Fény- és vízcseppszobrok Pozsonyban

Pozsony |

<p>Gyula Kosice argentin multimediális művész Hidrokinetizmus című kiállítása 2016. január 24-ig látható a Pozsonyi Városi Galéria Mirbach-palotabeli kiállítótermeiben. A tárlat a Henkel Slovensko Slovensku projekt legújabb eseményeként valósult meg.</p>

Az 1999-ben indított művészeti projekt célja, hogy felkutassa és idehaza bemutassa azokat a szlovákiai gyökerű művészeket, akik az ország határain túl lettek sikeresek. Az elmúlt tizenöt év alatt többek között Andy Warhol, Dežo Hoffmann, Koloman Sokol, Joe Klamar, Matej Krén, Arthur Fleischmann vagy Nemes Endre alkotásaiból láthattak válogatást a pozsonyi tárlatlátogatók.

A felsorolásból kitűnik, festők, fotográfusok, szobrászok, grafikusok alkotják a sort, amely most Gyula Kosice személyében olyan művésszel folytatódik, aki íróként, költőként is alkotott, ám hírnevet szobrászként szerzett magának. A szobrászatot nemcsak alkotóként, hanem elméleti szakemberként is gazdagította: egyike volt azoknak, akik elindították a MADI művészeti mozgalmat. „Az avantgárd vonzásában értem művésszé, és mindvégig megmaradtam avantgárd alkotónak” – mondja Gyula Kosice abban a portréfilmben, amely a pozsonyi kiállításhoz készült, s amelyet a látogatók is megnézhetnek.

A Mirbach-palotában 27 szobrászati alkotás és objek látható az Argentínában élő, magyar gyökerekkel rendelkező művész műhelyéből. Ezek mindegyikén megfigyelhető az avantgárd magatartás – a hagyományos művészeti formák felbontása és új kifejezésformák keresése.

Gyula Kosice alapvetően az absztrakt geometrikus művészet képviselője. A mértani formák és alakzatok végigkísérik pályáját, miközben a geometrikus alapot folyamatosan fejleszti.

Korai művészetét – a MADI mozgalom alapelvét követve – a négyszög alakú formák elhagyása határozza meg. E korszakból több alkotás szerepel a kiállításon: a kerek formák és a többszögű alakzatok, illetve ezek kombinálása jellemző rájuk. Mozgókép című geometrikus kompozíciója (a kiállítás bevezetőjeként) már elővetíti Gyula Kosice későbbi, kinetikus szobrászatát. Mozgásra épülő műtárgyai zömmel olyan formaszerkezetek, amelyeken az egymáshoz rendelt geometrikus alakzatok bizonyos rendszer szerint variálhatók, illeszthetők egymáshoz (mint első híres kinetikus szobra, a Pozsonyban is látható Röyi). Később a variálhatóságot (a mechanikus átalakítás lehetőségét) másfajta dinamizmus váltotta fel: egyes alkotásoknál a neonfény, más műveknél a víz a mozgatóerő. Olyan műtárgy is van a kiállított kollekcióban, amelyen a kettő együtt hozza működésbe a kompozíciót. Ebből nő ki Gyula Kosice „vízvárosi” építészeti koncepciója: a hidrouniverzumban elképzelt városból is bemutatnak makettet a kiállításon, amelyen néhány alkotás a művész geometrikus alapú köztéri szobrászatát is képviseli.

A kelet-európai régióban ez az első olyan nagyszabású kiállítás, amely keresztmetszetet ad Gyula Kosice vizuális művészetéből, illetve bemutatja a hidrokinetizmus és a luminal art általa teremtett tartományait. Az alkotásokat több külföldi gyűjteményből kölcsönözték – egyebek közt a párizsi Pompidou Központból és a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumból.

A Hidrokinetizmus című tárlatot Pozsonyból Kassára is elviszik, 2016. február 4. és március 6. között a Kelet-szlovákiai Galériában lesz látható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?