Elhunyt Turner Zsigmond

<p>Életének 86. évében tegnap elhunyt Turner Zsigmond színművész, a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagja.</p>

A művész Pozsonyban született, Budapesten magánszíniiskolát látogatott, majd a Vígszínház, illetve a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház tagja lett. Innen az Állami Faluszínházba szerződött, hogy aztán 1952-től 1987-ig, nyugdíjaztatásáig a Komáromi Magyar Területi Színház tagja legyen; s így lett a teátrum meghatározó tagja. Alakításait hang- és filmszalagok is őrzik.
Amikor Tóth Tibor színházigazgató 2008. július 14-én otthonukban felkereste a színháznak azokat az alapító tagjait, akik nem tudtak megjelenni június végén az Örökös Tag cím ünnepélyes átadásán a Komáromi Jókai Színházban, Turner Zsigmond is vallott érzéseiről, szerepeiről, az Örökös Tag címről.
„Rengeteget játszottam ebben az épületben - mondta a művész az akkor készült interjúban. - Vagyis abban, amely ennek a háztömbnek a helyén állt, melyben jelenleg élek. Egy előadás ötvenszer, hatvanszor, a Sevillai borbély például hetvenszer ment. De mondhatnám a Figaro házassága vagy a Makrancos hölgy című darabokat is. Egy előadás volt, amit nagyon szerettem, de nagyon rosszul vette a publikum. Thurzó Gábor Záróra című darabját. Annyira hittem benne, és olyan jó szöveg volt, de valahogy nem fogta a közönség. Rimsky Palo rendezte. De azt kérdezte, mit éreztem, amikor átvettem a címet. Nagyon nehéz volt a szobor. Ekkora szobrot, ilyen súlyosra csinálni? De minden viccet félretéve, nagyon örülök neki. Különc vagyok. Sem fényképezkedni, sem interjút adni nem szeretek. Most kivételt tettem. Nagyon boldog vagyok, mert ilyesmivel nem voltam ellátva az utóbbi időben. Ráadásul házhoz is szállították. Nagyon jó helyre került a szobor! Ezen a szent helyen kezdtem ötvenkettő októberében a szakmát. Ha véletlenül lerombolják majd ezt a házat is, itt hagyom a szobrot, hogy ha kikaparják a romok alól, jelezze, hogy ezen a szent helyen adták át az Örökös Tag címet.“ (szél)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?