Mégis bemutathatják a Lynyrd Skynyrd-filmet

Lynyrd Skynyrd
New York. |

Egy friss bírósági ítélet értemében a Lynyrd Skynyrd zenekar még élő tagjai nem akadályozhatják meg az őket ért repülőgép-szerencsétlenségről készült film bemutatását.

A film, amelynek címében is szerepel az „igaz történet” meghatározás (Street Survivor: The True Story of the Lynyrd Skynyrd Plane Crash) a tragédiát túlélt zenészek szerint számos csúsztatást tartalmaz, és rossz színben tünteti fel a zenekar tagjait, köztük a halálos áldozatokat.

Az alkotás, amely a csapat 1977-es Street Survivor lemezéről kapta címét, nagyrészt egykori dobosuk visszaemlékezései alapján született. Artimus Pyle 1975-től 1991-ig játszott a bandában, és azt állítja, csak a saját élettörténetét osztotta meg a filmesekkel, kollégái szennyesét nem teregette ki, sőt a zenekar nevének használatát sem engedélyezte.

Az áldozatok rokonai, valamint Gary Rossington alapító gitáros tavaly beperelte a filmet forgalmazni szándékozó Cleopatra Records-t. A manhattani bíróság először nekik adott igazat, az akkori ítélet szerint a film ártana a zenekar hírnevének és megsértené az elhunytak emlékét. A kiadó azonban idén perújrafelvételt kezdeményezett, és ezúttal ők nyertek. Ügyvédjük azzal érvelt, hogy az ominózus repülőgép-szerencsétlenség immár a rocktörténet része, ezért szabadon feldolgozható. Evan Mandel szerint a mostani ítélet a filmkészítők, művészek, újságírók, olvasók, nézők győzelme, és a kreativitás kapott zöld utat általa.

A Sweet Home Alabama című slágerrel berobbant legendás southern rock zenekar karrierje 1977-ben tört meg, amikor turnégépük lezuhant a Mississippi mocsárvidéken. Húszan súlyos sérülésekkel élték túl a tragédiát, öten meghaltak. Köztük volt Steve Gaines gitáros és Ronnie Van Zant énekes.

A Lynyrd Skynyrd 1987-ben újjáalakult, a mikrofonnál Ronnie öccsével, Johnny Van Zanttal. Ma is létezik és rendeszersen fellép amerikai fesztiválokon. Az eredeti tagságból csak Gary Rossington játszik a csapatban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?