A szarajevói temetőkről még számtalan cikket lehetne írni, de legyen most elegendő egyedül az az előzőleg közölt, s most a halál helyett foglalkozzunk inkább a szórakozással és az élet élvezetével, melyre ez a város igencsak alkalmas. De maradjunk továbbra is a Monarchia korának útirajzainál.
Ezen útleírásokban a kafana („török kávéház”) a mezarje, azaz a „török temető” mellett a másik rendre visszatérő heterotópia – melyet Foucault legegyszerűbben „más tér”-ként határoz meg már az írásának címében: Des espaces autres. A másság vagy idegenség e szövegekben kulturális minőségben jelenik meg leglátványosabban. A „török” jelző ugyan itt különböző jelentéssel szerepel, mint azt mi ma gondolnánk – jelentheti például az iszlámot, a bosnyákokat, az előző rezsimet, az oszmán kultúrát. Mindazonáltal a „török” a kelet, az iszlám, a szláv a balkáni (stb.) szavak mellett elsősorban a másikat, az idegenséget jelentik.
A török kávéház – akárcsak a temető (mezarje) – idegen, de nem ismeretlen hely, hiszen a Monarchia városaiban épp most éli aranykorát az a kávéházi kultúra, amely az útleírónak Bécsből, Pestről, Prágából ismerős volt. Számunkra azonban ma éppoly távoli, mint a török (ottomán!) kávéházi kultúra. A „török” temető éppen ugyanígy: félig ismerős (mint heterotópia) félig más (mint kulturálisan idegen).
A kávénak Szarajevóban régebbi hagyománya van, mint Prágának, Londonnak és Párizsnak. Azt mondják Boszniában, „kafa se pije sa merakom” Hogy micsoda a merak? Hát azt hosszasan lehetne magyarázni: az élvezetre való odafigyelés, a mindennapok örömei oltárán áldozás, a csésze adta kéj utolsó cseppig való (ki)élvezete: persze ügyelve arra, hogy a fildžan (findzsa) alján megtelepedő zaccot fel ne hörpintsük, és a hosszúra nyúló szürcsölgetés végén ne feledjük ellenőrizni, hátha a leülepedő zacc feldobott még egy csepp kávécskát.
Az élvezet másik szava, a ćeif igazán kedvelt turcizmus (törökül keiyf), ma akarást, vágyódást, kívánást is kifejez ugyan – de régen csak jó hangulatot, lazulást, chill-elést (csillelést) jelentett akár szakállas-turbános, bőbugyogós török vagy hipszter urbánparaszt módra. Szarajevó ideális helye a ćeifnek.
Az volt már a kávé jövetelekor, amely persze tekinthető sztambuli importnak, ám mint oly sok „török” dolog, összeforrt nemcsak e néppel, de vidékkel is – a szó szoros értelmében. Dušan Grabrijan szlovén építész a bosnyák építészet hagyományának csodálójaként a bosnyák (török) kávézók három vonását emeli ki az említett útirajz-írókhoz hasonlóan, s mindkettőt az „európai” kontrasztjaként: először is, a török kávézó egyszerű, fényűzést (ám stílust nem) nélkülöző, funkcionalisztikus. Másodszor, terei irracionális szerkezetet alkotnak: a török kávéház folyamatos bővítmény, igények szerinti hozzáépítés, s harmadrészt pedig a természettel harmonizál, kifelé nyitott, míg az európai önmagába zárt egység. S mondani sem kell, átlátható, megtervezett teret kínál, amelyek egymásba tekintetnek, jobb esetben az utca kietlenségébe, míg a török kávézó átláthatatlan, de káprázatos kilátást biztosít.
Már az első kafana ilyen volt, amelyet a nyugatot (Európát?) megelőzve 1592-től említenek a források. A Hadži Šabanova kafana a Bentbasán volt, s csak a negyvenes évek elején rombolták le. Az állandóan megújuló épületalkotmány a város szélén ám mégis a központhoz közel, urbánus helyként, de immár a vad természetben székelt: a Miljackát kanyonba szűkítő sziklák tövében bújt meg, cölöpökön nyugvó terasza a hűs sodrás fölé nyúlt. A kávéval együtt jár a dohány is. S a török kávézóban a csibukba vagy a nargilába némi afijun, azaz ópium (vö: „Az török áfium ellen való orvosság”) is kerülhetett, hiszen a Próféta csak az alkoholivást tiltotta meg (rakiját csak a „vlah” [szerb/pravoszláv] kávézóban adtak). Mula Mustafa Bašeskija, a krónikás a 18. század közepén említ egy Mula Osman nevű fickót, aki meghalt ópiummérgezésben – mondhatni túllőtte (túlszívta?) magát…
Az élvezetbe persze nem kell belehalni, a ćeif a mindennapok része. A török kávéház, akár a török temető átláthatatlan és kaotikus hely, igazi balkáni/keleti dzsungel, mely egyben látványosságában festői és egyszerűségében költői. A halál és az élvezet heterotópiája, más-helye azonban nem csak ezekben a vonásokban hasonlít: mindkettő az örökkévalóságnak épült.
A kávé nyáron hűsít, télen felmelegít, reggel felélénkít, este megnyugtat. A kávéivás örök tevékenység, nem rendszerezi semelyik vallás naptára, mert állandó, mert az ember nemcsak akkor issza a kávét, amikor arra vár, hogy leüljön a zacc, hanem egyfolytában. Örökké szürcsölünk – azaz míg az Ítélet napja (kijametski dan) el nem jön. S akkor a temetők lakói is újra szürcsölnek majd.
Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.