Elhunyt Jay Thomas Emmy-díjas amerikai színész

Los Angeles |

<p>Elhunyt 69 évesen Jay Thomas kétszeres Emmy-díjas színész, aki a nyolcvanas évekbeli Cheers, majd a kilencvenes években futó Murphy Brown című televíziós vígjátéksorozatokkal aratott sikert.</p>

Jay Thomas csütörtökön bekövetkezett halálát rákbetegség okozta.

"A legmulatságosabb és legkedvesebb ember volt, akit az elmúlt 25 évben ügyfelemnek és barátomnak is nevezhettem" - emlékezett rá szóvivője, Tom Estey.

Legnépszerűbb szerepei közé tartozott a Cheers tévésorozatból Eddie, az egykori hokijátékos férj, és Jerry Gold, a Murphy Brown-széria egyik karaktere. Utóbbi sorozat alkotója, Diane English Twitter-üzenetben búcsúztatta a színészt.

Thomas az utóbbi években egy rádiós beszélgetős műsor házigazdájaként is dolgozott, és emlékezetes volt arról is, hogy minden évben feltűnt David Letterman karácsonyi show-műsorában.

A texasi Kermitben született, rádiós pályafutását még egyetemi évei alatt sportkommentátorként indította. Később rádiós DJ-ként is dolgozott és rádiós programmenedzser is volt. A tapasztalatokkal a háta mögött kezdett fellépni stand-up komikusként előbb a színpadon, aztán a televízióban. A hetvenes évek végén kapta első tévészerepét az Egy úr az űrből című kultsorozatban.

Számos tévészériában szerepelt vendégszínészként, egyebek mellett láthatták a nézők a Dr. Csontban, a Ray Donovanban és az NCIS: New Orleansben is. 

Filmes munkái között emlékezetes volt a Csendszimfónia és a Télapu három része.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?