Megosztó jutalomjáték a Végjáték

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt a Marvel Moziverzum bemutatta a Bosszúállók: Végtelen háború című filmjét, amely valójában a most mozikban futó Bosszúállók: Végjáték első része volt. Akkor azt írtuk, hogy csak a Végjáték megnézése után tudjuk eldönteni, vajon a Marvelnek sikerült-e méltóképpen lezárnia az elmúlt 11 évet. 

És azt is, hogy az a 22 filmből álló univerzum, amelyet hosszú évek során műgonddal építgettek, nem dőle össze saját súlya alatt. Megnéztük a Bosszúállók: Végjátékot. Megpróbálunk ítéletet mondani. 

Még mielőtt bármit írnánk a Végjátékról, idézzük fel, mi történt a Végtelen háborúban. Thanos, az Őrült Titán sorra gyűjtötte a Végtelen Köveket, hogy miután megszerezte az utolsót is, véghezvigye őrült tervét, mely szerint egy csettintéssel kiirtja az univerzum élőlényeinek a felét, ezzel akadályozva meg, hogy a világunk önmagát pusztítsa el. Ebben próbálták megakadályozni a Bosszúállók, és a segítségükre siető többi hős. Ám a hősök – most először – elbuktak, Thanos pedig csettintett, elpusztítva ezzel több millió embert, köztük jó pár szuperhőst is. A Végjáték 21 nappal a csettintés után veszi fel a történet fonalát, amikor a megmaradt hősök próbálják eldönteni, hogyan tovább, és… És igazából ennyi, amennyit a cselekményről spoilerezés nélkül elmondhatunk. Ennyit árultak el az előzetesek is, melyeket nagyrészt a film első 20–25 percéből vágtak össze. A Marvel Moziverzum ura Kevin Feige producer, valamint a Végtelen háborút is vezényelt Anthony és Joe Russo rendezők kínosan ügyeltek arra, hogy semmilyen információ ne szivárogjon ki a történetről. Mi pedig nem akarjuk senki szórakozását elrontani azzal, hogy bármilyen fordulatot is elárulunk a cselekményből. 

Így viszont nehezen tudjuk megindokolni véleményünket, hogy a Bosszúállók: Végjáték miért annyira megosztó befejezése a Marvel Moziverzum eddig építkezésének. 

Sokkal több hibája van, mint volt a Végtelen háborúnak, ez pedig elég sok nézőből válthat ki fanyalgást. Noha a háromórás játékidő gyorsan elrepül, kétségkívül feszesebb is lehetett volna a film. Logikai bukfencekből is számtalan akad – igaz, azokból a filmekből, amelyek a Végjátékhoz hasonló cselekménnyel operálnak, szinte kigyomlálhatatlanok a kisebb-nagyobb következetlenségek. Azt is felróhatjuk, hogy az előző részben remekül kidolgozott, már-már főszereplőnek megtett Thanos ezúttal „mezei” főgonosszá degradálódik, igaz, ez nem a személyéből fakad, hanem abból, hogy most ő kénytelen utólag reagálni azokra az eseményekre, amelyeket a Bosszúállók alakítanak. Sokaknak az sem fog tetszeni, hogy néha egy-egy jelenetnél kiakad az a bizonyos giccsmérő, ráadásul a rengeteg utalás a Marvel Moziverzum előző filmjeire már-már egoista öntömjénezésnek is tűnhet a Marvel részéről. 
Ugyanakkor – Thanos súlytalanná válásának kivételével – ezek a negatívumok más szemszögből még előnyére is válhattak a filmnek. De minimum a megbocsátható kategóriába tartoznak. A háromórás játékidő végre teret ad annak, hogy egy képregény-adaptáció is kellően karakterközpontú legyen. A film első 15–20 percét leszámítva nagyon hosszú ideig szinte semmilyen akciószcénát nem látunk, ami egyeseknél biztosan egy újabb strigula lesz a negatívumok között. De a Russo testvérek mertek újat hozni, és néha már-már kamaradrámaszerű (már amennyire egy képregényből adaptált akciófilm ezt megengedi) jelenetekkel mélyítették tovább a karaktereket. Azt a hatot, amellyel, illetve akivel az egész Bosszúállók elkezdődött: Vasember (Robert Downey Jr.), Amerika Kapitány (Chris Evans), Sólyomszem (Jeremy Renner), Fekete Özvegy (Scarlett Johansson), Thor (Chris Hemsworth) és Hulk (Mark Ruffalo). A forgatókönyvírók lehetőséget adtak arra, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki a karakterekből, a színészek pedig éltek a lehetőséggel. Ha a Végtelen háborúról azt mondtuk, hogy Thanos filmje volt, akkor a Végjáték a Bosszúállók jutalomjátéka. 

Azt, hogy a Végjáték lesz a Marvel Moziverzum legérzelmesebb mozija már a Végtelen háború fináléjából sejteni lehetett, és ezt az előzetesek is alátámasztották, amelyekben az akció helyett az érzelmek kaptak nagyobb teret. A Russo testvérek ennek ellenére remek érzékkel kerülték el a giccses jeleneteket a film nagy részében, ám a felpörgetett érzelmi hullámvasút során óhatatlanul átestek a ló túloldalára. Nem gyakran és nem kínosan, bőven a tolerálható határon belül. Ráadásul egyes karakterek sorsát 11 éve követjük, izgulunk értük, így igazán megbocsátható, ha egyszer-egyszer túlpörögnek az érzelmek. 

Való igaz, a Végjátékban több logikátlanság is akad, de ahogy már írtuk, az ehhez hasonló témájú filmeknél ez szinte elkerülhetetlen. Ráadásul maguk a karakterek lefektetik a film saját szabályrendszerét, amelyhez viszont végig ragaszkodnak – ebből a szempontból végig következetes és logikus a film. 

A rengeteg visszautalás pedig – még ha többször is elég otrombán van tálalva –, inkább egy szerelmeslevél az elmúlt 11 évhez és az ez idő alatt megismert karakterekhez (a mellékszereplőkhöz is), mint egoista öntömjénezés. 

A Marvel Moziverzumnak sok millió rajongója van, ezért egészen biztos volt, hogy Russóék nem tudnak összehozni olyan befejezést, amellyel mindenki elégedett lesz. De ez, hogy a Bosszúállók: Végjáték meglehetősen megosztóra sikeredett, mutatja, hogy a rendezőpáros az utolsó etapra is próbált megújulni. Igazán becsülendő, hogy nem biztonsági játékot játszottak – noha tehették volna, a bevétel így is, úgy is rekordokat döntögetett volna, ahogy teszi is. 

A kérdésre, hogy a Marvel Moziverzumnak sikerült-e méltóképpen lezárnia az elmúlt 11 évet, a válasz: mindenki döntse el maga. Mi hajlunk arra, hogy igen. 

Bosszúállók: Végjáték (Avengers: Endgame). Amerikai fantasztikus akciófilm, kalandfilm, 2019, 182 perc. Rendező: Anthony Russo, Joe Russo. Szereplők: Brie Larson, Karen Gillan, Scarlett Johansson, Evangeline Lilly, Robert Downey Jr., Josh Brolin, Chris Hemsworth, Jon Favreau, Chris Evans, Michelle Pfeiffer.