Kultúra

Eurovíziós Dalfesztivál - Pápai Joci: bízunk a továbbjutásban

Bízunk abban, hogy a keddi elődöntőből Az én apám című dallal bejutunk az Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntőjébe - mondta el a Magyarországot képviselő Pápai Joci a hétfői utolsó próba után az MTI-nek.
MTI

2019. május 14. 16:00

Pápai Joci
- Fotó: MTI

A szakmai zsűri hétfőn este pontozza az első elődöntő produkcióit. Pápai Joci ennek kapcsán felidézte, hogy két évvel ezelőtt Kijevben a döntőben a zsűritől alig kapott pontot, a közönségnek köszönhette, hogy végül a 8. helyen zárta a dalfesztivált.

"Este megpróbálom meggyőzni a zsűrit is, az a célom, hogy a legjobb legyek már most" - fogalmazott. Mint mondta, a hétfői próba után elégedett a produkcióval, a színpadkép is olyan lett, amilyet elképzeltek. 

Pápai Joci köszönetet mondott mindazoknak, akik az MTVA-val közösen hirdetett fotópályázatukra elküldték édesapjuk fényképét vagy apaként a saját fotójukat. Ezekből egy különleges, sokak számára személyes színpadkép született és bár a magyar versenydalt Pápai Joci édesapja inspirálta, a fotókon keresztül mindenki úgy érezheti, hogy egy kicsit az ő édesapjáról is szól a Molnár Ferenc Caramellel közösen írt szerzemény. 

Pápai Joci beszámolt arról is, hogy Jeruzsálembe is ellátogatott és az ott szerzett élmények óriási hatással vannak rá.

 A Magyarországot képviselő énekes az Eurovíziós Dalfesztivál első, keddi elődöntőjében egyedül lép színpadra. A produkcióban szereplő két vokalista, Katona Petra és Feng Ya Ou Ferenc a színfalak mögül fogja támogatni. Pápai Jocit az első elődöntőben hetedikként láthatják majd a tévénézők. 

A Duna Televízió a keddi és csütörtöki elődöntőt, valamint a szombati döntőt is élőben közvetíti 21 órától az izraeli helyszínről Rátonyi Kriszta és Fehérvári Gábor Alfréd, Freddie közreműködésével. Előtte 20 óra 30 perctől Hangolódjunk az Eurovízióra! címmel felvezető műsort sugároz a csatorna Forró Bence műsorvezetésével. Ebben a nézők nyomon követhetik Pápai Joci útját A Dal 2019 döntőjétől az Eurovíziós Dalfesztivál színpadáig és megismerkedhetnek a többi ország versenyzőivel is.

Pápai Joci A Dal történetében az első előadó, akinek kétszer is sikerült megnyernie a válogatót. Két évvel ezelőtt Origo című dalával győzött és Magyarország képviseletében a 8. helyen végzett a kijevi Eurovíziós Dalfesztiválon.

Támogassa az ujszo.com-ot

Nehéz időkben van a legnagyobb szükség gyors, megbízható tájékoztatásra. Jövőnkről, biztonságunkról, egészségünkről csak hiteles információk birtokában dönthetünk. Az ujszo.com ezért dolgozik. A gazdaság megroppanásával ugyanakkor hirdetési bevételeink csökkennek.

Ahhoz, hogy továbbra is fontos információkkal tudjuk segíteni olvasóink döntéseit, nélkülözhetetlen marad a szerkesztőség alapos, összehangolt munkájának fenntartása. Hisszük, hogy most van a legnagyobb szükség ránk.

Ezért kérjük olvasóinkat, ha lehetőségük van rá, támogassák az ujszo.com működését. Számítunk Önökre! Önök is számíthatnak ránk! Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra! Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Olvasóink figyelmeztettek arra, hogy a párkányi vasútállomáson csak szlovák és angol nyelven olvasható a figyelmeztetés (Olvasónk felvétele)

Az Új Szó is hozzájárult a járványra figyelmeztető magyar nyelvű feliratok kihelyezéséhez

Martin Klus

Az állam segítségével eddig 3349-en tértek vissza Szlovákiába

Branislav Gröhling

Kinyitnak az iskolai étkezdék a diákok és a nyugdíjasok számára

boris kollár

Ideiglenesen befagyasztják a kölcsönöket

Ravasz Ábel

Ravasz: Az új romaügyi kormánybiztos legsürgetőbb feladata a válságkezelés lesz

A Híd elutasítja a kormány javaslatát a bírók felülvizsgálatára

További 19 bíró mondott le tisztségéről

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Új Szó logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.