Erőss Zsolt fotói Kassán

Kassa |

<p>Erőss Zsolt Magaslataim című posztumusz fotókiállítását tekinthetik meg az érdeklődők a Thália Színház múzeumában.</p>

A kiállítást a Kikelet Kassai Ifjúsági Közösség szervezte a kassai Thália Színház együttműködésével. A tárlat anyagát a Bükki Nemzeti Parktól kölcsönözték. A kiállítás Erőss Zsolt fotóit mutatja be, amelyeket hegymászó-expedícióin készített. A kiállítást Cimbalmosné Molnár Éva, Magyarország Kassai főkonzulja és Grédics Szilárd, a Bükki Nemzeti Park leköszönt igazgatója nyitotta meg. Grédics Szilárd köszöntőjében felidézte személyes emlékeit Erőss Zsoltról. A tárlat a hópárducként ismert hegymászó harminc fotóját mutatja be, nem csak csodás tájak, hanem portrék is találhatók a képek között. Eredetileg négy előadást is terveztek a tárlathoz, amelyen Erőss Zsolt az expedíciókon szerzett tapasztalatairól és élményeiről beszélt volna, de a tragikus események közbe szóltak. Grédics Szilárd elmondása szerint a Bükki Nemzeti Park munkatársaival együtt úgy gondolták, fojtatják az elkezdett munkát és minden helyszínén emléket állítanak Erőss Zsoltnak. Magyarország legeredményesebb hegymászója, aki 2002-ben első magyarként feljutott a Föld legmagasabb hegycsúcsára, a Csomolungmára, 2013 májusában halt meg. Erőss Zsolt és társa, Kiss Péter május 20-án feljutott a Nepál és India határán lévő 8586 méteres Kancsendzönga csúcsára. A hegymászók kimerültek, a lefelé vezető úton pedig elszakadtak egymástól. Eltűnésüket két nappal később jelentették be hivatalosan. Az érdeklődők december 20-ig tekinthetik meg Kassán a vándorkiállítást a Thália Színház előadásai előtt egy órával, valamint előzetes egyeztetés után. Ezután Tornaljára szállítják a tárlat anyagát, január 8-tól pedig a Párkányi Városi Múzeumban mutatják be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?