Francia cégé lett a szenci táncos

Szencről járt a pozsonyi Duna utcai magyar tanítási nyelvű gimnáziumba, de akkoriban már javában táncolt. Korán kezdte. Már óvodáskorában speciális mozgásgyakorlatokon vett részt, általános iskolásként pedig hét évet töltött a szenci művelődési ház Eso táncegyüttesében. Ott sajátította el a klasszikus balett alapjait, hogy később, arra építve, a kortárs táncról szólhasson az élete. Egy év keresés után talált rá a pozsonyi Bralenre, ahol sok jó táncos mellett színvonalas workshopokon fejlődhetett. Joe Alegadótól tanult nagyon sokat, mondja, aki Bécsből járt az együtteshez, és mindig valami érzést, lelkiállapotot sűrített a mozdulatokba. Az ő stílusán nevelkedett és a Limon-technikán.

A Bralenben töltött hat év után a Riverspark Dance School táncosa lett, ahol még az érettségi után is eltöltött két évet. Többször feltűnt a Szlovák Televízió zenés-szórakoztató műsoraiban is.

Prága és Budapest is vonzott az érettségi után, aztán mégis maradtam Pozsonyban. Bekerültem a Páneurópai Egyetem marketing és médiakommunikáció szakára, ahol tavaly diplomáztam. A Riversparkból nem jöttem el, feloszlott a csapat. Megint csak elkezdtem keresgélni, hogyan tovább. Egy táncügynökségtől jött a lehetőség. A nyitrai színházba kerestek táncosokat a Hivatása: pápa című musicalbe. Akkor már elsőéves voltam az egyetemen. Próbatáncra mentem, és felvettek. Ötödik éve van műsoron a darab. A bemutató óta telt házas siker.

Lett folytatása Nyitrán?

Bekerültem a Szerelmes Shakespeare-be is. Disney-produkció, szigorú feltételekkel. Ján Koleník játszotta a címszerepet. Tanulni bárkitől lehet. Tőle hivatástudatot, szakmai alázatot tanultam. Másodéves egyetemistaként a gyártásvezető asszisztense voltam egy tévésorozatban, amelyben ő volt az egyik főszereplő. Csak néztem, milyen energiával, odaadással dolgozott. Nem ismer lehetetlent, ezt láttam benne. Óriási munkabírásával nagy hatással volt rám. Ha csinálni kell, nálam sincs olyan, hogy nem bírom. A Szerelmes Shakespeare prózai előadás volt, már lekerült a műsorról. Ott kevesebbet táncoltunk, mint a másik darabban, a Pápában, de a koreográfia ott is nagyon tetszett. A Pápát ősztől újra játszani fogja a színház. Ez az első musical a pályámon. Szakmailag ez is előbbre vitt. Lengyel rendező, lengyel koreográfus. Mindketten profik, maximálisan felkészültek voltak. Minden próba élményszámba ment. Minden előadás kihívás volt valamilyen szinten. Tanultam valami újat, amit később kamatoztatni tudtam.

Íme, az előnye annak, hogy nem kötődik egyetlen társulathoz sem. Szabadon válogathat a lehetőségek közül.

És a műfajok közül. Turnéztam már a Cigánski Diablival is. Sosem gondoltam, hogy néptáncolni fogok. Sem a testem, sem a lelkem nem kívánta. Egyszer csak odakerültem az együtteshez, és azon kaptam magam, hogy megint valami újat tanulok. Én és a cigánytánc! Azt hittem, meghalok, hogy ezt nekem el kell sajátítanom. Kemény három hónap gyakorlás volt, de utána már jól ment. A többieknek valamilyen szinten közük volt a néptánchoz, nekik ez nem okozott akkora gondot, mint nekem és egy másik fiúnak, aki Olaszországból keveredett ide. Az első próbán csak néztünk, hogy most mi lesz. Más ritmus, egészen más mozgástechnika, mint amit megszoktunk. Úgy éreztem magam, mint aki életében először táncol. Minden lépésért megküzdöttem. Később már élveztem minden pillanatot, hiszen élő zene szólt mögöttünk. A zenekar úgy játszott, hogy azonnal libabőrös voltam, amint a hegedűk megszólaltak. Magába szippantott a zene. A szüleim jókat szórakoztak, amikor megláttak, hiszen tudták, hogy soha nem vonzott ez a műfaj. Kalap, fehér ing, fekete mellény, fekete nadrág, cigánykendő. Nem akartak hinni a szemüknek, hogy a fiuk ropja a táncot. Ma már tudom, minden akadályt le tud küzdeni az ember, ha van benne akarat. Egyébként operában is táncoltam már.

Hol, melyikben?

A Szlovák Nemzeti Színházban, a Szöktetés a szerájból modern változatában, Ján Ďurovčík rendezésében.

Mozart zenéjére táncolni nem mindennapi lehetőség.

Imádtam. Már a helyszín is lenyűgözött. Maga az épület. Fiatal énekesek szerepeltek az előadásban, a díszlet egy mai török luxushotel volt. A kosztümök is modernek voltak, de a rokokó hatását érezni lehetett rajtuk.

Mindez még az egyetemi évei alatt történt.

