előadással Fülekről érkezik a Koháry István Magyar Tannyelvű Alapiskola KOHÁRY-SOKK Színjátszó Csoportja, rendezte Ferenc Izolda. Ezután Pünkösd címmel láthatunk egy szerkesztett játékot a királyhelmeci Helmeczy Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola Aranykapu Gyermekcsoportja előadásában, Gáspár Kornélia, Leczo Kornélia és Kóbori Henrietta rendezésében. Egyszer volt, most ez van – vallják a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Kincskeresők Színjátszó Csoportjának tagjai. A színpadi játék rendezője Mészáros Piroska. Medvebocs címmel mutat be egy mesét a királyhelmeci Helmeczy Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskola Bodrogközi Színjátszók csoportja (r.: Balog Adél).

A második blokk 10.30-kor kezdődik a bodrogszerdehelyi alapiskola Teknőcök Színjátszó Csoportjának népmeséjével, melynek címe A rátóti csikótojás (r.: Furik Krisztina). Az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Búzácska Gyermekcsoportja a Drégely című népmondát viszi színre (r.: Jusztin Czaudt Éva és Škultéty Bolgár Brigitta). Ezután egy táncos színpadi művet láthatunk Szeret – nem szeret címmel a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tannyelvű Alapiskola Galiba Gyermekcsoportja prezentálásában, népes rendezői gárdával (Pierzchala Mária, Szászi Edina, Székely Zsuzsa és Miko Katalin).

A versenyprogram délután is folytatódik, 13.15-től Petőfi – ahogy mi látjuk címmel kezdődik egy szerkesztett játék, előadja a bátkai Heuréka Magán Alapfokú Művészeti Iskola és a Bátkai Alapiskola és Óvoda Huncutkák Gyermekcsoportja (r.: Hencz Annamária). Egy csodás napunk Budapesten – ez is szerkesztett játék, amelyet az ipolysági Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola Egyszervolt Gyermekcsoportjától láthatunk (r.: Jusztin Czaudt Éva), a harmadik szerkesztett játék a Hatrongyosi kakasok a bélyi Magyar Tannyelvű Alapiskola Gyöngyöcske Gyermekcsoportja előadásában (r.: Szakszon Anna). Az osztály című iskolai kabarét a nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola Emóció Gyermekcsoportja mutatja be (r.: Pataky Ádám).

Délután az érdeklődők ellátogathatnak a MOL Arénába és megismerhetik a DAC futballklubot, szórakozhatnak Simi és Zsolti zenés-táncos műsorán, valamint a Kis Csallóközi és az Apró Csallóközi Néptánccsoport fellépésén. A csoportvezetők számára minden délután szakmai értékelést tartanak a zsűritagok.

A pénteki napon kiderül, kik tetszettek legjobban a két zsűrinek – a bábosokat és a színjátszókat természetesen külön-külön díjazzák. Az eredményhirdetés előtt 9 órától a CSAVAR Színház meseelőadását, A helység kalapácsát nézhetik meg a gyerekek Gál Tamás rendezésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?