Formabontó nagyjátékfilmre készül a Fogyatkozás című rövidfilmjével szereplő Haraszti Gina

<p>Formabontó nagyjátékfilmre készül a Titanic Filmfesztiválon a Fogyatkozás című rövidfilmjével szereplő Haraszti Gina. A Kanadában élő magyar rendező az MTI-nek vasárnap beszélt munkájáról és terveiről.</p>

Szombat este a Babák és gyilkosságok című dokumentumfilm kísérőfilmjeként vetítették le a fesztiválon a Fogyatkozás című nyolcperces rövidfilmet, amelynek alkotója a Montrealban élő Haraszti Gina.

A Fogyatkozás (eredeti címén Waning) világpremierjére a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) került sor, mivel a film Kanadában készült - mesélte a rendező. "Később Montrealban is vetítették, ahol élek és tanulok. Ez fontos volt számomra, mert így a stáb tagjai is láthatták. Amerikai és további ázsiai filmfesztiválokra is beválogatták. Most pedig Norvégiában és Franciaországban játsszák" - sorolta.

Mindig is a filmrendezés volt a célja - hangsúlyozta. "Filmes gimnáziumba jártam Szombathelyre. Ennek ellenére nem kerültem be a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Ugyanakkor ez volt az egyik legjobb dolog, ami történhetett velem, mert így a Képzőművészeti Egyetemre mentem. Édesanyám, aki festő-restaurátor volt, szintén ott tanult. Nagyon érdekelt a videózás, többek között a Műcsarnokban más művészekkel együtt nyílt közös kiállításunk !Forradalom? (Revolution) címmel. De diploma után rájöttem, hogy vissza akarok térni a filmezéshez" - idézte fel a vizuális művészethez való kötődésének gyökereit. 

Végül is Kanadában kötött ki: "sokszor hozok döntést az ösztöneimre hallgatva" - magyarázta. "Láttam korábban pár kanadai filmet, például a Titanic Filmfesztiválon egy dokumentumfilmet, amelyet egyik jelenlegi tanárom, Dan Cross készített" - említette meg a szerencsés egybeesést.

"A Concordia a legjobbnak tartott kanadai filmegyetem. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ott tanulhatok" - mondta el. Mint hozzáfűzte, a tanulmányait ösztöndíjakból fedezte.

A Fogyatkozást kísérleti játékfilmként határozta meg. "Szeretem feszegetni a történetmesélés határait. A filmet multimédiaként kezelni azt jelenti, hogy vizuálisan is elmeséljük a történetet, nem csak a dialógussal, szavakkal" - fejtette ki a rendező.

A Fogyatkozás egy trilógia első darabja, amelynek második és harmadik része is rövidesen elkészül - számolt be róla hozzátéve, hogy a trilógiával előre haladva műfajilag egyre közelít a klasszikusabb játékfilmek felé. "Szeretnék megtalálni egy olyan egyensúlyt, ahol kísérletezem, miközben a film könnyen befogadható marad a néző számára" - mondta.

A trilógia a halál, a gyász témáját dolgozza fel. A Fogyatkozás angol címének - Waning - értelme a Hold csökkenése. "Nagyon fontosak a fények a filmben, szimbólumként használom a fény jelenlétét. Szeretem azt gondolni, hogy ez a néző hangulatát befolyásolja" - mesélte.

A Fogyatkozásban ugyan konkrétan egy nő meggyilkolásának lehetünk tanúi, a rendező szerint azonban a visszaemlékezésről szól. "Először meg kell mutatnom azt, ami eltűnik, hogy aztán hiányolni tudjuk. A visszaemlékező pedig maga a néző ebben az esetben. Az elején viszonylag lineáris a történet, majd egyre jobban szétesnek az idősíkok, hiszen az emberi gondolkodás sem olyan lineáris, mint egy klasszikus film. Az ötlet abból származik, hogy ha elveszítünk valakit, akit szeretünk, még körbevesznek a tárgyai, ha rájuk nézünk, látjuk azt, aki azt használta."

A rövidfilm iskolai produkcióként készült el. A trilógia lesz a rendező filmes diplomamunkája. Mint elárulta: már kész első nagyjátékfilmjének forgatókönyve, és mivel a Fogyatkozás a TIFF-en szerepelt, ami rangot ad a produkcióknak, már kapott is ajánlatot egy produkciós irodától.

Haraszti Gina az MTI kérdésére elmondta: nem ismeri a hazai filmtámogatási rendszereket, de szívesen forgatna itthon is. Sokak érdeklődését felkeltette a Titanicon is munkájával, ezért abban bízik, hogy lesz módja Magyarországon is dolgozni. Másik nagy terve - árulta el -, hogy szívesen írna magyarul is forgatókönyveket magyar rendezőknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?