Erős fényben a szerelem

testről és lélekről

Ismét célegyenesben a magyar film: Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, kultúrákon átívelő szerelmi története bekerült az Oscar-díjra esélyes öt legjobb külföldi alkotás közé.

Három éve folyamatosan tarol a világban a magyar film. Nemes Jeles László a Saul fiával, Deák Kristóf a Mindenkivel nyerte el az Amerikai Filmakadémia, s egyben a szakma legrangosabb elismerését, de hosszasan sorolhatnánk azokat a díjakat is, amelyek mostanában Európa különböző fesztiváljain öregbítették a magyar film hírnevét. Enyedi Ildikó remekműve tavaly Berlinben nyert Aranymedvét, decemberben a történet női főszerepét megformáló Borbély Alexandra lett a kontinens legjobb színésznője, s ami legalább ekkora siker: eddig 92 ország vásárolta meg a filmet. Szarajevótól Sydneyig, Szentpétervártól Pekingig mindenütt megtalálta a maga közönségét, az Oscar-jelölés azonban még ennél is erősebb fénybe állította az alkotókat.

Enyedi Ildikó szerint az Amerikai Filmakadémia kezdi újragondolni magát, próbál lépni, nyitottabb lenni olyan filmek felé, amelyek eltérnek a megszokottól, vagyis az amerikai nézők szemében különlegesnek számítanak. A Testről és lélekről pedig valóban különleges film. Egészen eredeti hangon szól a férfi és női lélek legfinomabb rezdüléseiről, az elérhetetlennek tűnő szerelemről és az álmokról, amelyek valóra válhatnak. Magyarországon több mint százezren vettek már jegyet a vágóhídi igazgató és az új minőségellenőr megejtő történetére, s nagy érdeklődés előzi meg az indiai, dél-amerikai és arab országokbeli vetítéseket is.

Ahogy Enyedi Ildikó látja: a Testről és lélekről eddigi amerikai kampánya nem volt annyira látványos, a kinti forgalmazó azonban már beindította a rakétát. „Fél méterrel a föld felett lebegünk, csodálatos helyzetbe kerültünk. Innentől kezdve azt csináljuk, amit mondanak” – nyilatkozta Muhi András, a film producere. Torontóban és Los Angelesben már közönség elé került a film, a mostani szakaszban azonban mindössze hat vetítésre van lehetőség, a szabályok szerint többet nem lehet szervezni. Ezek a vetítések pedig New Yorkban, Los Angelesben, San Franciscóban és Londonban zajlanak majd. Ezekben a metropolisokban van ugyanis az Amerikai Filmakadémia legtöbb szavazója. Egy a fontos, lelkendezik a magyar stáb: hasson a film, akire tud. Már a jelölés is ékes bizonyítéka annak, hogy reklám és marketing nélkül is érvényesülni tudott az alkotásban levő potenciál. „Pedig ez nem olyan típusú film, amelyet benyomnak a plázákba, és így is, úgy is megnézik, erre a történetre egymást csalogatják be az emberek – állítja a Fábri Zoltán tanítványaként végzett rendezőnő –, de ebben is szerencsések vagyunk, mert külföldön nagyszerű csapatok dolgoznak ezen.”

Az alkotás világraszóló sikerében Herbai Máténak, a film operatőrének is oroszlánrésze van, aki izgalmas képi világot teremtett az Enyedi Ildikó által írt történethez. Képeinek hangulata mesterien tükrözi a Borbély Alexandra és Morcsányi Géza által megformált két főszereplő érzéseit, gondolatait, belső rezdüléseit, de ugyanilyen jók a mellékszereplők – Jordán Tamás, Schneider Zoltán, Nagy Ervin, Mácsai Pál, Tenki Réka és Bata Éva – is.

„Máté végig pontosan érzékelte a forgatókönyv legmélyebb rétegeit is, kiolvasta a figurák személyiségét, kétoldalas monológot képes pótolni azzal, ahogy egy arcot megmutat – ecsetelte a rendezőnő. – Nem kellett egyeztetnünk, hogy mi felé megyünk, már a forgatás előtt megvolt a kellő összhang köztünk. Mindannyian ráhangolódtunk a két főhősre, a két színészre. Olvasni tudtunk a lényükből, a kisugárzásukból, de ugyanígy szerettük a többieket is. Valósággal belezúgtunk ebbe a színészcsapatba.”

Akárcsak a Saul fia vagy a Mindenki, a Testről és lélekről is friss és univerzális nyelvet beszél, a magyar film teljes megújulása zajlik a világ szeme láttára, állítják a kritikusok. Enyedi Ildikó már az Oscar-jelölt filmek kilences csapatát is elismeréssel fogadta, a nagy esélyesek ötös listáját látva pedig azt mondja: „Nagyon erős versenytársakkal kerültünk össze. Büszkék lehetünk, hogy ilyen társaságban vagyunk, hiszen nem akármilyen minőségű filmek ezek. Nekem mindegyik tetszik.”

Hogy ki lesz a kategória végső győztese, az március 4-én fog kiderülni. Történjen bármi, már ez is óriási siker, bekerülni az öt legjobb közé. Ami ezután a komoly szakmai elismerés után következik, már csak szerencse kérdése. Enyedi Ildikó ezekben a napokban Tokióban hajol meg a közönség előtt. Február első napjaiban Berlinbe utazik, ahol első, 1989-es rendezése, Az én XX. századom digitálisan felújított változatát láthatja a fesztivál közönsége. Lélekben azonban már a következő munkája foglalkoztatja: a Füst Milán tollából született Feleségem története, amelynek csak egy részét forgatja majd Magyarországon, mivel francia produkcióban készül a film. Ez már a tavalyi Berlinalén nyert Aranymedve hozadéka.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?