Folytatás következik

A pici viskóban a víz- és áramszünet már hónapok óta tart, mégpedig azon egyszerű okból kifolyólag, hogy mindkettőt rég kikötötték. Nem volt különösen sok probléma addig, míg a szomszédos temetőben a fagyok beállta miatt elzárták a vizet, s így a család számára az ingyenes vízforrás kiapadt. Oda se neki, vannak szomszédok is! Igen ám, de nem sokáig, mert a szemtelenség hamar véget vetett a jótékonykodásnak. Ünnepek közeledtével még szemtelenebbek és kéregetőbbek lettek. Először csak lisztet, lekvárt, majd pénzt kéregettek.De meddig mehet, hogy idegenek törődjenek az öt alultáplált gyerekkel? Két település ad otthont nekik az évszaktól függően. Az egyik viskó annyival jobb a másiknál, hogy fűthető. A másik település lakói is megszánták a nebulókat. Gondolták, felváltva megpróbálják betömni a sok éhes szájat. Ez a próbálkozás is kudarcot vallott. A tetemes mennyiségű kalácsot három perc alatt befalták, a megszámlálhatatlan mennyiségű palacsinta pedig annyira elnyerte a sok korgó gyomor tetszését, hogy másnap ismétlést követeltek. Kérdem én, meddig lehet elmenni az ilyen jellegű jótékonykodással. Egyik nap a kisujjunkat nyújtjuk, a másikon már szemtelenül követelőznek. S talán akadna a továbbiakban is olyan személy, aki segítene rajtuk, ha nem lenne köztudott, hogy a kenyérre kért pénzből alkohol kerül az asztalra, mondván, ha nincs, a családfő ütésre használja a kezét.

Ütésre és nem munkára. Ütni könnyebb és nem is annyira megerőltető, mint a munka. Hát igen, így is lehet élni, nem törődve a nincstelenséggel, gyerekeket nemzeni felelőtlenül, koldulni, kéregetni. De vajon meddig?