Elszomorítva és úgy hagyva

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Takács M. József fordította magyarra a művet, amely a nemrég megjelent Mindegy című kötetben olvasható, színpadi változatát pedig a Nemzeti Színház koreográfus-rendezője, Gergye Krisztián készítette most el Hollósi Frigyes, Makranczi Zalán, Murányi Tünde és Bánfalvi Eszter főszereplésével.

Szürrealista történelmi játék a múltról, a túlélésről, az emberi viszonyokról, a diktatúra nyomásáról, a hatalom súlyáról, hazugságokról és metsző igazságokról. Bár a szerző nem jelöli meg a történések idejét, a kor, amelyben a dráma játszódik, nagyon ismerős, s ahogy Gergye Krisztián mondja: „Csak igen differenciáltan, igen sokrétűen, széttartóan lehet vagy érdemes beszélni róla.”

Rabruhát öltött patkány (Gergye Krisztián) trónol a létra tetején a Nemzeti Színház negyedik emeleti termében, ahol magas drótkerítés választja ketté a teret s az egymással szembefordított közönséget. Határvonal is ez, tiltott övezet, társadalmi-politikai zónákat elválasztó vasfüggöny, amely jelez 56-ot, Keletet és Nyugatot. Van „itt” és van „ott”, lehet vizsgálódni, elemezni, magyarázni, alámerülni, sebeket feltépni, jelenből a múltba szabadon átjárni, következtetéseket levonni, rádöbbenni, felfedezni, felmérni, sajnálni, semmire se jutni, képzeletben sötét cellában ülni, menekülni, politikai perbe keveredni, rendszerellenes tüntetésen részt venni, illegalitásba vonulni. Van árulónak nevezett ártatlan, két háborút és két forradalmat megélt idős asszony, van politikai fogoly, összeesküvés, tisztogatás, letartóztatás, vannak eltűntek, halálra ítéltek, megkínzottak és megalázottak, becsapottak és legyőzöttek, véresre vertek.

Agota Kristof, vagy ahogy nekünk kedvesebb: Kristóf Ágota világszerte nagy sikerrel játszott drámái közül magyar színpadra sokáig egy sem jutott el. Megszűnése előtt nem sokkal a Budapesti Kamaraszínház A hajnal teljes szépségébent mutatta be, most pedig az írónő talán legjobb és legkülönösebb, de mindenképpen a legizgalmasabb színműve került közönség elé a Nemzetiben, s már Szász János is leforgatta új filmjét, amelynek forgatókönyve A Nagy Füzet alapján készült.

Az Egy elsurranó patkány színház, irodalom és tánc szoros egysége Gergye Krisztián rendezésében. Egy óra negyven perc hol egy lakás nappalijában, hol egy börtöncellában. Van szolga és börtönőr, bíró és elítélt, elnyomó és elnyomott, Anyácska és újságíró (Szatory Dávid). A laza szálakkal összekötött történéseket, a külön-külön is megrázó mozzanatokat egy „idomított” Patkány kommentálja szuggesztív mozdulatokkal. Gergye Krisztián megformálásában az emberi alakot öltött állat (vagy állattá változott ember) mindent lát és mindent hall, végig jelen van a színen, ahol családi dráma, erőszak és elnyomás elleni vádbeszéd tanúja.

Súlyos előadás. Nem hagyja hidegen az embert. Beleváj a lelkébe. Bele is mar néha. Véresre karmolja. Bedarálja. Elszomorítja, és úgy hagyja. Nem ad feloldozást. Terheket aggat a vállára, és úgy bocsátja útjára. Vigyed, cipeljed a múlt minden kínját, fájdalmát, kiáltja. Nincsenek nagy ívű szerepek a darabban, csak nagy drámai pillanatok vannak. Mozaikok. Epizódok. Rövid történések, apró fogaskerekek, amelyek fokozatosan egymásba illeszkednek. A „túloldalon” játszódó eseményeket fehér mozivásznon látjuk. Ami a szemünk előtt, karnyújtásnyira tőlünk zajlik, azt a velünk szembe ülők kapják ugyanígy. Összezárva ülünk egy nem nagy teremben, összezárva egymás jelenében. Mély és sötét a múlt kútja, vizének tükrében mégis meglátjuk magunkat.

„Nagyon érdekes: van egy nem magyar író, aki magyar könyveket ír, és messziről nézi ugyanazt, amit mi innét” – írta nem is olyan régen Esterházy Péter. Az előadás utolsó perceiben Murányi Tünde Kristóf Ágotává változik. Nem tesz sokat. Fejére húz egy fekete parókát. Elképesztő hasonlóság. Riporter kérdez, írónő válaszol. Sötét, szomorú dolgokról beszél, rémálmokról, szörnyű, már-már elviselhetetlen titkokról, lehangoló történésekről. A természetes gonoszságról – vélekedik a riporter. Az élet is szomorú, sőt olykor gonosz és kegyetlen, mondja Agota Kristof. De nem szavakkal. A szemével. Az arcával. Az Egy elsurranó patkány is ezt sugallja. Ezt a pusztító érzést. Ezt a lélekbevágó megállapítást.