Elment Zaha Hadid, a kortárs építészet dívája

Zaha Hadid Bagdadban született 1950ben, építészeti tanulmányait a Londoni AA Schoolon végezte, munkásságát Rem Koolhas irodájában kezdte, majd 1980-ban Londonban megalapította saját építészirodáját, a Zaha Hadid Architectset. Alkotó tevékenységét saját bevallása szerint Mies van der Rohe, Le Corbusier és az orosz konstruktivizmus inspirálta. Munkásságát egyebek mellett Pritzkerdíjjal, két ízben Stirling-díjjal, majd a Brit Királyi Építészeti Intézet (RIBA) aranyérmével jutalmazták. Alkotóként és közszereplőként is erős személyi kultuszt épített ki, ő lett az építészet nagyasszonya, dívája, aki mindig erős akaratú, karizmatikus, dinamikus személyiségként mutatta meg magát. Esztétikai világképe élete minden szegmensét áthatotta: megjelent építészeti alkotásaiban, belsőépítészeti megoldásaiban, formatervezői munkásságában – ezen belül a mindennapi élet használati tárgyaira is kiterjedően (cipők, tapéták, vízcsapok, világítótestek, ülőalkalmatosságok, ékszerek, evőeszközök) –, de megnyilvánult öltözködésében is. Ezek mind a Zaha Hadid-i futurisztikus látásmód megnyilvánulásai, márkajegyei voltak. 

Munkásságában két fontosabb irányvonal különült el. Korábbi mun káira jellemző egyfajta intellek tuális kötődés a 20. század eleji modernizmushoz és Kazimir Malevicshez. Ez nemcsak a rajzokban nyilvánul meg (bár építészeti do kumentációi ebben az időben nyugodtan tekinthetők a Malevicsképek adaptációjának is), hanem megjelenik az építészeti formanyelvében is. Patrick Schumacher, Zaha Hadid irodavezetője és teoretikus szószólója szerint a rajz itt különösen fontos szerepet tölt be, a lehetséges innováció médiumaként ugyanis felszabadít, lerázza magáról a konkrét ábrázolás kényszerét. Később ez az alkotási folyamat virtuális környezetbe helyeződött át, s ekkortól már egy másik Zaha Hadid-korszakról beszélhetünk. Az építész ugyan átvezette szerzői kézírását, dinamikáját a hasonlóan folyékony hatást keltő szerkezetekbe, de előtérbe került a formai innováció, s elhalványult a modernista alapokhoz kapcsolható intellektuális tartalom. S bár Schumacher ezt organikus átmenetként értelmezi, a forma dominálni kezdett az építészetitektonika felett, Zaha Hadid épületei pedig egyre inkább reprezentációs szimbólumként kezdtek működni. Persze ehhez hozzájárult növekvő szakmai elismertsége és sztársága is. 

Az ilyesfajta logocentrikus építészeti hozzáállás – ha nem is konkrétan Zaha Hadinak címezve – a kortárs építészeti teoretikusok kritikájának gyakori tárgya: formalizmussal, indokolatlan extravaganciával vádolják, felróva, hogy az épületek említett reprezentációs jellege elnyomja az építészeti értékeket, és mediális értékük határozza meg a megítélésüket. Zaha Hadid tagadta, hogy munkái öncélúak vagy elitisták lennének. Az építészetre nem önkifejezési eszközként tekintett, úgy gondolta, aki így látja munkáit, félreérti őt. Azt vallotta, az építésznek hozzá kell járulnia a társadalom fejlődéséhez, személyes és közösségi jólétünkhöz. Munkái célja az volt, hogy megragadja és kifejezze a 21. század lehetőségeit és kihívásait. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225529","attributes":{"alt":"","author":"Képarchívum","class":"media-image","height":"343","style":"width: 600px; height: 429px;","title":"A budapesti Szervita térre tervezett Üvegcsiga irodaház nem épül meg","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"225530","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"343","style":"width: 600px; height: 429px;","title":"A Pozsonyba, a Čulen utcai új városközpontba készült hadidi tervek legnagyobb érdeme, hogy élhető közeget hoz létre ","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]

