Ezerszer Júlia

A március 9-ig megtekinthető kiállítás apropóját az adta, hogy tavaly Szendrey Júlia születésének és halálának is kerek, 190., illetve 150. évfordulója volt. A tárlaton kéziratok, kötetek, újságcikkek, levelek mellett néhány személyes tárgy és relikvia is megtalálható. 

Sztárfeleség

„Szendrey Júlia első naplórészletei 1847-ben jelentek meg az Életképekben Petőfiné naplója címen. Ebben a Petőfivel kapcsolatos érzelmeit tárja a nyilvánosság elé, a szöveghez Jókai Mór írt ajánlást. Júlia nagyon tehetséges szerző volt. Petőfi sok energiát fektetett abba, hogy – mai kifejezéssel élve – menedzselje magát, ennek egyik része volt, hogy a magánéletét is a nyilvánosság előtt élte. Ebben az akkor nagyon újnak számító irodalmár-létben Szendrey Júlia a partnere volt, amit a kortársak közül többen elítéltek” – mondja Patonai Anikó Ágnes, a kiállítás egyik kurátora. 

Júlia a szabadságharc során közéleti témákban is megnyilvánult – megjelentette a Testvéri szózat Magyarország hölgyeihez című kiáltványt, amelyben arra szólította fel nőtársait, küldjék harcba férjüket, fiaikat, testvérüket, jegyesüket, mert ez a legtöbb, amit egy honleány megtehet. Ezt a kiáltványt is Petőfiné aláírással tette közzé. 

A kiállítás olyan kuriózumokat is tartogat, mint egy 1852-es rendőrségi idézés. „Kevesen tudják, hogy Júlia börtönben is volt, mert Bemet és Petőfit ábrázoló képeket találtak nála” – magyarázza Szűts-Novák Rita, a tárlat másik kurátora. 

Női szerepek

Az már ismertebb tény, hogy Szendrey Júlia Andersen-meséket fordított, ezek kötetben 1858-ban jelentek meg. Erről írt kritikáját használta fel arra Gyulai Pál, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, hogy konkrétan kirobbantsa a már régebb óta készülődő vitát a nőírókról. Szerinte a nőknek nem lenne szabad irodalommal foglalkozniuk, de ha már ezt teszik, akkor maradjanak a „nekik való” műfajoknál és témáknál. A kiállításon ezért is helyet kaptak a kortárs írónők művei is, Vachott Sándorné írásától kezdve Bulyovszky Lilla, Ferenczy Teréz és Wohl Janka alkotásain át Kempelen Riza írásáig; illetve látható a Monarchia első női lapszerkesztője, Kánya Emília által szerkesztett Magyar Nők Évkönyve is. A korszellem alapján abban az időben négy szerepből választhatott egy nő: a feleség, az anya, a házinő és a honleány szerepéből, amelyek egymással szoros összefüggésben álltak, és meghatározták az irodalomhoz való kapcsolataikat is. Ennek egyik legjobb példája éppen az, amikor Három rózsabimbó című versével Szendrey Júlia költőnőként is fellépett az irodalom színpadára. „Gondosan megtervezte ezt a lépést, olyan verssel debütált, amely tökéletesen megfelelt az elvárásoknak. Azzal, hogy a saját anyai szeretetét hangsúlyozta ki, a második házassága után ellene fordult közvélemény jóindulatát is újra elnyerte. Júlia költeményei hírlapokban, albumokban, naptárakban jelentek meg. Összes verse összegyűjtve tavaly év végén jelent meg Gyimesi Emese gondozásában, de a közelmúltban láttak napvilágot a naplói és a családi levelei is, előbbi 2015-ben és 2016-ban Ajkay Alinka és Szentes Éva szerkesztésében, utóbbit Ratzky Rita gondozta Családi levelek címmel. Ezekre is épül a kiállítás” – mutat rá Patonai Anikó Ágnes.

Szendrey Júlia kapcsán sokszor elhangzik, hogy fittyet hányt a hagyományra, nadrágban járt és rövid haja volt, de Szűts-Novák Rita szerint Petőfi felesége egyszerre volt modern és tradicionális: „Valóban volt egy időszaka, amikor rövid hajat és nadrágot hordott, de egyáltalán nem volt olyan provokatív, amilyennek sokszor beállítják. Alapvetően teljesen hagyományőrző volt, intelligens nő és jó anya.” 

Fontos volt számára, hogy a társa szellemileg is partnere legyen, Petőfi után a második férje, Horvát Árpád történész is rendkívül művelt volt. „Más kérdés, hogy bántalmazta őt. Erre már Júlia levelezésében is vannak utalások, de teljes mértékben a halálos ágyán derült ki, amikor elhatárolódott a férjétől. Ma már nem titok, hogy élete vége felé volt egy új kapcsolata, Tóth József ápolta a nagybeteg Júliát.” Szendrey Júlia leszármazottainak sorsáról Búza Péter Bagolyröpte Pest felett: Szendrey Júlia nemzetsége című kötetében olvashatunk.

Elítélni vagy megvédeni?

Szendrey Júlia kiterjedt levelezést folytatott húgával, Máriával. „Ezek a levelek szociográfiai kincsesbányának számítanak, a divatról, a kulturális programokról is írtak egymásnak. A sors iróniája, hogy Máriát Gyulai Pál vette feleségül. A sztori úgy teljes, hogy 1850-ben Gyulai próbált udvarolni Júliának, de ő végül máshoz ment férjhez. Júlia és Gyulai végül megbocsátottak egymásnak, ez a levelezésükből is kiderül” – teszi hozzá Szűts-Novák Rita. 

A tárlókban sok érdekességre bukkanhatunk. Olvashatjuk Júlia nyelvtani és helyesírási jegyzeteit (amelyekben például arra is felhívja a figyelmet, mi a különbség a hiába és a hiában szavak között), megnézhetjük azt a névnapi köszöntőverset, amelyet kislánya, Ilona írt neki, és bepillanthatunk abba a családi újságba, a Tarka Művekbe is, amelyet a gyerekei, Horvát Árpád és Attila, azaz Brown Tom és Black Dick szerkesztettek. 

Szendrey Júliáról halála után is több kiadvány megjelent. Ezek is helyet kaptak a tárlaton. „Ezek alakították a megítélését, amelyben két nagyon eltérő vonulatot figyelhetünk meg. Az egyik szerint eldobta az özvegyi fátyolt, hűtlen lett a halott férjéhez, amiért megvetést érdemel, a másik vonulat viszont megvédi ezekkel a vádakkal szemben. A kiállításnak az is a célja, hogy ezeket a megközelítéseket próbáljuk félretenni – hangsúlyozza Patonai Anikó Ágnes. – Nem az a cél, hogy elítéljük vagy megvédjük Szendrey Júliát, hanem hogy költőnőként, írónőként helyezzük el a saját korában, és ismerjük el a tehetségét.”