Emmy-díjátadó: papírforma és rekordok

dddd
Los Angeles |

Az Utódlás című drámasorozat és a Ted Lasso című focivígjáték-sorozat kapta meg az Emmy-díjátadó fő trófeáit a Hollywoodban megrendezett gálán. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel mindkét sorozat tavaly is több díjat söpört be. De született pár történelmi jelentőségű döntés is. 

Az HBO csatorna Utódlás (Succession) című produkciója, amely több kritikus szerint Shakespeare királydrámáinak modern kori változata, négy díjat gyűjtött össze az amerikai televíziós akadémia díjátadó gáláján, köztük a legjobb drámasorozat díját, amit 2020-ban egyszer már megkapott. A sorozat a dúsgazdag, intrikus Roy család tagjainak hatalomért folyó versenyfutását meséli el. Az Apple Tv+ Ted Lasso című produkciója a tavalyi győzelmét megismételve másodszor is elnyerte a legjobb vígjátéksorozat trófeáját. A brit klubban dolgozó botcsinálta amerikai fociedzőről szóló történet sztárjai, Jason Sudeikis és Brett Goldstein szintén másodszor kapt§k meg a legjobb vígjátéksorozatban játszó színész és férfi mellékszereplő Emmy-díját.Az Emmy-díjakról az amerikai televíziós akadémia több mint 25 ezer tagjának szavazatai döntöttek. Az Utódlást jelölték a díjra a legtöbb, 25 kategóriában, a Ted Lasso és A Fehér Lótusz 20-20, a Hacks 17, a Gyilkos a házban 17, az Eufória 16 jelölést kapott.

Az Eufória főszerepét alakító Zendaya a drámasorozatok legjobb színésznőjének díját vehette át – ő az első színes bőrű díjazott, és a maga 26 évével az eddigi legfiatalabb is, azaz rögtön két rekordot döntött meg. A Hacksban játszó Jena Smart a vígjátéksorozatok legjobb színésznőjének díját vihette haza. Korábban egyébként mindketten kaptak már Emmyt az alakításukért.

A dél-koreai Li Dzsung Dzse a Netflixen tavaly szeptemberben bemutatott Squid Game (Nyerd meg az életed) című thrillersorozat főszereplőjeként vehette át a drámasorozatok legjobb férfi színészének díját. Ő is történelmet írt hétfő éjjel, hiszen az Emmy-díj 74 éves történetében először kapta meg ázsiai színész ezt az elismerést. A Squid Game a Netflix streamingszolgáltató eddigi legsikeresebb minisorozata, az előfizetők összesen 1,65 milliárd órát töltöttek a nézésével az első hónapban. A dél-koreai sorozat ezzel alaposan lekörözte a második helyezett, 625 millió órányi megtekintéssel büszkélkedő Bridgerton családot, a Netflix másik tavalyi favoritját. Nem meglepő, hogy mindkét sorozatnak megrendelték a következő szériáját.

A díjátadó gálán A Fehér Lótusz című HBO-széria tíz díjat kapott, köztük a legjobb limitált epizódszámú sorozat elismerését, és két színészi díjat, amit Jennifer Coolidge-nek, valamint Murray Bartlettnek ítéltek oda. A Watch Out for the Big Grrrls című realitysorozatban szereplő énekes sztár Lizzo Emmy-díját megköszönve arról beszélt, hogy kislányként mindig arra vágyott, hogy a tévében láthasson „valakit, aki olyan kövér, mint én, fekete, mint én, szép, mint én”. Hozzátette: „Visszamegyek, és elmondom az akkori Lizzónak, hogy te leszel az”.

Sheryl Lee Ralph az Endangered Species című szám egy részletét énekelve vette át az Abbott Elementary című, philadelphiai iskolában játszódó vígjátéksorozattal elnyert legjobb női mellékszereplő díjat, amit a közönség állva tapsolt meg.

Az este díjazottjai között ott volt még a veterán amerikai színész Michael Keaton is, aki a Dopesick című limitált epizódszámú sorozat kisvárosi doktorát alakította. A limitált sorozatok legjobb színésznőjének díját pedig idén Amanda Seyfried kapta meg A kibukott című produkcióban nyújtott játékáért.

Az amerikai televíziós akadémia Emmy-díjaira az utóbbi években Európában is jobban odafigyelnek, mivel a streamingszolgáltatók előretörésének köszönhetően az öreg kontinens tévénézői a korábbinál sokkal egyszerűbben hozzáférnek az amerikai tartalmakhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?