Fókuszban Shakespeare

<p>Pozsony mellett már a zólyomi várba is beköltözött a Nyári Shakespeare Játékok, amely Prágában és Osztraván is évek óta várja a nagy angol drámaíró művei iránt érdeklődőket.</p>

Az idei év pozsonyi újdonsága Shakespeare egyik kevésbé ismert műve A két veronai nemes, amely a zeneszerző-rendező, Peter Mankovecký jóvoltából zenés változatban kerül a pozsonyi vár közönsége elé július 15-ig. A Ľubomír Feldek és Martin Hilský által szlovákra fordított vígjáték főszerepeiben Ondrej Kovaľt, Lukáš Vaculíkot, Zuzana Norisovát, Eva Kodešovát, Ľuboš Kostelnýt és Milo Kráľt láthatjuk, míg az egyik szolga szerepét Culka Ottó alakítja.

A tavalyi év sikerdarabja a III. Richárd Robert Roth-tal a címszerepben Marián Pecko rendezésében, amely július 17. és 22. között látható, s Roth mellett Ivan Vojtek, Eva Pavlíková, Bárta Sándor, Oszlík Péter, Štefan Kožka és az örökifjú Mária Kráľovičová is látható majd.

Július 24. és 27. között A makrancos hölgy váltja a III. Richárdot, amelyet Daniel Špinar rendezett, s a házaspár szerepében Tatiana Vilhelmová és Roman Zach lép színpadra. Pozsonyban a fesztivált július 31. és augusztus 5. között az Antonius és Kleopátra zárja, amely immár negyedik éve van repertoáron Csehországban. A Michal Vajdička rendezte előadás címszerepében Ján Koleníket és Henrieta Mičkovicovát láthatják, de játszik az előadásban Oszlík Péter, Kanócz Zsuzsa és Kassai Csongor is.

Zólyomban két előadásra kerül sor, július 30-án és 31-én A windsori víg nőket játsszák Jiří Menzel rendezésében, Falstaff szerepében Bolek Polívkával, míg az idei fesztivál zólyomi részét augusztus 2. és 5. között a Szeget szeggel zárja, szintén Michal Vajdička rendezésében, Martin Trnavskýval és Peter Mankoveckýval a főszerepben. Az előadások 20.30 órakor kezdődnek.

Juhász Dósa János

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?