Eperjes Károly színművész 60 éves

A Fertő-tó melletti Hegykő községben született. Tanár szülei papnak szánták, keresztény, katolikus neveltetést kapott. Az érettségi után Székesfehérváron számítástechnikai műszerészként dolgozott és a Videotonban focizott, de nem volt elégedett életével. Egy este a városban bolyongva meglátott egy plakátot, amelyen a helyi színjátszó körbe kerestek jelentkezőket, és elment a felvételire. Bekerült, itt ismerkedett meg a beszédtanár Montágh Imrével, aki felfigyelt tehetségére, és arra buzdította, hogy jelentkezzen a főiskolára. Eperjes be is adta jelentkezési lapját - a Gyógypedagógiai Főiskola logopédus szakára, s csak hónapok után tisztázták, hogy a tanár úr a Színművészeti Főiskolára gondolt.    Másodjára felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol Major Tamás és Székely Gábor tanítványa volt. 1980-ban szerzett diplomát, a pályát a kaposvári Csiky Gergely Színházban kezdte, egy év múlva a Nemzeti Színház szerződtette. E társulatból vált ki és alakult meg 1982-ben a Székely Gábor és Zsámbéki Gábor vezette Katona József Színház, amelynek Eperjes Károly is alapító tagja volt. 1987-ig maradt a nagyhatású teátrum művésze, majd a Radnóti Színházhoz szerződött, s 1988-ban szabadfoglalkozású színész lett.    1993-1997 között a Művész Színház, a Thália Színház, a Kelemen László Színkör tagja volt, 1998-ban az Új Színházhoz szerződött, a társulatot azután hagyta el 2012-ben, hogy Dörner Györgyöt nevezték igazgatónak. 2010-től a Veszprémi Petőfi Színház művészeti tanácsadója volt, 2011-ben sikertelenül pályázta meg a győri színház igazgatói székét. 2013-tól az immár Vidnyánszky Attila vezette Nemzeti Színház művésze, emellett rendez is, legutóbb Veszprémben és Békéscsabán dolgozott. Színpadi szerepei a százhoz közelítenek, alakításaiból teljes átélés árad. Csaknem húsz éve járja az országot "Az igazat mondd, ne csak a valódit!" című, a 20. századi, Istent kereső magyar költők verseiből összeállított önálló estjével.    A filmes szakma korán felfigyelt széles repertoárjára, jellegzetes beszédmódjára, és számos főszerepet osztottak rá. Több tucat filmben játszott, többek közt a Könnyű testi sértés, az Uramisten, a Redl ezredes, A nagy generáció, a Hanussen, A legényanya, a Meteo, a Magyar rekviem, a Csapd le csacsi!, az Indián tél, A turné, a 6:3, a Glamour, a Rokonok, a Mansfeld és a Liberté '56, az Eszter hagyatéka és Az ajtó című filmekben.    Különösen emlékezetes alakítást nyújtott Bereményi Géza alkotásaiban: A tanítványok (1985) címűben egyetemi hallgatót, az Eldorádóban (1989) a piac királyát, a Hídember című nagyszabású filmjében (2002) a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt alakította. 1984 és 1999 között négyszer nyerte el a Filmszemle díját a legjobb férfi főszereplő kategóriában, s 1985-ben a Chicagói Filmfesztiválon is megkapta a legjobb férfialakítás díját.    Eperjes Károly fiatal színészként súlyos tüdőembóliát kapott, az orvosok már lemondtak róla, az utolsó kenetet is megkapta, de sikerült felgyógyulnia. Ő ezt figyelmeztetésnek tartja addigi életmódja miatt, ezután mélyült el igazán katolikus hite. Nyíltan vallja, hogy a megtérés, a hit nem magánügy, nem öntörvényű, hanem Isten-törvényű módon kíván élni. Bizonyság erre a 2003-ban megjelent Thália és teológia című könyv is, mely két hívő ember, a pap Bolberitz Pál, a filozófia professzora és Eperjes Károly párbeszéde társadalmi, emberi, hitbéli kérdésekről.    A színművész nem kívánt direkt módon politizálni, de 1994-ben nem akart kitérni Orbán Viktor és Áder János kérése elől, ezért felkerült a Fidesz listájára, és így bejutott az Országgyűlésbe. Ahogy azt előre jelezte, rövid időn belül lemondott mandátumáról, illetményét egy keresztény kiadónak adta.    Eperjes Károly 1986-ban Jászai Mari-díjat, 1990-ben Magyar Művészetért díjat, 1999-ben Kossuth-díjat, 2006-ban Prima díjat kapott. 1991-ben a kísérleti színházak kairói világtalálkozóján a legjobb férfi alakítás díját és a kritikusok különdíját kapta. 2009-ben a veszprémi színház nézői által megszavazott Petőfi-díjban részesült és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választották. 2011-ben Budapest díszpolgára lett.    1977-ben kötött házasságából egy fiú és egy leány született. A színművészt a szakmában mindenki Szamócaként, avagy Szamiként ismeri, a név még a középiskolában ragadt rá, amikor kollégiumi nevelőtanára egy jól sikerült tanár-paródiája után azt mondta neki: "Őrült Szamóca". Hobbija a foci, a nyolcvanas években a színészválogatott csapatkapitánya is volt.