Filmek, melyekre tényleg érdemes beülni 2017-ben

<p>Olyan lehengerlő alkotásokkal indult az idei év a mozikban, mint a többszörösen Oscar-esélyes Kaliforniai álom, vagy éppen a Mel Gibson nagy visszatérésének szánt A fegyvertelen katona. Nézzük, hogy a blockbustereken túl milyen filmes csemegék várnak még ránk idén, melyekre feltétlenül érdemes lesz jegyet váltani.</p>

13. Stronger

Amerikai premier: 2017 első fele

Rendező: David Gordon Green

Főszereplők: Jake Gyllenhaal, Tatiana Maslany, Clancy Brown

Míg A régi város a mostani Oscar-szezon nagy esélyese, a Stronger című dráma a következő Oscar-idény egyik favoritja lehet. A téma legalábbis erre adhat okot. A film ugyanis a 2013-as bostoni maratonon történt robbantás egyik túlélőjének történetét dolgozza fel.

Jeff Bauman is ott volt azon a szörnyű napon, és ugyan túlélte a merényletet, de mindkét lábát elvesztette a robbanásban. A tragédia után megpróbálja újra felépíteni az életét, helyrehozni a házasságát, és eközben a rendőrségnek is segít elkapni a tetteseket.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"263422","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"405","style":"width: 600px; height: 450px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"540"}}]]

12. Song to song (Weightles)

Amerikai premier: március 17.

Rendező: Terrence Malick

Főszereplők: Ryan Gosling, Natalie Portman, Christian Bale, Michael Fassbender, Cate Blanchett, Val Kilmer, Benicio Del Toro, Rooney Mara

A 73 éves Terrence Malick ezt a filmjét még 2012-ben forgatta, de azóta is a dobozban pihent. Pedig olyan nagyágyúk szerepelnek benne, mint Ryan Gosling, Natalie Portman, Christian Bale, Michael Fassbender, Cate Blanchett, Val Kilmer, Benicio Del Toro vagy Rooney Mara.

A film eredetileg Weightles címen futott, de az év elején bejelentették, hogy a rendező Song to songra keresztelte át a filmet és az USA-ban márciusban debütál.

A sztori szerint Rooney Mara és Ryan Gosling az élettel küszködő zeneszerzőket alakítanak, Michael Fassbender pedig a zeneipar befolyásos üzletemberét kelti életre, aki elcsábítja a Natalie Portman által alakított pincérnőt.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"263423","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"581","style":"width: 600px; height: 498px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"700"}}]]

11. Mute

Amerikai premier: 2017 második fele

Rendező: Duncan Jones

Főszereplők: Alexander Skarsgård, Paul Rudd, Justin Theroux

Duncan Jones fantasy kitérője, a Warcraft nem sült el túl jól, így visszatér a sci-fi műfajához, amiben már sikerült maradandót alkotnia (Hold, Forráskód).

Az első képeket látva a Mute akár a Szárnyas fejvadász testvérfilmje is lehetne, mindkét mozi egyfajta disztópikus sci-fi noir, fojtogató atmoszférával.

A Mute a jövő Berlinjében játszódik, ahol egy néma pultos keresi eltűnt szerelmét. A helyszínt a rendező a jövő Casablancájaként jellemezte. Bónuszként pedig azt is megtudhatjuk, hogy mit lett a Holdban szereplő űrhajós sorsa.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"263424","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"999","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1500"}}]]

10. Arthur király – A kard legendája (King Arthur: Legend of the Sword)

Amerikai bemutató: március 24.

Rendező: Guy Ritchie

Szereplők: Charlie Hunnam, Eric Bana, Jude Law, Djimon Hounsou, Katie McGrath, Astrid Berges-Frisbey, David Beckham

Guy Ritchie-féle fantasy, Blöff-ös beütéssel, bandavezér Arthurral, London legsötétebb korszakában. Kell ennél több? A David Beckhamet is szerepeltető film az előzetes alapján annyira bizarrnak tűnik, hogy egyszerűen muszáj lesz megnézni. Könnyen lehet az év egyik legnagyobb durranása, de akár a legnagyobb pofáraesése is.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263425","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

9. John Wick: 2. felvonás (John Wick: Chapter 2)

Magyar és szlovák premier: február 23.

Rendező: Chad Stahelski

Főszereplők: Keanu Reeves, Ian McShane, Laurence Fishburne, Ruby Rose

John Wick 2014-ben jött, látott és győzött. Vad volt, stílusos, és nem akart többnek látszani, mint ami valójában volt: egy fékezhetetlen, agykikapcsolós akciómozi. Keanu Reeves a Mátrix-trilógia óta nem volt ennyire menő, mint az első felvonásban. Ugyanezt várjuk a második résztől is. Wicknek ismét munkába kell állni, mert fülest kap, hogy korábbi társa át akarja venni az irányítást egy rejtélyes bűnszervezet felett. Mivel Wicket köti hozzá az esküje, elmegy Rómába, hogy segítsen neki.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263426","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

8. A Kör (The Circle)

Amerikai bemutató: április 28.

