FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN: A város nyelve

Szarajevó beszédének van azonban egy sajátos szegmense. A törökből átvett szavaknak, a turcizmusoknak a bosnyák nyelvben különös szerepe van, pláne mióta bosnyák nyelv létezik. Úgy, mint „külön nyelv”. Jugoszlávia szétesése nyelvek közötti elhatárolódást is eredményezett, s ami addig dialektális különbség volt, mára elidegenítette a különösebb nehézség nélkül kölcsönösen érthető nyelveket. A különbségek hirtelen fontosabbak lettek, mint a hasonlóságok. Jelesül épp a történelem szó [historija] szerb [istorija] és horvát [povijest] változatát is lehet használni, felbukkant azonban mostanság a törökből érkező [tarih] szó is – a szóválasztást persze a szocializálódás és az ideológia is befolyásolja. Politikai ideológia, amely nélkül errefelé a történelem mintha végképp elbeszélhetetlen lenne. 

A történelem során a turciz­musok Bosznia nyelvében elfoglalt szerepe is változott. Egyrészt a vallás nyelve – s ebbéli minőségében pedig gyakran török által közvetített arab. Régen az uralom nyelve volt, melynek szavait felekezetre való tekintet nélkül átvette a nép. Ez mára jócskán kikopott – hasonlóan van ez a szlovák és a magyar viszonyában: a klasszikus szlovák prózákban található sok, magyarból átvett szót a mai standard szlovákot beszélő olvasó nem érti, s esetleg csak dialektusokban maradtak fenn. Ehhez hasonlóan a turcizmusoknak is van valamiféle archaikus vagy népies bája, hiszen gyakran van e szavaknak szláv megfelelője is, amelyet Pulában, Becskereken, vagy Nikšićben is megértenek. A ćuprija és a most (híd) vagy az pendžer és a prozor (ablak) esete is remekül példázza a jelentés árnyalódását: mindkét szó ugyanazt jelenti, az első térben (Bosznia) és időben (török kor) behatárolt. A pendžer tehát inkább a török házak hagyományos, rácsos (demirli) ablakát jelenti, és senki sem gondolna arra, hogy az otokai bérház régi ablakát szigeteltre kellene cserélni. Ahogy a ćuprija is régi török kőhidat jelent, de semmiképpen a majdan megépülő boszniai gyorsforgalmi autópálya rengeteg völgyhídjának egyikét. 

Láthatjuk tehát, hogy a nyelv élete (nyelv)történetként is felmutatható, ugyanakkor politikai ideológiák által meg is regulázható, sőt, kihasználható. De nem a beszéd a nyelv élete? Térjünk vissza kiindulási pontunkhoz, a szarajevói szlenghez. Ebben mutatkozik meg ugyanis, hogy ezekből a turcizmusokból mi az, ami igazán, megregulázhatatlanul eleven. Csak három, kocsmai fülelések során elkapott szót hoznék példának – mind a három összetartozik. „Radim kao čaršija”, azaz dolgozom, mint a csarsia – azaz robotolok, sokat, egyfolytában. Második: „Biće raje” – Rája lesz – azaz sok nép, tömegnyomor. Harmadszor: „Taj lik je mahaluša” – Az a fickó egy mahalai – azaz egy kis közösség aktív, ismert tagja. 

E három kifejezés nagyjából lefedi az ottomán város struktúráját, mely bár módosulva, a város nyelvében máig ott kísért – illetve nem kísért, elevenen tovább hat. A čaršija a város központja, ide tényleg dolgozni járnak az emberek, itt találhatók a főbb dzsámik és hivatalos épületek, karavánszerájok, muszafirhánok (szállók), valamint a fürdők és bazárok mellett a céhek, műhelyek, boltok. Itt nem lakik senki, ellentétben a mahalával. Ez az arab eredetű szó negyedet jelent: néhány kisebb utcát mely egy dzsámihoz vagy imaházhoz tartozik – gyakran erről nevezik el az egész mahalát – esetleg még pékséggel, forráskúttal, temetővel, kisebb bolttal együtt. A mahaluša az az ember, aki jól ismeri a mahaláját, s akit jól ismernek ott, aki jól tudja ki kivel, és mit miért…

A kocsmai beszélgetés kontextusában a mahaluša itt egyfajta uram-bátyám viszonyt jelzett: egy posztra nem az arra képzett és alkalmas embert vették fel, hanem a mahalušát. A mahalát moszlim és nem-moszlim lakosság is lakhatja – a raja szó az utóbbit jelenti. A beszélgetés kontextusában persze semmi felekezeti konnotáció nem volt – pusztán egy rockkoncerten várhatóan összeverődő nagy tömegről volt szó. A beszéd és az idő viszonyát, azaz a nyelv elevenségét a jel és jelentés közötti lassú, de folyamatos változás táplálja. A mahala ma már perifériát, lepukkant külvárost jelent inkább. De a régi-új mahalákról majd legközelebb.