Elton John felhagy a zeneszerzéssel

<p>Megelégelte a versengést a feltörekvő fiatal nemzedékkel Sir Elton John, aki bejelentette, hogy nem ír több dalt.</p>

Az énekes-zongorista szupersztár a GQ című, elsősorban férfiaknak szóló nemzetközi életmódmagazin legfrissebb brit kiadásának elmondta: úgy gondolja, hogy eljutott abba az életszakaszba, amikor már nem tud több popdalt szerezni. "Nem tudok leülni és megírni egy valamirevaló számot. Amikor 25 vagy 26 éves voltam, addig oké volt ez a dolog, de most már nem az" - fogalmazott a népszerű folyóiratnak adott interjúban Sir Elton, akinek lemezeiből eddigi karrierje során 250 milliónál több fogyott.

"Hatvanhárom éves vagyok, és már nem akarok a VH1 vagy az MTV (zenetévékben) szerepelni ... nem kívánok versenyezni Lady Gagával sem" - tette hozzá, a kirobbanó sikerű fiatal amerikai popdívára utalva, akit egyébként ő is nagyon tisztel.

Szerénykedve kijelentette még, hogy a közönség "sem követel torkaszakadtából egy új Elton John-lemezt - és én sem ordítok a vágytól, hogy írjak egyet".

Nem ez első olyan nyilatkozat az elmúlt napokban, amely arra vall, hogy a világsztár kissé megcsömörlött a mai popvilágtól és az azt övező médiacirkusztól.

A minap a Radio Times című, a celebvilággal is bőséges terjedelemben foglalkozó brit tévé- és rádióújságnak kijelentette: nem lelkes rajongója a televíziós tehetségkutató sorozatoknak. "Én sem jutottam volna messzire, ha valamelyikben indultam volna ... egyébként sem akarok a tévében szerepelni, mert a televízió mára unalmassá, bénítóan agyzsibbasztóvá vált" - fakadt ki Sir Elton.

A veterán rocker arra figyelmeztette a tehetségkutató showműsorok versenyzőit, hogy ha meg is nyerik az ilyen vetélkedőket, pályafutásuk "egyik napról a másikra" véget érhet; ehhez elég egyetlen nem túl sikeres album. A szupersztár mindenekelőtt arra intette az indulókat, hogy igyekezzenek saját dalokkal érvényesülni, mert így nincsenek kiszolgáltatva senkinek. "A mai dalszerzők borzalmasak, ezért hangzik minden egyformán. A kortárs pop nem igazán magával ragadó" - fejtette ki lesújtó véleményét a modern popvilágról Sir Elton John.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?