FELHĺVÁS

A szalóci „Gombaszög fejlesztéséért” Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ „Palócország – Meseország” címmel meghirdeti a IV. Palóc Mesemondó Versenyt óvodások és általános iskolások részére.

A szalóci „Gombaszög fejlesztéséért” Alapítvány, az ipolyvarbói Palóc Társaság és a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ „Palócország – Meseország” címmel meghirdeti a IV. Palóc Mesemondó Versenyt óvodások és általános iskolások részére.Feltételek:

a versenyben részt vehetnek óvodások (óvodánként legtöbb 3 versenyző), akik betöltötték az 5. életévüket, valamint az általános iskolák tanulói (egy-egy iskolából kategóriánként legtöbb 3 versenyző), akik „bírják” a palóc tájnyelvet, és megfelelő előadói képességekkel rendelkeznek

u a versenybe egy, a palóc vidékhez (lehetőség szerint a saját lakhelyhez, településhez) kötődő népmesével lehet benevezni

azok a versenyzők, akik a Palóc Mesemondó Verseny korábbi rendezvényein is részt vettek, az általuk e versenyen már egyszer elmondott mesével nem jeletkezhetnek

a versenybe jelentkezők számára kötelező a népviselet, tehát a mesét csak vidékükre jellemző népviseletbe öltözötten adhatják elő.

A verseny négy kategóriában zajlik: I. óvodások II. az alapiskolák 1–3. évfolyama III. az alapiskolák 4–6. évfolyama IV. az alapiskolák 7–9. évfolyama.

Elődöntőket az egy-egy régióból jelentkező versenyzők számának függvényében szervezünk. Egy-egy elődöntőből kategóriánként legtöbb 2 versenyző juthat a döntőbe.

Az elődöntőket 2001. december 15. és 2002. február 28. között rendezzük meg, melyre minden versenyző – a jelentkezés alapján – meghívót kap.

A döntőben a zsűri minden kategóriában egy palóc nívódíjat adhat ki, éspedig Őzike Palóc Nívódíjat, Sólyom Palóc Nívódíjat, Táltos Palóc Nívódíjat és Griffmadár Palóc Nívódíjat. A nívódíjon kívül az alábbi díjak adhatók ki: Kisködmön Díj a legjobban öltözködő mesemondónak, Szóló-szőlő Díj a legízesebben beszélő mesemondónak, Rókakoma Díj a legfurfangosabb mesemondónak, Aranyalma Díj a legjobb saját gyűjtésű meséért, valamint az arra érdemes mesemondók elnyerhetik a „Palóc mesemondás mestere” kitüntető címet.

A döntő 2002. március 1. és 3. között lesz Rozsnyón.Jelentkezési határidő:

2001. december 10.

Jelentkezni az alábbi címen lehet:

„Gombaszög fejlesztéséért” Alapítvány – Nadácia „pre rozvoj Gombaseku”, 049 51 Szalóc – Slavec 78

Információ: 058/792-2114, 792-1170, 734-7864, 0904/318-880

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?