Az utolsó előtti szemesztert ösztöndíjjal egy dél-spanyolországi magánegyetemen töltöttem, Cordobában. Malagától másfél óra vonattal. Isteni város. Az oktatás angolul folyt, de itthon, mielőtt elutaztam volna, három hónapig a spanyol nyelv alapjait magoltam egy előkészítő tanfolyamon. A világ minden tájáról százhúsz növendék jött össze az egyetemen. Egymás közt angolul beszéltünk, a helybeliekkel csak az üzletben vagy a szórakozóhelyeken kerültünk kapcsolatba. Még a lakótársaink között sem voltak spanyol anyanyelvűek. A helyi szokásnak megfelelően kilenckor keltünk, mégsem késtünk le soha semmiről. Délelőtt és délután tanultunk, az előadások között volt egy kis szieszta is, aztán hajnalig zajlott az élet. Augusztusban utaztam el, és január végén jöttem haza. A diplomamunkát már itthon írtam, az államvizsgát is itt tettem le. Spanyolországot nem nehéz megszeretni. Utaztam is nagyon sokat. Bejártam Cadizt, Malagát, Granadát, Sevillát, és még Gibraltárba is eljutottam. Csodás helyek. Szívesen élnék pár évig bármelyik városban. A spanyol nyelvvel nem hagytam fel. Most online tanulom. Az alapokkal már tisztában vagyok, a szókincsemet kell gyarapítanom.

A flamenco mennyire szippantotta be?

Semennyire. Inkább a tanulmányaimra összpontosítottam. Nagyon nehéz volt az egyetem. Nem engedhettem meg magamnak, hogy hetente többször táncklubba járjak. A flamenco pedig nem adja könnyen magát.

Prágába hogy került el?

Ott akartam táncolni. Már a diplomamunkámat írtam, amikor egy hétvégén elmentem próbatáncolni a Karlíni Zenés Színházba. A We Will Rock You című musicalbe kerestek táncosokat. Felvettek. Egész nyáron próbáltunk, mindent betanultunk. Egy produkciós iroda égisze alatt született meg az előadás, ősszel lett volna a bemutató, de áttették tavaszra, a koronavírus pedig mindent keresztülhúzott. A következő évad műsorán szerepel a darab, de akkor már nem biztos, hogy részt tudok venni az előadásban, mivel időközben nálam is történtek változások.

De maradjunk még Prágában, hiszen bekerült az ottani Royal Színház egyik produkciójába is.

Az is pompás hely. Maga az épület, amely egykor moziként működött. A múlt század húszas éveinek a hangulatát őrzi. Most egy francia úriember kezében van, ő futtatta fel. Oda, a Czech Cabaret Show című előadásba is válogatás során kerültem be. Szeptembertől decemberig zajlottak a próbák. Harminc különböző művész, köztük artisták, zsonglőrök, táncosok, énekesek, bűvészek és törpék lépnek fel benne. Nagyon retrós a feldolgozás, költöttek is rá rendesen. A díszlet, a kosztümök kápráztatók, burleszk is van és finom erotika. Engem is megfogott a műsor.

A tánc mellett aztán lett egy civil foglalkozása is. Lehorgonyzott a L’Orealnál.

Megtudtam, hogy három nyelven, csehül, szlovákul és magyarul beszélő munkatársat keresnek.

És kapva kapott a lehetőségen.

Valamiből élni is kell. A táncot nagyon szeretem. Az életem. Csinálom is, amíg bírom. De sem koreográfusként, sem tánctanárként nem látom magam a jövőben. Csakis előadóművészként. Harminc fölött már nem lesz könnyű dolgom, de most még csak huszonöt vagyok.

Időben rájött, hogy jobb két lábbal állni a földön.

A franciák valahogy mindig vonzottak. Egyszerűen belebolondultam a kultúrájukba. Spanyolországban az egyik marketingtanárunk állandóan a L’Orealon keresztül magyarázta a tananyagot, mivel évekig náluk dolgozott. Akkor még eszembe sem jutott, hogy egyszer én is ehhez a céghez kerülök. A világ legrégibb és legnagyobb kozmetikai cégéhez. Tudtam, hogy a táncból Prágában nem fogok megélni, ezért kerestem mellé valamilyen más munkát. Számtalan állásinterjúm volt. Egy ismerősöm ajánlotta ezt a lehetőséget, mert tudott róla, hogy a cseh piac mellett a szlovákot és a magyart is a cég prágai képviselete irányítja. Te mind a három nyelvet beszéled, biztatott, menj el, próbáld meg! Behívtak megbeszélésre, és rögtön fel is vettek. Azóta is úgy néznek rám, mint valami csodafickóra, aki ezt a három nyelvet beszéli. Egymás közt ugyanis angolul társalognak a cég alkalmazottai, a kétszázvalahány munkatárs között talán öten vagyunk, akik szlovákul és magyarul is beszélünk. Kérdezem is tőlük, amikor erre újra és újra rácsodálkoznak, hogy úristen, ti még nem hallottatok a szlovákiai magyarokról.

S mi a feladata egy digitálismarketing-menedzsernek?

A szociális hálóhoz készítünk reklámkampányt, értékeljük a reklámanyagokat, a kampányokat, kommunikálunk a követőinkkel. Júliustól viszont már Pozsonyban dolgozom. Ott is van irodája a cégnek.

A legjobbkor költözött haza. A színházi uborkaszezon idején.

Vannak már elképzeléseim a jövőmről. Lesz hol folytatnom a táncot. Pozsonyban is választhatok több lehetőség közül. Szeptemberig minden kitisztul.

Gazdag az út, amelyet az érettségitől egészen mostanáig megtett. A kérdés csak az, milyen mértékben marad táncos, és mennyit vesz el az idejéből a menedzseri munka?

Párhuzamosan szeretném vinni mindkettőt. Ha táncolok, csak arra koncentrálok. Ha dolgozom, csak a cég érdekei foglalkoztatnak. A kettő kiegyensúlyozza egymást.

A szerző a Vasárnap munkatársa