Eltemették B.B. Kinget

Indianola |

<p>A róla elnevezett indianolai múzeum kertjében szombaton örök nyugalomra helyezték B.B Kinget, a május 14-én 89 éves korában elhunyt blueslegendát.</p>

A közeli baptista templomban megrendezett gyászszertartásra olyan sokan érkeztek, hogy a kívül rekedtek számára kivetítőn közvetítették a végső búcsút.  "A kéz, amely egykoron gyapotot szedett, később gitárhúrokat pengetett hazai és nemzetközi színpadokon" - mondta búcsúbeszédében Herron Wilson tiszteletes, hangsúlyozva, hogy King példája bizonyítja, az ember a legnyomorúságosabb körülményekből is győztesen kerülhet ki.

A 15-szörös Grammy-díjas blueszenész, a Rock and Roll Hírességek csarnokának tagja az Indianolától 32 kilométerre fekvő Berclairban született 1925-ben. 17 éves volt, amikor Indianolába költözött, ahol amellett, hogy traktorvezetőként ültetvényeken dolgozott, már gospelt és bluest játszott templomokban, klubokban, utcákon és a helyi rádióban. A második világháború után, 1948-ban költözött Memphisbe. Utóbbi éveit Las Vegasban töltötte, ott is hunyt el május 14-án 89 éves korában. Indianolát tartotta szülővárosának, 1980 óta minden évben itt játszotta "hazatérő" koncertjét.

"B.B. King mindörökre a blues királya marad" - hangoztatta a szertartásra küldött üzenetében Stevie Wonder, aki személyesen nem tudott megjelenni a temetésen. Tony Coleman, aki 37 éven át volt King dobosa, felidézte, hogy a blueslegenda soha nem nevezte magát a blues királyának. "Ő úgy gondolta, hogy a blues a király, és kötelességének tartotta, hogy meg is tartsa királynak" - mondta.

A szertartáson felolvasták Barack Obama amerikai elnök levelét. "A blues elvesztette királyát és az amerikaiak elvesztettek egy legendát. Senki sem dolgozott keményebben B.B.-nél. Senki nem tett többet azért, hogy terjessze a blues gospeljét" - írta Obama.   

A gyászszertartás már szerdán megkezdődött, amikor King koporsóját Memphis repülőteréről a helyi Handy Parkba vitték, amely első zenei sikereinek színhelye volt. Pénteken ravatalozták fel az indianolai múzeum kertjében, ahol több mint négyezren vettek búcsút tőle. 

A múzeum azt tervezi, hogy a kertben emlékparkot létesít padokkal és vízfallal B.B. King sírja körül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?