Volt egyszer egy népszerű fantasy

Ha senki sem igazán boldog, az nagyjából annyit jelent, hogy senkinek sem tetszett maradéktalanul a záró évad, és ez nyilván sarkos állítás, mert bőven akadnak rajongók, akik teljesen odáig voltak érte, de talán nem túlzás azt állítani, hogy a többség csalódottan állt fel a székéből, miután véget ért a nyolcadik évad hatodik és egyben utolsó epizódja. Mondjuk, ha csak az utolsó epizóddal lett volna baj, talán nem söpört volna végig rajtunk egy globális csalódottsághullám, de a helyzet az, hogy szinte a teljes évad jócskán szinten alul teljesített, pedig már az előző, hetedik évaddal is bőven akadtak gondok. Leginkább az, hogy kiderült: az író, George R.R. Martin szellemiségével ellentétben itt bizony lettek érinthetetlen karakterek: csinálhatott bármekkora marhaságot például Jon Snow, a showrunnerek kezében garantálva volt, hogy ő már elevickél valahogy a végéig. Szintén a hetedik szezonban vezették be a teleportálás tudományát: míg a korábbi évadokban olykor évadokon át vándoroltak két királyság között, hirtelen az utazás olyan gyors lett Westeroson, mintha elindították volna arrafelé az első légitársaságot. A karakterek többsége viszont legalább hű maradt önmagához, és ha hiányoztak is a korábban jellemző váratlan húzások, ők legalább a saját, évadokon át felépített logikájuk szerint működtek. Aztán jött a kissé kurta záró évad, hogy az írók tényleg mindent elcseszhessenek, amit ennyi éven át sikerrel építettek fel.
Igazságtalanság lenne azt állítani, hogy az utolsó hat epizódnak ne lettek volna erős pillanatai. A Hosszú éjszaka fagyos hangulata a lángoló fegyverű, majd a sötétben mégis teljesen eltűnő dothrakiakkal hátborzongatóan hatásos volt, ahogy az azt megelőző epizód közös várakozása is Deresben, és bele lehet ugyan bőven kötni abba, amit Daenerys az ötödik részben művelt Királyvár lakosaival, de kétségtelen, hogy az ezt bemutató képsorok hátborzongatóan drámaiak voltak még akkor is, ha amúgy semmi értelme nem volt Arya traumatizálásának e földi pokolban, lévén az utolsó részben úgysem kezdtek vele semmit. Ez volt egyébként az egész széria legklasszikusabb hibája: felvetettek dolgokat, majd sosem kezdtek velük semmit. Jon Snow királyi származása végül semmi többre nem szolgált, minthogy egy legyen a Daenerys megőrüléséhez vezető számtalan ok közül. Arya megölte az Éjkirályt, amivel megmentette Westerost, hogy aztán a maradék három részben érdektelen mellékszereplővé degradálódjon. Sansa és Daenerys közt komoly és jól megindokolt konfliktust építettek fel, hogy aztán ez se vezessen sehová. És annak végül mi értelme volt, hogy Cersei végül lefeküdt Euronnal? Miért lett ettől más a sztori, mintha ők ketten nem feküdtek volna le egymással? A következmény nélküliség és a logikátlanság ült tort a nyolcadik évadban, és az efféle hibákat/bakikat a végtelenségig lehetne sorolni.

A végső tőrdöfést azonban az utolsó rész vitte be. Itt már valóban úgy érződött, hogy David Benioff és D.B. Weiss simán elengedte ezt az egészet, és egyszerűen lehaknizta a lezárást. Olyan pofátlanul slendrián jelenetet, mint amikor a megmaradt nagyurak egy sátor alatt ültek össze, hogy megvitassák a Hét királyság jövőjét, még sohasem láthattunk a nyolc évad alatt. Kicsit olyan volt ez a néhány perc, mintha egyszerre néztük volna a Trónok harcát és a sorozat paródiáját. Az írók már-már komédia irányába vitték el a jelenetet, márpedig ha valami, akkor ez biztosan nem volt jellemző korábban a GoT-ra. Az epizód majdnem minden jelenetén érződött, hogy elsietik. Daenerys és Jon utolsó közös jelenetének drámainak kellett volna lennie, de még ezt is túlságosan elkapkodták. Tudom, hogy nem sok minden fér bele hat részbe, csakhogy az írók voltak azok, akik nem kértek ennél többet: ha az HBO-n múlik, ez is simán lehetett volna egy tízrészes évad, mint a többi, és akkor talán mindenre jutott volna idő. Talán még arra is, hogy megértessék velünk, hogy miért pont egy olyan karakter – Bran – lett Westeros ura, aki gyakorlatilag már nem is evilági alak, a karizmája szinte a nullával egyenlő, soha nem bizonyított még semmit, a sorozatbéli szerepe elenyésző volt, és egyszerűen semmi nem szólt amellett, hogy Tyrion pont őt javasolja uralkodónak, hiszen alig ismerték egymást. Sosem gondoltam volna, hogy a Trónok harca happy endek egész sorával végződik majd, mégis ez történt. George R.R. Martin nem írta meg időben az utolsó könyvet, és ezzel magára hagyta az írókat, akik kétségbeesésükben nem tudtak mást csinálni, mint hollywoodi klisékkel és látványelemekkel megtölteni a történetben rejlő kilométeres lyukakat. Pár évaddal ezelőtt még röhejesnek és igazságtalanságnak tartottam volna, ha valaki felhozza a Trónok harca kapcsán a „sárkányos Dallas” hasonlatot, de a helyzet az, hogy az utolsó évadra valóban azzá vált. Jó, hogy véget ért, de kár, hogy így ért véget.