Elhunyt Tony Bennett Grammy-díjas amerikai énekes

Elhunyt Tony Bennett Grammy-díjas amerikai énekes

 A zenész, akinek egyik legismertebb száma az I Left My Heart in San Francisco volt, és akit Frank Sinatra a szakma legjobb énekesének nevezett az 50-es években, pénteken halt meg New Yorkban.

Bennett szinte élete végéig dolgozott. Már a nyolcvanas évei végén járt, amikor 2014-ben duettalbuma jelent meg Lady Gagával, és 2015-ben világkörüli turnéra is indult vele. Lemezein duettet énekelt Paul McCartneyval és a soul királynőjével, Aretha Franklinnel, a country sztár Willie Nelsonnal és a U2 frontemberével, Bonóval is. 

2016-ban 90. születésnapját nagyszabású New York-i partival ünnepelte, amelyen számos híresség, köztük Bruce Willis és John Travolta is részt vett. Az Empire State Building fényjátékkal köszöntötte. Memoárja 2016-ban Just Getting Started címmel jelent meg. 2021-ben elárulta, hogy 2016-ban Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála. Egy Twitter-üzenetében azt írta: „Az élet ajándék, még Alzheimer-kórral is.” Betegsége miatt a Radio City Music Hallban 2021 augusztusában adott utolsó koncertje után visszavonult a fellépéstől. 

Anthony Dominick Benedetto néven született New York Queens kerületében, olasz bevándorló szülőktől. Kisgyerekként lenyűgözte a dzsessz, Louis Armstrong, Jack Teagarden és Joe Venuti zenéje, tízévesen már közönség előtt énekelt. Másik szenvedélye a rajzolás és festés volt, de anyagi helyzete miatt nem fejezhette be művészeti tanulmányait. 1944-ben besorozták, az európai hadszíntéren harcolt, részt vett egy koncentrációs tábor felszabadításában is. Leszerelése után a veteránokat segítő törvénynek köszönhetően kezdhette el énekesi és színészi tanulmányait. A Greenwich Village egyik klubjában fedezte fel Bob Hope színész, humorista, aki 1949-ben magával vitte
turnéjára, az ő javaslatára kezdte a Tony Bennett művésznevet használni. 1950-ben lemezszerződést kapott a Columbia kiadótól, felvételeit Mitch Miller producer irányításával készítette. Első sikerei között volt a Because of You és a Stranger in Paradise, legtöbbet játszott dala az I Left My Heart in San Francisco lett, amelyért 1962-ben Grammy-díjat kapott. 

A hetvenes évek végére súlyos magánéleti váláságba került: az ötvenes évei végén járt, házassága felbomlott, kokainfüggő lett és kétmillió dolláros adótartozást halmozott fel. A kiutat az jelentette, hogy átadta pályájának menedzselését a fiának, Dannynek. A nagy visszatérés 1986-ban az Art of Excellence című albummal sikerült. Fia számos tévés fellépést szervezett számára, szerepelt David Letterman és Jay Leno rendkívül népszerű talk showjában, a Simpson család egyik epizódjában és az MTV Unplugged műsorában, s így a fiatalabb generációk is megismerhették. Sikeresek lettek az Irving Berlin és Frank Sinatra előtt tisztelgő lemezei, valamint a Bennett on Holiday című albuma, amelyben Billie Holidayre emlékezett. A Here's to the Ladies című lemezével a női énekesek előtt hajtott fejet. 1998-ban készült el gyerekeknek szánt albuma, a The Playground. 

Bennett stílusa az évtizedek során alig változott, sok kritikus szerint hangja és interpretációja csak javult az idők során, jellegzetes hangjával minden műfajt magas színvonalon adott elő. A festészetet sem adta fel, három képe látható a Smithsonian állandó gyűjteményében, Queensben Frank Sinatráról elnevezett művészeti középiskolát hozott létre. 

Több mint 70 albumát 50 millióan vásárolták meg, 20 Grammy-díja mellé (melyek között ott van az életműdíj is) két Emmy-díjat is kapott. Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, több egyetem tiszteletbeli doktora, megkapta az amerikai kulturális élet legrangosabb kitüntetését, a Kennedy Center díját is. I Left My Heart in San Francisco című dala 2018-ban bekerült az amerikai Kongresszusi Könyvtár legfontosabb hangfelvételeket őrző nyilvántartásába.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?