Fellinger Károly ikrei

A szerző ikerkönyveknek nevezi ezeket a szép kiállítású köteteket, de tartalmilag nincs sok közük egymáshoz. Külalakban annál inkább: mindkettőt Gyenes Gábor illusztrálta, és a szerkesztő is mindkét esetben Z. Németh István. 

Hozzám a Mindjárt gondoltam érkezett meg előbb, amely skandináv típusú gyerekverseket tartalmaz. Ennek a műfajnak Magyarországon hatalmas keletje volt pár évtizeddel ezelőtt (a hetvenes években jelentek meg először magyar fordításban ilyen fura, elgondolkodtató szövegek), és persze hozzánk is eljutottak. Hazai magyar szerzőink viszont mindeddig nem igazán vették a bátorságot, hogy megpróbálkozzanak vele, legalább is nem önálló kötetben. Talán a buktatóktól ijedtek meg, amelyekből sok akad. Ezeket a szövegeket verseknek tekintjük, ám nem lehet őket megzenésíteni, nincsenek bennük csengő-bongó rímek, a felnőtteket is szórakoztatják, de elsősorban gyerekeknek szólnak, sőt, ideális esetben együtt olvassa őket szülő és gyerek. Vagy akár nagyszülő és unoka. 

Nézzünk egy példát. „Mindenki addig él, / ameddig a Jóka vizét issza, / mondogatta nagyapám. / Erre én megkérdeztem tőle, / és ha már nem issza, / akkor meghal? / Igen tündérbogaram, / egyetlen Karcsikám, / hiszen csak az élők / isznak vizet, / nevetett nagyapám, / akinek a bor volt a mindene.”

Ez a szöveg sokat elárul a kötet hangvételéről és a szerző szerepéről. Finom humor, helyi ízek – gyakran pontosan beazonosítható helyszínekkel és a szerző aktív jelenlétével. Fellinger Károly ugyanis (hol gyerekszerepben, hol felnőttként) aktívan jelen van, sokszor felbukkan a könyvben. Gyakran „író bácsiként” kommunikál a gyerekekkel, érezhető, hogy ezeknek az aranyköpéseknek, frappáns bemondásoknak jó része saját gyűjtés, azaz író-olvasó találkozókon vagy a családban, rokonságban csipegette fel őket. Nem hiába mondják, hogy az író embernél mindig legyen papír, toll, vagy legalább okostelefon. Apropó: korunk technikai vívmányait is sokat szerepelteti a szerző, mert ezek nélkül ma már egy könyv sem számít korszerűnek. 

Vannak nagyon rövid és nagyon frappáns szövegek: „Hogy hogyan került / a cseresznyébe a mag, / hát ez pofonegyszerű / kérdés, úgy, mint apu / hasába a labda.” És vannak komolyabb, filozofikusabb hosszúak, a nagyobb és a kisebb testvér egymással való viszonyát taglalók, iskolai sztorik, amelyeken még elalvás előtt is töpreng a nebuló, fura, megmagyarázhatatlan jelenségekre alkotott magyarázatok, és szívszorító megállapítások is. Nézzünk egy ilyet: „Nagyi most ott magasan /a csillagokról bámul bennünket. / A háza üresen áll. / Tél van. Nekem a kályha / melege hiányzik a nagyi / után a legjobban. / Ha apu elvisz engem / ebben a csikorgó hidegben / a házába, / először a hideg / kályhát fogom átölelni, / ahogy a nagyi szokott engem. / Megpróbálom felmelegíteni. / Az fázhat / a legeslegjobban.”

A Mindjárt gondoltam szerintem 7–8 éves kortól működik igazán, de nem akarom befolyásolni a szülőket, ahogy a kiadó sem tüntette fel borítón a korhatárt. Gyenes Gábor illusztrációi remekbe szabottak. Viccesek, lényegre törők, ugyanakkor hosszú percekig el lehet nézegetni őket – vagyis úgy működnek, mint a szövegek. A grafikus érdekes megoldást alkalmaz: a rajzok fekete-fehérek, a háttér viszont színes, és az ábrák árnyéka rávetődik a háttérre, mintha kivágott rajzokat világítanánk meg. Élvezet lapozgatni ezt a könyvet, és persze olvasni is.

Az ikerpár másik tagja, a Hullámvasút hagyományosabb, szépen rímelő, legtöbbször rövid sorokba szedett verseket tartalmaz. Az egész oldalas illusztrációk itt már színesek, ám sokkal kevesebb jutott belőlük a kötetbe, mint a társdarabba. Ezért gyakran több oldalon keresztül hiába keresünk képeket, ami persze csak akkor probléma, ha a gyerek maga olvasgat, nem pedig felnőtt olvas fel neki.

„Ki ne szeretne szénakazlat mászni, csillagot lesni, lókötő szellővel versenyt futni, falomb közül lábat lógatni, szél szárnyából tollat tépni? Fellinger Károly vadonatúj, jókedvű gyermekversei feledhetetlen utazásra csábítanak a költészet és a képzelet birodalmába” – áll a szerkesztő bevezetőjében, amelyből megtudjuk, hogy a szerző 55. születésnapját kívánta megünnepli legfiatalabb olvasóival, ezért épp most adta ki az ikerkönyveket. Talán a címadó vers a „legfelnőttesebb”, íme: „Hullámvasút az én álmom, / átkelek a valóságon, / semmi se múlhat ott rajtam, / végcél, honnét elindultam. / Bumeráng útja a pálya, / vágyom már a szivárványra, / kísér a zaj fel az égre: / kékmadaram szívverése.”

Fellinger Károly gyakran szerepeltet természeti képeket, falusi, ház körüli tevékenységeket, az évszakoknak megfelelő mezőgazdasági munkálatokat. Legtöbbször egyes szám első személyben ír, vagyis vele történnek a dolgok, ő csodálkozik rá az élet apró szépségeire. Ahol más a szereplő, ott meg is van nevezve, vélhetően egy csomó ismerős gyerkőc találja meg magát ebben a könyvben. Máshol a rím kedvéért kap nevet a szereplő: „Jó barátom ez az Elek, / csak egy kicsit fura alak, / őrködik a nagy ég felett / odalenn az asztal alatt.” (Mélázó)

Ebben a kötetben szerepel az a Farsang végén című vers, amellyel a szerző öt évvel ezelőtt megnyerte a Magyar Írószövegség által Weöres Sándor születésének centenáriumára kiírt Bóbita költőversenyt. Nyilván nem véletlenül. Fellinger partnerként kezeli a gyerekeket, nem gügyög nekik, nem jópofáskodik velük, szóval ért a nyelvükön. Azt is megszokhattuk már tőle, hogy mátyusföldi települések nevei bukkannak fel a verseiben. (Erre itt a legszebb példa a Csúfolódó, a Verbunk és a Kószáló.) Úgyhogy akár térképpel a kézben is hasznos és szórakoztató olvasmány lehet ez a könyv. 

Fellinger Károly: Mindjárt gondoltam, Vámbéry Polgári Társulás, 2018, 96 oldal

Fellinger Károly: Hullámvasút, Vámbéry Polgári Társulás, 2018, 104 oldal