Pozsony. Az MMC-ben lép fel október 14-én (szombaton) Fink, a különböző stílusokat ötvöző brit dalszerző-előadó. Fin Greenall a 90-es évek közepén kezdett el ezen a néven elektronikus zenéket bütykölni és DJ-zni.
Fink szombaton Pozsonyban zenél
Pozsony. Az MMC-ben lép fel október 14-én (szombaton) Fink, a különböző stílusokat ötvöző brit dalszerző-előadó. Fin Greenall a 90-es évek közepén kezdett el ezen a néven elektronikus zenéket bütykölni és DJ-zni. A csaknem egy évtizedig tartó felvezető időszak vége felé azonban eltávolodott a tánczenétől, gitárt ragadott, és elkezdett lecsupaszított, túlnyomóan akusztikus, folkos, bluesos, popos dalokat írni, nemcsak saját magának, hanem például John Legendnek és Amy Winehouse-nak is. A váltást követő első lemez idején még inkább szólóprojektnek számító Fink mára kompakt zenekarrá fejlődött. Megmaradt ugyan az elektronikus zenére nyomokban emlékeztető minimalista hangszerelés, a legújabb, Resurgam című hatodik albumon viszont már szaxofon is színesíti a hangzást. Az őszi lemezbemutató turné valamennyi állomásán, így Pozsonyban is levetítenek egy 35 perces dokumentumfilmet is, amelyet maga Fink rendezett a formáció mindennapjairól. (juk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.