Kultúra

Sorozatgyilkosok testközelből

Dexter, True Detective, The Alienist, Hannibal… Sorozatgyilkosos-sorozatokból régóta nincs hiány, de a Netflix Mindhuntere még ebben a túlzsúfolt szcénában is képes valami újat nyújtani.
Tóth Csaba

2019. szeptember 15. 19:30

Mindhunter

David Fincher amúgy is a téma szakértője az olyan filmjeinek köszönhetően, mint a Hetedik vagy a Zodiákus, és a fickó a sorozatgyártáshoz is ért, ahogy azt a Kártyavárral már bizonyította. A Mindhunter első évada leginkább azáltal tudott kitűnni a mezőnyből, hogy nem a nyomozás állt a középpontjában, hanem az, hogy valóban megismerjük eme szörnyű gyilkosságok elkövetőit, és egy teljesen hétköznapi helyzetben, beszélgetések közben láthassuk őket. A Mindhunter hősei ugyanis azok az FBI-osok, akik a hetvenes években elkezdték kidolgozni a profilozás alapjait, és majdnem minden, amit a sorozatgyilkosokról tudunk az ő módszeres munkájuknak köszönhető. A kutatáshoz pedig egy nem mindennapi módszert választottak: a börtönben látogatták meg a már elfogott elkövetőket, és mélyinterjúkat készítettek velük a motivációikról, a hátterükről és a módszereikről. Az első évad – az FBI-osok magánéletének bemutatása mellett – nagyrészt megelégedett azzal, hogy megmutatta nekünk ezeket a sokkoló beszélgetéseket, ahol aztán tényleg semmi sem volt tabu, valamint abban is elmerült, hogy a nyomozóknak milyen bürokratikus akadályokat kellett legyőzniük ahhoz, hogy végre komolyan vegyék a munkájukat.

Már az első évad is jó kritikákat kapott, és komoly rajongótábort épített ki magának, de Fincher a folytatásban képes volt tovább fokozni az izgalmakat. Bár a sorozatgyilkosokkal folytatott beszélgetések továbbra is a magját képezik a Mindhunternek, ezúttal már fontos szerep jut annak is, hogyan tudják a gyakorlatban felhasználni az így megszerzett tudást. Ehhez pedig nyomozni kell, és Fincherék a hírhedt atlantai gyerekgyilkosságokat választották ehhez. A Mindhunter nagy előnye, hogy csak valódi, tényleg létező sorozatgyilkosok történeteit mutatja be, így amikor ledaráljuk az évadot, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy az internet mély bugyraiban kutatunk rémisztő cikkeket olvasgatva Amerika legádázabb bűnelkövetőiről. Az atlantai gyerekgyilkosságok azért is volt jó választás Finchertől, mert a Trump óta ismét előtérbe került faji feszültségeket helyezi előtérbe, ráadásul egy olyan gyilkosságsorozatról szól, amelyik nyomozásának eredményét máig sokan kétkedve fogadják. Ez olyannyira igaz, hogy idén újra megnyitottak néhány ügyet, hogy a modern DNS-vizsgálatokkal precízebb eredményekhez jussanak.

Az új Mindhunter évad egyszerre pompás karaktertanulmány három lelkileg meggyötört, elfáradt és lassan teljesen a munkájába temetkező nyomozóról, izgalmas krimi egy szerteágazó nyomozásról, valamint egy tabló a korabeli (a nyolcvanas évek legelején járunk) amerikai társadalom feszültségeiről, melyek a feldolgozatlanságuk révén tovább élnek és velünk vannak mind a mai napig.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Amerigo Tot: A szobrász, aki élni is tudott

Karácsony Gergely lett Budapest új főpolgármestere

Borkai Zsolt marad Győr polgármestere

Aki 45 évesen gyorsabban gyalogol, annak fiatalabb a szervezete és az agya

Ellenzéki győzelem Miskolcon

Bénes gólpasszt adott Paraguay ellen

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!