Fejes Endre író 90 éves

Budapest |

<p>Szeptember 15-én ünnepli 90. születésnapját Fejes Endre Kossuth- és József Attila-díjas író, a Rozsdatemető szerzője.&nbsp;</p>

Budapest "ezerszer áldott nyolcadik kerületében", a Józsefvárosban született 1923-ban. A négy polgári osztály elvégzése után szabóinas, majd vasesztergályos tanuló volt. 1944-ben besorozták, a hadseregből megszökött és Budapesten bujkált. 1945 őszétől négy éven keresztül különböző nyugat-európai országokban dolgozott, többek között bányában, majd a párizsi Renault-gyárban is. Hazatérése után esztergályosként helyezkedett el az angyalföldi Bosch-gyárban. 1951-ben tiltott határátlépési kísérletért Kistarcsára internálták, szabadulása után segédmunkás, majd ismét esztergályos volt Angyalföldön.     Fejes Endre 1955 óta írásaiból él, amelyek kezdetben különböző irodalmi folyóiratokban láttak napvilágot. Első kötete, A hazudós 1958-ban jelent meg, a munkástémájú elbeszélésekért 1959-ben SZOT-díjat kapott. 1962-ben a Téli Könyvvásár szenzációja volt óriási kritikai visszhangot kiváltó regénye, a Rozsdatemető, amellyel egy csapásra híressé vált. A könyv első, majd második és harmadik kiadását is pillanatok alatt elkapkodták, később több mint harminc nyelvre lefordították.      A már-már szenvtelenségig tárgyilagos hangvételű, egy jegyzőkönyv rideg pontosságával íródott családregény az oknyomozó riport eszközeivel tárja fel a történelem peremén élő külvárosi Hábetler család több generációjának történetét az első világháborútól az 1960-as évek elejéig. A Rozsdatemető körül 1963-ban kibontakozott heves polémia egyik alapkérdése az volt: mennyire tekinthető tipikusnak az öntudatos létezés helyett a vegetáció szintjén élő Hábetlerék sorsa a munkásosztály egészére nézve. Fejes szemére vetették, hogy műve nem elég "szocreál", de azért láttak benne "előremutató jeleket" is. A regényből készült színdarab ősbemutatóját 1963 novemberében tartották a Thália Színházban Kazimir Károly rendezésében, az ifjabb Hábetlert Madaras József játszotta.     Az író következő regénye, az 1969-ben megjelent Jó estét nyár, jó estét szerelem egy 1962-ben történt különös bűnesetet dolgozott fel: egy jelentéktelen külsejű fiatal segédmunkás magát görög diplomatának hazudva fiatal nőket csábított el, s a lelepleződéstől félve az egyik lányt megölte. A nagy érdeklődéssel fogadott mű 1977-es átiratából önálló, zenés színpadi változat jött létre, amelyet Presser Gábor dalaival és Harsányi Gábor emlékezetes főszereplésével nagy sikerrel játszott a Vígszínház. Fejes Endre külföldi "csavargóéveit" idézte fel 1975-ös regénye, a Szerelemről bolond éjszakán.     A hatvanas évek végétől kezdve Fejes a magyar színpadok kedvelt szerzője lett, a munkások, kisemberek világát bemutató színdarabjait (Mocorgó, Cserepes Margit házassága, Vigyori, Vonó Ignác, Az angyalarcú) sorra játszották a színházak. Önálló kötettel utoljára a kilencvenes évek közepén jelentkezett, Lemaradt angyalok címmel elbeszéléseit közölte, majd Szabadlábon címmel saját válogatásában adott közre novellákat és regényrészleteket.     Fejes Endre munkásságáért több elismerést kapott, többek között 1963-ban József Attila-, 1975-ben Kossuth-, 1992-ben Nagy Lajos-díjat. 2003-ban - írói életműve elismeréseként - a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje a Csillaggal kitüntetésben részesült, 2009-ben Prima Primissima-díjat vehetett át. (Az MTVA Sajtó- és Fotóarchívumának portréja.) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?