Rendező: James Ponsoldt

Szereplők: Tom Hanks, Emma Watson, John Boyega, Bill Paxton

A mindentudó, mindent látó és mindenható találmány, a Google-t, a Facebook-ot és az Apple-t is maga alá gyűrő Kör eredeti rendeltetése, hogy biztonságosabbá, átláthatóbbá és élhetőbbé tegye a világot. A történet főhőse, a fiatal, ambiciózus Mae Holland (Emma Watson) álmai állását kapja meg a Bill Gates és Steve Jobs alakjából összegyúrt informatikai zseni, Eamon Bailey (Tom Hanks) tech-óriáscégénél. Hogy az álom hogyan fordul orwelli rémlátomásba, kiderül ebből a húsbavágóan aktuális témákat feszegető, borzongatóan izgalmasnak ígérkező thrillerből, mely Dave Eggers azonos című regénye alapján készült.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263427","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

7. A régi város (Manchester by the Sea)

Magyar premier: február 23.

Szlovák premier: március 3.

Rendező: Kenneth Lonergan

Főszereplők: Casey Affleck, Michelle Williams, Kyle Chandler

A régi város több kategóriában is Oscar-esélyes. Ha a készítőket nézzük, nem is csoda. Az Oscar-díjas Matt Damon a producer, Kenneth Lonergan író-rendezőt már kétszer, a két főszereplőt pedig összesen négyszer jelölték a szobrocskára, Casey Afflecket egyszer, Michelle Williamst pedig háromszor. Ráadásul a januári Golden Globe-gálán Casey Affleck megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó szobrocskát, és ugye a Golden Globe-ot az Oscar előszobájának tekintjük. Így hát nem csoda, hogy A régi város felkerült a listánkra. 

Casey Affleck egy Lee nevű férfit alakít, akinek a bátyja halála után felelősséget kell vállalnia a kamaszodó unokaöccséért. Kénytelen visszaköltözni a szülővárosába, hogy felügyeljen a fiúra. Ám a város sok régi sebet szakít fel benne.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263428","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

6. Colossal

Amerikai premier: április 7.

Rendező: Nacho Vigalondo

Főszereplők: Anna Hathaway, Dan Stevens, Jason Sudeikis

Jöhet egy hollywoodi szörnyfilmeket kifigurázó mozi, amelynek a főszereplője Anna Hathaway? Ha igen, ezt látni kell!

Gloria élete mélypontjára jut: a munkahelyéről kirúgják, a barátja elhagyja, ráadásul egyre többször néz a pohár fenekére. Ezért úgy dönt, visszatér szülővárosába és megpróbálja újból felépíteni az életét. Az újrakezdés azonban nem várt bonyodalmakba ütközik. Mint kiderül Gloria képes irányítani a Föld másik felén, Szöulban garázdálkodó óriási szörnyet.

Adott egy jó értelemben vett elborult történet, egy remek színésznő, és egy jó rendező Nacho Vigalondo személyében. Az előzetes alapján kolosszális élményben lesz részünk.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263429","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

5. Jackie

Szlovákiai bemutató: március 9.

Magyarországi bemutató: február 9.

Rendező: Pablo Larraín

Szereplők: Natalie Portman, Peter Sarsgaard, Greta Gerwig, Billy Crudup, John Hurt, John Carroll Lynch, Richard E. Grant

A talán leghíresebb first ladynek, John F. Kennedy feleségének megformálásáért sokan már előre odaítélték Natalie Portmannek a második Oscar-díjat (az elsőt a Fekete hattyúban nyújtott alakításáért kapta még 2011-ben). Az előzetes és az eddigi hírek alapján egy pattanásig feszült, rendkívül erőteljes képekkel operáló, bensőséges pszichodráma a Jackie, amely újszerű megvilágításba helyezi az amerikai történelem egyik legsötétebb epizódját, a JFK elleni merényletet.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263430","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

4. Logan

Magyar és szlovák premier: március 2.

Rendező: James Mangold

Főszereplők: Hugh Jackman, Patrick Stewart, Dafne Keen

Hugh Jackman immár kilencedszer, és egyben utoljára villantja meg adamantium karmait. A történet a jövőben játszódik, a legtöbb X-Men már halott, Farkas is megöregedett, az öngyógyító képessége kezdi cserbenhagyni, X-professzor pedig Alzheimer-kórban szenved. Ekkor csatlakozik a két öreg mutánshoz egy kislány, aki nagyon hasonlít Loganre: morcos, vad, fékezhetetlen, ráadásul neki is adamantium karmai vannak. X-professzor megkéri Logant, hogy mentse meg a lányt az üldözőitől.

Az előzetesek alapján egy stílusos posztapokaliptikus-westernben lesz részünk. Ráadásul ez lesz a Deadpool után a második képregényadatpáció, amelyik R-es besorolást kapott.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263431","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

3. Páncélba zárt szellem (Ghost in the Shell)

Szlovákiai és magyarországi bemutató: március 30.

