„Felvágni luxusautókkal szokás”

Meglepődtem azon, hogy Szlovákiában az artloop.eu az egyetlen internetes galéria. Mi ennek az oka?

Az, hogy nálunk szinte nincs műtárgypiac. Aki itt képet akar venni a lakásába, még mindig az IKEA-ba megy. A múltkor sorban álltam ott a pénztárnál, és egy illető előttem fizetett ki 250 eurót egy nagy formátumú reprodukcióért. Nyilván fogalma sem volt, hogy ennyiért már kortárs műalkotást is kaphat!. A galériánkban jelenleg körülbelül ötszáz műtárgy található, igyekeztünk összeválogatni a hazai és a magyarországi fiatal képzőművészek alkotásainak legjavát. A keresőnkben többféle szempont szerint lehet válogatni, a témától a méretekig.

Hogyan jött a virtuális galéria ötlete?

A nagyszombati egyetemről, ahol művészettörténetet tanultam, gyakran jártunk kiállítás-megnyitókra, így fokozatosan megismertem egy egész nemzedék munkáit. Azt vettem észre, hogy az ilyen alkalmakon csak egy szűk réteg jelenik meg. A művész barátai, ismerősei és néhány „bennfentes”. A műkedvelő közönség, a potenciális vásárlók nincsenek ott. Egyrészt, mert nem is kapnak meghívót, másrészt olyan perifériára szorult rendezvények ezek, hogy nincs is kedvük odamenni. Később lett pár barátom, akiknek sikeresen összejöttek a vállalkozásai, és szívesen vásároltak volna műalkotásokat, támogatták volna a kortárs alkotókat, de nem nem tudták, hol keresgéljenek. Pozsonyban ráadásul csak egy pár magángaléria működik, de azok is elsősorban a gyűjtők számára.

Mi a helyzet ebből a szempontból Budapesten?

Ott lényegesen több a galéria, de aki az iskolában nem tanult művészettörténetet vagy nem bölcsészkarra járt, hiába nyitott és érdeklődő, nem tud tájékozódni, elveszettnek érezheti magát. Ráadásul a galériákban dolgozó szakemberekhez nem mehet oda azzal, hogy a nappalijába, egy konkrét falra keres egy képet. A kortárs művészetben is más az otthoni fogyasztó és a műgyűjtő ízlése, igénye. Nem biztos, hogy ugyanazt a képet tennénk a nappalinkba, mint amit szívesen megcsodálunk két percig a kiállításon. Mi azoknak a helyzetét szerettük volna megkönnyíteni ezzel a webes felülettel, akik a lakásukba keresnek műtárgyat.

Miért döntöttél úgy, hogy két országból válogatsz művészeket a galériába?

Azok, akik ismerhetik a szlovákiai felhozatalt, nem biztos, hogy ismerik a magyarországit, és fordítva. A trendek is mások a két országban. Az itteni képzőművészeti piacon jelenleg Ivan Csudai növendékei számítanak trendinek, ők nagyon színes, absztrakt dolgokat alkotnak. Magyarországon viszont most tombol a hiperrealizmus. Ezért a mi galériánk kínálata igencsak változatos.

Kik vásárolnak ma műalkotásokat? Beszélhetünk egyáltalán gyűjtőkről Szlovákiában?

A tudatos gyűjtők nagyon kevesen vannak. Akik pedig több generáció óta gyűjtenek, Bécsbe járnak. Magyarországon sokkal jellemzőbb, hogy azok, akiknek a szülei és nagyszülei is rendszeresen vásároltak műalkotásokat, folytatják ezt a családi hagyományt. Ott viszont mostanra teljesen „bedőlt” a piac. Galériák zárnak be Budapest belvárosában, mert jelentős támogatást vontak meg tőlük. Ott tartunk, hogy a nálunk szereplő magyarországi művészek most már azt is sikerként élik meg, ha évente két-három képet el tudnak adni, míg a válság előtt évi harmincat is megvásároltak tőlük. Ráadásul van egy olyan réteg a gyűjtők között, amelyik pont erre játszik rá: a művészek kiéheztetése a célja. Ha sokallják egy kép árát, azt mondják, várnak még pár hónapig, hátha lesz az olcsóbb is. Ezek a praktikák egyébként nyugatról gyűrűztek be. Ott a legtöbb galéria úgy dolgozik, hogy maga köré gyűjt mondjuk ötven fiatal művészt, minddel exkluzív szerződést köt, így ha valamelyik befut, akkor az alkotásainak hatvan, hetven vagy akár nyolcvan százaléka az övé. Az ötvenből kipotyog negyvennyolc, de ketten valóban sikeresek lesznek. Viszont az előnytelen szerződés miatt továbbra is éheznek, és nem tudnak megválni a galériától.

Kikből áll a vásárlókörötök?

Ez az Artloop specialitása: mi az utca emberének kínáljuk a műtárgyakat. Azoknak, akik nappaliba, hálóba keresnek egy olyan alkotást, amellyel akár évtizedekig szívesen élnek együtt. Ez a kör pedig széles rétegekből érkezik. Épp ezért szerintem óriási tévhit, hogy aki megvesz egy háromezer eurós képet, csakis sznob lehet. Van, aki befektetésnek vesz meg egy képet, mások a témája miatt, valaki pedig berendezési tárgynak tekinti – és ez mind legitim felhasználása a kortárs művészetnek! Felvágni luxusautókkal szokás, nem képekkel. Egyébként minden képet megmutatok „élőben” is az érdeklődőknek, elviszem őtet a művész műtermébe, vagy oda, ahol az alkotás található. Sőt, a lakáshoz vizualizációt is készítek, hogy könnyebben el tudják képzelni azon a bizonyos falon.

Ha a művészek közül valaki e beszélgetés hatására kedvet kapna az internetes megjelenéshez, jelentkezhet nálad, vagy inkább még mindig kiállítás-megnyitókon szeretsz felfedezni új tehetségeket?

Nyugodtan jelentkezhet, mindenre nyitott vagyok, hetente több fiatal művésszel találkozom, és közösen választjuk ki a virtuális galériába kerülő alkotásokat. A szlovákiai magyar vonal sokkal erősebb is lehetne. Továbbra is sok megnyitóra járok, de nem tudok mindenütt ott lenni. A művészeinknek is állandóan mondom, hogy vigyék hírét ennek a virtuális galériának, szervezzék be a kollégáikat, barátaikat...