Ember a vízben

JUHÁSZ KATALIN

Juhász R. József érsekújvári költő és performanszművész senkivel sem kommunikált a helyszínen, és a katasztrófaturistákat megdolgoztatva azt vizsgálta, milyen gyorsan terjednek a világhalón a róla készült fotók, és ki hogyan magyarázza a „megmozdulást”. A rendőrök nem teketóriáztak, lekapcsolták őt a helyszínen, egy internetes portál pedig kinyomozta, kiről van szó, és már aznap, június 6-án éjjel interjút készített vele. Egy biztos: azokban a napokban többet szerepelt a neve a sajtóban, mint azelőtt bármikor.

Számítottál rá, hogy ilyen hamar „lelepleznek”?

Egyáltalán nem. Azt vártam, hogy maximum negyvenen-ötvenen azok közül, akik az áradó Dunát fotózzák, engem is megörökítenek. Harminc-negyven kommentre számítottam a Facebookon, néhány fotóval. De sokkal nagyobb visszhangja lett a dolognak. És ebben szerintem komoly érdemük van a rendőröknek. Az okozta a „robbanást”, hogy ki akartak parancsolni a folyóból, aztán megvárták, míg kimegyek a partra, és betuszkoltak a rendőrautóba. Az intézkedésről készült videók felkerültek a Facebookra, és ekkor indult a kommentáradat. Igazoltatni akartak, de mivel nem voltak nálam papírok, hazaszállítottak, amiért egyébként hálás vagyok nekik. A média nem tőlük tudta meg a nevemet, hanem azoktól az ismerőseimtől, akik szintén írtak a közösségi oldalra. Ez várható volt, csak nem gondoltam, hogy ilyen hamar bekövetkezik. Addig akartam folytatni a performanszt, amíg kiderítik, ki vagyok. Vagyis másnap is bementem volna a folyóba.

A kommentek ekkor már úgy áradtak, mint a Duna, és különböző szellemes magyarázatok jelentek meg. „Humán vízállásmérő”, „türelmes randizó”, „vizibuszra vár”... Sokan talágatták azt is, miért van nálad esernyő.

A performanszaimban gyakran van jelen az abszurd. Az a cél, hogy első látásra világos legyen: valami nem stimmel a képpel. Hogy a látvány megmozgassa az emberek agyát. A víz ellen legtöbbször esernyővel védekeznek az emberek. Én is így tettem, csakhogy most lentről jött a víz. De igazi magyarként nem adtam fel. Persze ez csak egy a lehetséges magyarázatok közül, melyeket a kommentekből raktam össze. Maga a performansz nem cél, hanem eszköz volt arra, hogy megtudjam, hogyan reagál az online közösség, ha valami furcsát, szokatlant tapasztal. Vagyis nem az akció volt fontos, hanem annak értelmezése. Hogy az emberek hogyan próbálják megfejteni, amit látnak, illetve hogyan alakítják, befolyásolják egymás véleményét. Gyakorlatilag ők adtak címet, okot, célt ennek az egésznek, amit online performansznak neveztem el.

Csináltak már mások is ilyesmit?

Tudtommal nem. Az internetet persze nagyon sokan használják saját alkotásaik bemutatására, terjesztésére, de olyan kezdeményezésről még nem hallottam, amikor maga az internetes közösség hozza létre a műalkotást.

Hogy állsz a reakciók szortírozásával? Az elején azt mondtad, több hónapos munka vár rád, amíg összeraksz belőlük egy kiállítási anyagot.

Egy rövid ideig úgy tűnt, már augusztus végén meg tudom csinálni az első kiállítást Újvidéken, de ez anyagi okokból meghiúsult. Egyszerűen nem volt pénzem, hogy megfelelő minőségben kinyomtassam az anyagot, filmelőhívással úgynevezett print-screeneket csináljak. Egyébként ez a teljes anyagnak csak töredéke lett volna, még közel sem tartok ott, hogy befejezzem a feldolgozást, hiszen több mint százezer kommentet kell átnéznem.

Ez rengeteg…

Igen, én sem számítottam ennyire. Még mostanában is érkeznek hozzászólások. Nagyon nehéz összeszedni valamennyit, de úgy saccolom, hetven százalékban már kész vagyok. A saját Facebook-profilomra feltettem az összes oldalt, ahol szó esett a performanszról, illetve ahonnét megosztások történtek. A hozzászólásokból szépen kirajzolódik a mai magyar társadalom, hiszen az interneten pontosan az történik, ami a társadalomban. A rendőrség iránti bizalom vagy bizalmatlanság megnyilvánulásai például szépen követhetőek. Sok kommentelő véleményezte az intézkedő rendőrök viselkedését. Voltak, akik elítélték őket, mások azt írták, hogy csak a munkájukat végezték.

Sokan írták, hogy aznap ők is a helyszínen jártak, és sajnálják, hogy lemaradtak az eseményről.

Viszont az is elterjedt, hogy egész nap ott álltam a vízben. Mert az egyik ember reggel látott, a másik délután, a harmadik éjjel. Pedig csak négy alkalommal voltam ott húsz-harminc percig. Az is érdekes, hogy egy művészi plakátokat gyártó cég gyakorlatilag még a a performansz napján csinált rólam egy plakátot, és elkezdték árulni a neten A Duna áradása címmel. Azaz rögtön beindult az üzlet is. A legnagyobb meglepetés azonban akkor ért, amikor egy csehországi művészeti fesztiválon felismertek a fotók alapján. Kiderült, hogy ott is felfedezte a témát egy internetes portál...