Ezernyi program a Művészetek Völgyében

Kapolcs |

<p>Péntektől tíz napon át koncertek, színházi elő-adások, gyermekprogramok, kiállítások várják a Művésze-tek Völgyébe látogatókat. A három Balaton-felvidéki település, Kapolcs, Talián-dörögd és Vigántpetend utcáin több mint ezer kulturális programot tartanak.</p>

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye program- és marketingigazgatója elmondta, hogy bár mindhárom településen sokszínű a kínálat, Kapolcson a zene, Taliándörögdön a színház, Vigántpetenden pedig a irodalom és a komolyzene kapja a főszerepet a 26. alkalommal megrendezett fesztiválon.

Kiemelt helyszíne lesz a rendezvénynek a taliándörögdi Nemzeti Szín-Tér, amelynek programjait a Nemzeti Színház szervezte. Itt adják elő egyebek mellett a Psychét, valamint a Fodrásznő című drámát, Hobo feldolgozásában a Ballada a két sebzett hattyúról című előadást a Nemzeti Színház társulatával láthatják a nézők, továbbá fellépnek a Kaposvári Egyetem hallgatói is. A taliándörögdi előadások másik helyszíne a Színház Színpad lesz, amely a független színházi társulatok legfrissebb előadásaival vár mindenkit (itt szerepel majd a Forte Társulat, az Orlai Produkciós Iroda, Mácsai Pál, Müller Péter Sziámi Pintér Béla Társulatával közös produkciója, a Maladype Színház, a Tünet Együttes és a Nézőművészeti Kft.), s egy külön helyszínen lesznek láthatók a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjainak produkciói. A taliándörögdi Ősök Házában lesz idén a Fonó Udvar, ahol világzenei slágereket hallgathat a közönség. A LEMangURIA mozgásligetben táncolni, mozogni lehet majd, a Wartburg Templomkertben koncertekkel, bábszínházzal, előadásokkal, közösségi programokkal várják az érdeklődőket.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?