Folytatás következik

Már írtam róluk, de a téma kifogyhatatlan. S nem csak kifogyhatatlan, hanem egyben szomorú is.
A pici viskóban a víz- és áramszünet már hónapok óta tart, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindkettőt rég kikötötték.

Már írtam róluk, de a téma kifogyhatatlan. S nem csak kifogyhatatlan, hanem egyben szomorú is.

A pici viskóban a víz- és áramszünet már hónapok óta tart, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindkettőt rég kikötötték. Nem volt különösen sok probléma addig, míg a szomszédos temetőben a fagyok beállta miatt elzárták a vizet, s így a család számára az ingyenes vízforrás kiapadt. Oda se neki, vannak szomszédok is! Igen ám, de nem sokáig, mert a szemtelenség hamar véget vetett a jótékonykodásnak. Ünnepek közeledtével még szemtelenebbek és kéregetőbbek lettek. Először csak lisztet, lekvárt, majd pénzt kéregettek.De meddig mehet, hogy idegenek törődjenek az öt alultáplált gyerekkel? Két település ad otthont nekik az évszaktól függően. Az egyik viskó annyival jobb a másiknál, hogy fűthető. A másik település lakói is megszánták a nebulókat. Gondolták, felváltva megpróbálják betömni a sok éhes szájat. Ez a próbálkozás is kudarcot vallott. A tetemes mennyiségű kalácsot három perc alatt befalták, a megszámlálhatatlan mennyiségű palacsinta pedig annyira elnyerte a sok korgó gyomor tetszését, hogy másnap ismétlést követeltek. Kérdem én, meddig lehet elmenni az ilyen jellegű jótékonykodással. Egyik nap a kisujjunkat nyújtjuk, a másikon már szemtelenül követelőznek. S talán akadna a továbbiakban is olyan személy, aki segítene rajtuk, ha nem lenne köztudott, hogy a kenyérre kért pénzből alkohol kerül az asztalra, mondván, ha nincs, a családfő ütésre használja a kezét.

Ütésre és nem munkára. Ütni könnyebb és nem is annyira megerőltető, mint a munka. Hát igen, így is lehet élni, nem törődve a nincstelenséggel, gyerekeket nemzeni felelőtlenül, koldulni, kéregetni. De vajon meddig?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?