Elvesztett ígéretek

Nem véletlenül forgatott a hetvenkilenc éves, világszerte ismert prágai filmes Európa két A kategóriás seregszemléjén. Cannes-ban, 1968-ban három cseh film szerepelt a versenyben. Jiří Menzel Szeszélyes nyara. Milos Forman Tűz van, babám! című alkotása, Jan Němectől pedig az Ünnepségről és vendégekről.

„Sem a korábbi években, sem azóta nem válogattak be három cseh filmet a cannes-i versenyprogramba – idézi fel a régmúlt eseményeket a nagy tekintélyű rendező. – Mindhárman biztosra vettük, mert megbízható forrásból tudtuk, hogy nem távozunk üres kézzel Cannes-ból, valamelyikünk Aranypálmával tér majd haza. Sajnos csak egy óráig voltunk érdekesek a nemzetközi közönség számára. Amíg a nyitóceremónia zajlott. Nem sokkal utána Truffaut, Godard és Lelouche, mintha eszüket vesztették volna, tönkretették a mozivásznat, és lefújták a fesztivált. De hogy milyenek a franciák?! Kirobbantják a forradalmat, aztán gyorsan meg is feledkeznek róla, és visszatérnek cseverészni a kávéházakba. Mi pedig döbbenten néztük, mi zajlik körülöttünk. Tudomásul kellett vennünk, hogy Cannes után semmilyen más rangos fesztiválra nem mehetünk a filmünkkel. Ha ugyanis egy alkotás bekerül a hivatalos cannes-i programba, további A kategóriás mustráról automatikusan kizárja magát.

Truffaut, Godard és a többiek, akiket addig mind a hárman istenítettünk, a példaképünknek is tekintettünk, ily módon rengeteget ártottak nekünk. Készülő filmemben őszintén ki is mondom, mit gondolok a franciákról, de csak a vígjáték keretein belül. Tehát panaszáradat és megkeseredettség nélkül. Persze azon sem csodálkozhatna senki, ha most nyavalyognék egy kicsit. Tessék csak elképzelni, ott állunk mind a hárman, Jirka, Milos és én felsorakozva, méretre szabott szmokingban, a szállodában, ahol laktunk, ingyen fogyaszthattunk, egyszer csak közlik velünk, hogy vége, ennyi volt, mehetünk haza, a fesztivál bezárta kapuit – a számlát pedig ki kell egyenlítenünk.

A Csehszlovák Filmexport pedig már a bankettre készült, a nagy ünneplésre, hogy nyertünk, méghozzá egy történelmi fontosságú évben. Ott volt a sok prágai sonka, pilseni sör, szilvapálinka, s hirtelen nem tudtunk minek örülni. Az árut vissza nem hozhattuk, itthonról azt üzenték, dobjuk a kukába. Szerencsére találtunk egy német pornófilmest, aki minden este hatalmas társaságot verbuvált a jachtjára, s ő mindent megvett tőlünk. A pénzt természetesen elosztottuk egymás között.”

Jan Němec nemrég megjelent emlékiratainak harminchárom elbeszélése közül az egyikben ezt is részletesen elmeséli, de a forgatókönyv alapjául kiválasztott négy novella csupán arra szolgált, hogy a hely szellemét tükrözze, nem pedig a történések korhű rekonstruálását. A film főszerepét, vagyis magát Jan Němecet a cseh mozi népszerű alakja, Jiří Mádl formálja meg, akiben idős kollégája nem pusztán a jeles színészt tiszteli, hanem az elsőfilmes rendezőt is.

Cannes-ban a fesztiválpalota és a legnagyobb sztárok által lakott luxusszállodák előtt forgatott a stáb. Jan Němec és Jiří Menzel 1968-ban a Carltonban, illetve a Martinezben laktak, Milos Forman a Cap d’Antibes-ben. Egyedül az utóbbiba nem kapott zöld utat a cseh csapat, egyszerűen kitessékelték őket a recepcióból, amit viszont felvettek, így a készülő film egyik izgalmas képsora lesz, tehát ezzel is elégedettek.

Karlovy Vary fesztiválján A Királyi Szőlőhegyek farkasának utolsó jelenetét vették fel, amikor Jiří Bartoška, a rendezvény igazgatója életműdíjjal jutalmazza Jan Němecet. „A Thermal Szálló nagymozijában, üres nézőtér előtt forgattunk. Jiří Mádl, a filmbeli alteregóm pár perccel korábban még a vörös szőnyegen sasszézott csinos lányok társaságában, majd kiállt a színpadra, és Bartoška kezéből átvette a Kristályglóbuszt. Problémás és elfelejtett rendezőnek titulál a filmben a   fesztiváligazgató, én viszont úgy érzem, csak az első fele igaz az állításának. Politikai téren valóban sok gond volt velem az elmúlt évtizedekben, de semmivel sem több, mint egykori új hullámos kollégáimmal, Věra Chytilovával, Pavel Juráčekkel vagy Evald Schormmal, Milos Formanról és Jiří Menzelről nem is beszélve. Az, hogy évekig nem forgathattam, nem azt jelenti, hogy a nézők már nem is emlékeznek rám. Vannak rendezőtársaim, akik sokkal termékenyebbek voltak, mint én. A régi rendszer elkötelezett híveiként folyamatosan dolgozhattak, életművüket azonban már réges-rég vastagon fedi a por.”

Fiatalabb rendezőtársairól, Jan Svěrákról, Alice Nellisről és Jan Hřebejkről elismerően nyilatkozik Jan Němec. „Egyikük sem viszi tovább a 60-as évek cseh új hullámának stílusát, de nem is baj. Mind a hárman a maguk útját járják, s ez így van rendjén. Kialakították  a maguk filmes mikrovilágát, a pátosznak a leghalványabb jelét sem látni a munkáikon, és ami ugyancsak fontos: remek humorérzékük van. Ami pedig különösen rokonszenvessé teszi őket, ellentétben az én nemzedéktársaimmal, nem politizálnak. Pedig épp az ilyen filmek, a politikai töltetűek, a társadalombírálattal telítettek nyernek fesztiváldíjakat. Most ezek számítanak trendi alkotásoknak, s közben többet egy kicsivel sem közölnek, mint az esti hírek. A Királyi Szőlőhegyek farkasa sem akar politizálni, a ’68-as események szelét azonban nem hagyhattam ki belőle. Sőt még azt az epizódot is beletettem az életemből, amikor kémkedés gyanújával letartóztattak.

Jiří Mádlt pedig arra kértem, legyen egy kicsit „romanpolanskis” a filmben. A hatvanas évek óta mind a mai napig ő a nagy kedvencem. Démoni személyiség, a filmművészet egyik legkarizmatikusabb alakja. Az én szememben az ördög legkisebbik fia. Hatvannyolcban, Cannes-ban nagyon megkedveltük egymást. De hol van már az a nyár?”