Elszabadult érzelmek

Kitörni próbál környezetéből, egy cigánytelepülés sűrűjéből a kamaszodó Adam. Tanulna, dolgozna, hogy könnyítsen anyja és testvérei életén, s ezáltal ő is jobban érezhetné magát ebben a fene nagy világban. Ám a világ nem ilyen befogadó. Még mindig nem. Újabb és újabb akadályokat gördít a foggal-körömmel ugyan nem, késsel viszont annál inkább küzdeni tudó, amúgy rokonszenves romafiú elé. Apja váratlan elvesztését nem könnyű kihevernie, a társadalmi előítéletek mellett pedig még legszűkebb környezetének íratlan szabályaival is sújtják őt.
Martin Šulík filmje segítő kezet akar nyújtani Adamnak és a hozzá hasonló, nyomorúságos körülmények között élő társainak. Keresi azokat a lehetőségeket, amelyeket a társadalom kínál ennek a „kezelhetetlen“ szociális rétegnek. De keresi azokat is, akik ezeket az apró fényjeleket észreveszik, és képesek kikászálódni a sárból, az embert próbáló mélységes kátyúból. Anyaggyűjtő útjai során a rendező kiderítette: Szlovákiában majdnem kétszázezer roma él teljes szegénységben. „A politikusok nem is emberként emlegetik őket, hanem mint beilleszkedésre, alkalmazkodásra képtelen egyedeket, vagy egyszerűen csak mint roma kérdést.“ Pedig ez már nem a tabuk ideje. Kelet-Európa meg kell, hogy oldja ezt a problémát is. A filmművészet hathatós segítségével felgyorsíthatja a dolgok menetét. Még akkor is, ha az ilyen „fehér holló“, mint Šulík alkotása, tíz centinél mélyebbre képtelen leereszteni a szondát. Inkább csak a felszínen forogva igyekszik fókuszálni sorsokra, helyzetekre, társadalmi visszásságokra. A küszöbön túl nem is nagyon merészkedik, pedig a szépen fotózott, behavazott településnél sokkal megrázóbb, felkavaróbb, igazabb életképeket láthatnánk, ha beljebb kerülhetnénk. Pártfogoltjai gondolataiba, érzelmi világába igazából csak a helybéli pap (Mokos Attila újabb remeklése!) lát bele, aki jó szóval és szigorú kézzel vezeti, vigyázza, pátyolgatja a felnövő gyerekeket. A főhősből azonban így is bűnös lesz a végén, és a sárból majd egy javító-nevelőintézetbe űzetik. Nincs pozitív példa. Nincs felemelkedés. Nincs elszakadás. A miértekre nem kapunk egyértelmű válaszokat. Hogy a Szabó István vezette nemzetközi zsűri hogyan értékeli majd a filmet, az szombaton, a díjkiosztó gálán fog kiderülni. A versenyfilmek kategóriájában első számú feltétel, hogy az alkotást Karlovy Vary közönsége láthatja először. A tizenkét versenyfilm tehát tizenkét világpremiert jelent, ami évről évre nem kis feladat elé állítja a fesztivál szervezőit, hiszen Berlin és Cannes már megelőzte őket a válogatásban, a velencei mustra pedig, még ha naptárilag csak ezután következik is, szintén markolt már az elmúlt esztendei európai termésből.
Vannak viszont filmek, amelyek Cannes-ból és Berlinből érkeztek Karlovy Varyba. A Berlinale Aranymedve díjas iráni alkotása, a Nader és Simin, egy válás döbbenetes erejű családi dráma a perzsa Asghar Farhadi rendezésében. Egy középosztálybeli házaspár véglegesen el akarja hagyni hazáját, a férfi azonban, beteg apjára hivatkozva, az utolsó pillanatban meggondolja magát. Felesége továbbra sem tágít tervétől: ő akkor is menni akar, ha a férje marad. És beadja a válókeresetet. Tizennégy éves lányuk az apát választja, már csak azért is, hogy segíthessen nagyapja gondozásában. Férj és feleség között akkor indul el a lavina, mikor az Alzheimer-kóros öregember mellé felvett, később lopással gyanúsított ápolónő terhességének ötödik hónapjában elveszíti gyerekét. Az ügy bíróság elé kerül, s a hazugságok láncolata egyre veszélyesebb helyzetbe sodorja a válófélben levő férfit. Teheránból szinte semmit sem látunk, képeslapokra illő felvételeket egyáltalán, itt minden történés belső helyszíneken, lakásokban, rendőrségen és bírósági termekben zajlik. A válófélben levő házaspár életét nem nehezítik az iszlamizmus súlyos béklyói, a gondozónő és férje mindennapjait annál inkább. Ők szegények és szigorúan vallásosak. Nagyszerű a film dramaturgiája, mértani pontossággal építkezik egy házasság romjain és a Korán megbonthatatlan alapjain. A film embersége, akárcsak Šulíknál, többször feszült csöndet szül a nézőtéren.
A bőr, amelyben élek „az őrült spanyol“, Pedro Almodóvar legfrissebb merénylete a józan ész ellen. Melodrámába oltott komédia, hátborzongató jelenetekkel és három színész (Antonio Banderas, Elena Anaya és az új felfedezett: Jan Cornet) parádés alakításával. Olyan csavarok, olyan fordulatok és olyan megfejthetetlen titkok vannak a filmben, hogy a cselekményről csupán annyit: egy plasztikai sebész elképesztő bosszúja lánya megerőszakolóján. Almodóvart most sem lehet ésszel nézni. Meg is bolondítaná az embert. De aki szívvel-lélekkel követi hőseit az érzelmek s a szenvedélyek labirintusában, annak most is mélyreható élményt garantál.

Szabó G. László