Elhunyt Philippe Noiret francia színész

Joviális művésznek ismerte a világ, aki az érzelmi örömök hajhászásával fűszerezte az életét. Említsük első helyen a legendás gasztronómiai élvezeteket, az 1973-as Nagy zabálás című francia–olasz filmszatírát, amely az emberi lealacsonyodásról, bomlásról és önpusztításról szól. Természetesen érték más hatások is: A nő hétszer Shirley McLaine-nel, a Justine Anouk Aimée-vel, a Lady L Sophia Lorennel, a Találkozó Annie Girardot-val, a Menekülés Görögországból Romy Schneiderrel, a Huhogók Sophie Marceau-val, és folytathatnánk a sort. Nem véletlen, hogy ilyen partnernők mellett az élvezetek mezején kötött ki ez a némi cinizmussal élő és játszó, örökké szivarozó, kifinomult arisztokrata művész.

Ám nemcsak a filmművészet legendás darabjait meghatározó dívákkal hozta össze a sors, Vera Cais Franciaországban élő cseh rendezőnő jóvoltából nagy írókedvencével, Bohumil Hraballal is találkozhatott. A rendezőnő a cseh író Túlságosan zajos magány című könyve alapján forgatott filmet, s mivel tudta, hogy Noiret imádja (most már csak múlt időben beszélhetünk erről) Hrabalt, rávette, hogy játssza el a film főszerepét. Cais egy különös helyzetet is teremtett a két nagyság számára: egy epizódban összehozta őket a kamera előtt. És még egy irodalmi találkozás, Pablo Nerudával. Valószínűleg hozzá is közel került azután, hogy Massimo Troisi rendező Neruda postása című filmjében életre keltette a száműzött, olaszországi emigrációban élő nagy chilei költőt. A szívéhez legközelebb állónak nevezte ezt a mozgóképet.Vehetnénk sorra a címeket és történeteket, hiszen Philippe Noiret összesen százhuszonöt filmet forgatott. Ehhez ötven évre volt szükség a pályán. Még megérhette karrierjének fél évszázados jubileumát. Ebből az alkalomból egy csodálatos gesztussal tisztelegtek előtte. Firenzében egy francia mozgóképeket bemutató szemlén kereken ötven filmjét vetítették le.

Mi eggyel, az egyik legátütőbbel búcsúzunk tőle. A Giuseppe Tornatore rendezte Cinema Paradisóval. Bizonyára sokan vagyunk, akikben Philippe Noiret elsősorban Alfredóként maradt meg ebből a finom romantikával átszőtt, fájdalmas drámából. Az életvidám, középkorú mozigépésztől, aki apai érzelmekkel nevelgeti, pátyolgatja a kis árva Salvatorét, sokat megtanultunk az élet nagy dolgairól, kitartásról, hűségről, odaadásról, szerelemről és a mozi iránti rajongás érzelmi hátteréről. Arra biztatta Salvatorét – és ezt üzente nekünk is –, hogy nem szabad leragadni a helyi lehetőségeknél, el kell indulni a nagy álmok megvalósításáért, akár a világ végére is. És még valamit nagyon szeretett volna tőlünk: hogy szeressük a mozit. Philippe Noiret mindhalálig szerette. Ezért is nem játszott soha tévésorozatban. Mert féltette Salvatore jelképes moziját a tévétől.