Fraktál – zenésztalálkozó valós igények alapján

dd
Farnad |

Szeptember 13–14. között valósul meg Farnadon az önerőből szerveződő első Szlovákiai Magyar Könnyűzenei Találkozó, amely a Fraktál nevet kapta.

„A találkozó ötlete egyrészt belső igényből született. Mindig vágytam arra, hogy szlovákiai magyar viszonylatban is legyen egy olyan fóruma a zenészeknek, ahol szakmailag fejlődhetnek, tapasztalatot cserélhetnek, kapcsolatokat alakíthatnak ki, inspirálódhatnak”

– tudtuk meg az ötletgazdától, Kaszmán-Saróka Liliánától, akit a megzenésített versek és a popzene kedvelői egyaránt jól ismerhetnek, hiszen többször szerepelt sikerrel a Tompa Mihály Országos Versenyen, néhány éve pedig Estendon néven alapított izgalmas zenekart. 


„Az elmúlt hónapok során több zenésszel is beszélgettem a hazai magyar zenészek helyzetéről, s ezen beszélgetések hatására jutottam arra, hogy megszervezzem a megálmodott zenei találkozót. A tapasztalataim azt mutatják, hogy a személyes találkozások, vélemény- és tapasztalatcserék ereje még mindig nagyobb, mint a virtuális térben történteké. Ezért is tartottam fontosnak, hogy legyen egy olyan hely, ahol összegyűlhetünk, megbeszélhetjük a minket érintő kérdésköröket, zenélhetünk, ismerkedhetünk”. 


A program összeállítása előtt az ötletgazda egy kérdőív segítségével faggatta ki a zenészeket arról, milyen területeken szeretnének fejlődni, milyen nehézségekkel találkoznak pályájuk során. Ezt igyekezett figyelembe venni a program összeállítása során mindamellett, amit a találkozó céljaként megfogalmazott. 

Az események szeptember 13-án 18.15-kor kezdődnek egy formabontó megnyitóval, 20 órától pedig Zenekari menedzsment és brandépítés címmel tart előadást Czendrey Csenge, a magyarországi Hangfoglaló program szakmai koordinátora. A program szerint ezután „hangszersimogató” következik, illetve tapasztalatcsere zeneszerzésről, stúdiómunkálatokról. Úgy tűnik, alaposan ki szeretnék használni ezt a két napot, mert éjfél előtt Hangok az éjszakában címmel kreatív dalszövegíró workshop kezdődik Kaszmán-Saróka Liliána vezetésével. 

A szombati nap korán kezdődik, reggel nyolckor, örömzenéléssel. Ezután a médiában való megjelenésről cserélnek tapasztalatot a résztvevők, majd rendkívül hasznosnak ígérkező pénzügyi tanácsadás következik Hogyan spóroljak felszerelésre? címmel, az előadó Bohák Bálint, a penzugy.sk szerkesztője. 

A szerzői jogokról is szó esik, Ponikfor-Gazda Gergő, az Artisjus jogtanácsosának jóvoltából, és azt is megtudhatják a résztvevők, hogyan születik egy jó dal. Az előadó Hegyi György, számos Emil.RuleZ!-sláger szerzője, és a zenekar alapító tagja, aki jelenleg a Kőbányai Zenei Stúdió tanára. 

Terítékre kerülnek a szlovákiai magyar zenei klubok is, Hushegyi János szervező és zenész (a The Butchers tagja) a kapcsolatfelvételtől a koncertszervezésig sok mindenről beszél majd.

Az élő zene jelentőségének hangsúlyozása és a playback-fellépések elleni harc a célja a SZMAZE Élve zenélő Felvidék című kezdeményezésének, amelyet Lacza Gergely, a szervezet elnöke ismertet. 

A Fraktálra hivatalosan holnapig, szeptember 6-ig lehet jelentkezni az interneten elérhető űrlap kitöltésével, a Facebook-esemény pedig ide kattintva érhetik el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?