Fizikai és mentális határok tesztelése

Hogyan reagált a selmecbányai lakosság, mikor egy-egy performansz során kivonultatok az útra, majd leállítottátok a forgalmat?

Rögtön az első nap feltűnt egy rendőrautó a helyszínen, ami nagyon jót tett a csapatnak és a nézettségnek... Mikor az utcára visszük az akcióművészetet, léteznek szabályok, amelyeket be kell tartanunk. Egy performansz során soha nem szabad olyasminek történnie, ami negatívan befolyásolná a járókelőket vagy az autósokat. Így, mikor dugógyanússá fajult a helyzet, a diákok azonnal átengedték az autókat. A legelső performansz során ugyanis határellenőrzést állítottak fel egy zebra két oldalán, ahol megállították és ellenőrizték az autókat és a járókelőket. Mivel az idei workshop alapötlete az volt, hogy a munkák a határok témakörből induljanak ki, a két hét alatt más típusú határokkal is foglalkoztunk. Készült olyan performansz, amellyel a diákok vendéglőkbe mentek be, megálltak az asztal mellett, figyelték a vendégeket, majd okleveleket adtak át helyes evőeszköz-használatért és a legjobb ételválasztásért. Az utcán sétálóknak türelemért és a legszebb napszemüvegért osztottak oklevelet. A diákok feladata ilyenkor a magánszféra határainak keresése volt. Megpróbáltak beférkőzni, természetesen érzéssel, az utcán járókelők magánszférájába. Így nemcsak fizikai, hanem szellemi, mentális határokat is tesztelhettek.

Éppen ez az, a személyes határok átlépése és a kontaktusteremtés, ami rengeteg pozitív löketet ad egy művésznek, nem?

Ez oda-vissza működik. A performansz megállítja a járókelőt. Ha többet nem is ér el, szerez neki egy vidám pillanatot, de az is megtörténhet, hogy elgondolkodtatja bizonyos kérdésekről. A diákok fel vannak készülve minden eshetőségre, hiszen a nézők reakciói változók. Megtörténhet, hogy a performer egy kevésbé kommunikatív személybe botlik. Nyilván nem mindenki szereti, ha megállítják az utcán, és belépnek a magánszférájába.

Amikor a performanszt találjátok ki, előre eltervezitek, milyen reakciót szeretnétek kiváltani a közönségből?

Teljes mértékben tudjuk, hogy mit fogunk kivitelezni az utcán. A nézők reakciói viszont változók, és erre fel kell készülnie a diáknak, hiszen attól a pillanattól kezdve, hogy kint áll az utcán, már élő kommunikációt folytat. Színházon belül egyébként ugyanez történik, a színházi főiskolákon is tanítanak közönséggel való kommunikációt. A színház persze nem hasonlítható a performanszhoz, hiszen a performansz egy képzőművészeti indíttatású műfaj, amely elsősorban a vizualitásra épít.

Érkeznek olyan diákok is, akik előtte soha nem foglalkoztak a műfajjal. Nekik mennyi ideig tart beleszokniuk, és mi mindent kell megtanulniuk, mielőtt a performanszot az utcára vinnék?

Három nap intenzív csapatépítés mindenképp szükséges, mielőtt az utcára megyünk. Két hét alatt nyilván nem lehet mindent megtanítani, az alapokat viszont igen. A vizualitás például tanulható és tanítható. Lényege, hogy egy tíz-húsz perces vagy akár egyórás performansz alatt végig nyilvánvalónak kell lennie, hogy a performer azért van ott, mert valamit közölni akar. Ezt anélkül kell érzékelhetővé tennie, hogy megszólalna. Fontos az időzítés is, hiszen a diáknak tudnia kell, hogy a performansz alatt máshogy telik az idő, mint ahogy valójában.

Lehet ezt a műfajt más művészek munkáiból tanulni?

Nem, soha nem mutatok az első három nap alatt performanszt a diákoknak, mivel az arra késztetné őket, hogy egy irányba kezdjenek el gondolkodni. A performansznak rengeteg ága van, s ezeket nem lehet pár nap alatt bemutatni.

Milyen a jó performer? Gondolom, alapfeltétel a kreativitás…

Az az első. Az ötletet tudni kell továbbfejleszteni, hogy az akcióképes, azaz performatív legyen. Fontos tudni, hogy a művész a performanszhoz a saját testét használja. Abból lesz a jó performer, akinek az ötletei mozgásban, kommunikációban és vizualitásban variálhatóak. A jó performansz a végén vagy többféle módon értelmezhető, vagy csak egyféleképpen, de akkor pontosan úgy, ahogy azt a performer akarja.

HAvran Katalin