Vitathatatlan, hogy Zaha Hadid épületei sokkal inkább a néző agyának nonverbális, érzelmi részével kommunikálnak. Önmaga sem interpretálta túl alkotásait, nem filozófiai-konceptuális, esetleg tudományos-kísérleti alapon alkotott, hanem a formai innovációra összpontosított. Alkotásai így nem anynyira gondolati vagy koncepcionális síkon érdekesek, hanem formai megoldásaikban. Zaha Hadid a dinamikus gesztusok mestere volt: a legtöbb épülete magán viseli egy elegáns és nagystílű gesztus jegyét, őrzi azt a kezdeti lendületet, amelylyel az építész felskiccelte ötletét. 

A digitális építészet egyik képviselőjeként megváltoztatta a térről való gondolkodásunkat, térérzékelésünket. Ebben a szellemben gyakran játszott különböző síkok és szintkülönbségek találkozásával, s mindezt nagyfokú formai eleganciával: épületei folyékonyan, mintegy organikusan nőnek ki a talapzatukból. Egyebek mellett emiatt nyerte meg a pozsonyi Čulen utcai új városközpont tereire kiírt versenypályázatot. Pozsonynak igazán szüksége volt már egy olyan építészeti és ingatlanfejlesztői hozzáállásra, amely kicsit nagylelkűbben bánik a nyilvános terekkel és zöldterületekkel, akár a beépítés mértékének a rovására is. Ebből a szempontból Zaha Hadid terve – legalábbis a látványtervek alapján – több mint megfelelő, 4 magasépület környékén igazán élhető közeget hoz létre. Sajnos az épületek megformálásában már nem látszik annyira az alkotó dinamikus gesztusrendszere. Mivel a beruházó inkább a középréteget kívánja megcélozni az itt épülő lakásokkal és irodaépülettel, racionálisabb, visszafogottabb, a kivitelezés anyagi terheit normalizáló tervekre volt szükség. És itt tapasztalhattuk, hogy Zaha Hadidot nem érdemes visszafogni: csak úgy működik igazán, ha meg tud nyilvánulni akár túlzásokba hajló extravaganciája. A Čulen utcai központ tervei sajnos nem tükrözik a Zaha Hadid-i formai eleganciát, amely egyébként az védjegye volt, és a számára hangsúlyozottan fontos (formai) innovációról sem beszélhetünk, hiszen formai hasonló épületek már találhatók Pozsonyban (például a Tri veže – Három torony lakóház, de ilyen például a közismert nevén Kukorica, azaz a Hviezda kollégium épülete Cyril Sirotnýtól és Ján Strculától, még 1978-ból). Mindemellett egyelőre az is kérdéses, hogy az építész halálával a terv folytatódik-e egyáltalán. 

Zaha Hadis másik ismert közép-európai vonatkozású alkotásáról, a budapesti Szervita térre tervezett Üvegcsiga irodaházáról már régóta köztudott, hogy nem épül meg. Pedig ez a mű olyan projekt volt, amely valóban magában hordozta a hadidi értékeket. Kár érte. Az organikus, konkáv csiga egyik különlegessége abban rejlik, hogy az épület negatív teret képez, nem vagy csak alig vesz el az amúgy is szűkös térből, az épület szinte belefolyik a szecessziós, eklektikus és hetvenes évekbeli épületekkel határolt tér talajába, falai lágy ívvel futnak ki a felszínből. 

Zaha Hadid öntörvényű alkotó volt, aki önmagából inspirálódott. Bár építészeti munkáiban ez gyakran azt eredményezte, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta az épített kulturális környezetet, munkássága és világképe önmagában kompakt egységet alkot. S bár épületei valóban extravagánsak és logocentrikusak, tény, hogy több évtizeden át őrizte és képviselte azt a fajta radikális, kísérletezésre való hajlamot, amelynek segítségével megbontotta az ismert tipológiai és tektonikai normákat, s olyan kompozíciós elveket vonultatott fel – s kísért el egészen a kivitelezésig –, amelyeket a szakma addig alig mert megvalósítani. 

Václav Kinga