Rendező: Rupert Sanders

Szereplők: Scarlett Johansson, Pilou Asbaek, Takeshi Kitano, Michael Pitt, Juliette Binoche

Scarlett Johansson ezúttal egy szexi humán-kiborg hibrid, az Őrnagy bőrébe bújik, hogy a 9-es Részleg nevű kommandós osztag vezetőjeként felvegye a harcot a legveszélyesebb bűnözőkkel és terroristákkal, miközben – az előzetesből ítélve – komoly identitásválsággal is küzd. Az 1995-ös kultikus anime – és egyben az egyik legnépszerűbb cyberpunk történet – élőszereplős változata március végén kerül a hazai mozikba.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263432","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

2. Star Wars: Episode VIII – The Last Jedi

Szlovákiai és magyarországi bemutató: december 14.

Rendező: Rian Johnson

Szereplők: Daisy Ridley, Gwendoline Christie, Mark Hamill, Domhnall Gleeson, Oscar Isaac, Benicio Del Toro, Laura Dern, Adam Driver, Lupita Nyong'o, Carrie Fisher, Andy Serkis, John Boyega, Peter Mayhew, Anthony Daniels, Jimmy Vee

Éppen tegnap jelentették be a Star Wars-széria VIII. epizódjának hivatalos címét, amely magyarul valószínűleg ez lesz: Csillagok háborúja – Az utolsó Jedi. A cím kapcsán máris elkezdődött a találgatás: vajon arra utal, hogy miután Luke Skywalker befejezte Rey kiképzését, ő maga befejezi „földi“ pályafutását, és eggyé válik az Erővel? Az év egyik legjobban várt filmjéről továbbra is nagyon keveset tudni, persze ettől a titkolózástól csak még izgalmasabb az egész. Amíg nem érkezik meg az első hivatalos előzetes, be kell érnünk néhány hírmorzsával.

A VIII. epizódot a Looper - A jövő gyilkosát levezénylő Rian Johnson rendezte. A régi szereplők mellett feltűnik két új nagyágyú is, Laura Dern és Benicio Del Toro, de hogy ők pontosan kinek a bőrébe bújnak majd, természetesen továbbra is homály fedi. Az viszont már sajnos biztos, hogy ebben a részben tűnik fel utoljára Leia hercegnő szerepében Carrie Fisher, akinek az összes fontos jelenetét leforgatták még a halála előtt.

Rian Johnson egyébként saját bevallása szerint egy kevésbé sötét, inkább vidámabb folytatást készített, aminek némileg ellentmondani látszik a tegnap beharangozott főcímben a megszokott, sárga betűk vészjósló vörösbe fordulása.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"263433","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","style":"width: 600px; height: 338px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"640"}}]]

1. Szárnyas fejvadász 2049 (Blade Runner 2049)

Amerikai bemuató: október 6.

Rendező: Denis Villeneuve

Szereplők: Harrison Ford, Ryan Gosling, Jared Leto, Lennie James, Dave Bautista, Mackenzie Davis, Robin Wright, Ana de Armas, Sylvia Hoeks, Carla Juri

Mi is lehetne más az év legjobban várt filmje, mint a 35 éve bemutatott kultikus sci-finek, a cyberpunk műfaj megteremtőjének, Ridley Scott mesterművének a folytatása? A második rész történetéről annyit tudni, hogy harminc évvel az eredeti film cselekménye után játszódik, amikor „K“ rendőrtiszt (Ryan Gosling) olyan rég eltemetett titokra bukkan, ami káoszba döntheti az egész társadalmat. K-t a nyomok egészen Rick Deckardig (Harrison Ford) vezetik, a fejvadászig, akinek harminc éve nyoma veszett.

Az eredeti filmet rendező Ridley Scott ezúttal producerként felügyelte a munkálatokat, és visszatért az első rész egyik forgatókönyvírója, Hampton Fancher is. Az operatőr a tizenháromszoros Oscar-jelölt Roger Deakins, a rendezői székbe pedig az a Denis Villeneuve ült, aki az Érkezéssel már bizonyította, hogy a színvonalas, filozofikus sci-fik világában is otthonosan mozog. Kissé fájlaljuk az eredeti zeneszerző, Vangelis mellőzését, az ő helyét Villeneuve állandó zeneszerzője, Jóhann Jóhannsson vette át. Nagyon drukkolunk, hogy a Magyarországon forgatott film felnőjön a feladathoz, és az eredetihez hasonló, egyszerre lenyűgöző és gondolatébresztő alkotás legyen.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"263434","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Öszzeállította: Mészáros György, Kacsinecz Krisztián

2017-ben ezeket a filmeket várjuk még:

LUC BESSON SCI-FIVEL, CHRISTOPHER NOLAN HÁBORÚS FILMMEL TÁMAD 2017-BEN

2017, A FOLYTATÁSOK ÉVE

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?