Elhunyt Cs. Németh Lajos színművész

dd
Budapest |

Ha azt hiszi, nem ismeri őt, gondoljon A tizedes megva többiek című sikerfilmre, amelyben Grisát, a szovjet katonát játszotta, olyan hihetően, hogy én például mostanáig azt hittem, orosz színészt castingoltak a szerepre. Hosszan tartó, súlyos betegség után, 83 éves korában elhunyt Cs. Németh Lajos színművész.

Színházi és filmes alakításai mellett több mint 2200 szinkronszerepének köszönhetően lett ismert, legtöbben mégis a spájzban, a kompótok mögött rejtőző fiatal szovjet katonára emlékeznek, aki azt mondja: pszt!

Cs. Németh Lajos 1962-ben szerzett diplomát a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, majd olyan színházakban játszott, mint a debreceni Csokonai Színház, a Madách Színház, a Budapesti Kamaraszínház és a Turay Ida Színház. Színpadi és filmes alakításai mellett több mint 2200 szinkronszerepének köszönhetően lett ismert. Ő szinkronizálta a Jóbarátokban Jack Gellert (Monica és Ross apját), az X-aktákban a Cigarettázó Férfit, a Miért éppen Alaszka? című sorozatban a kocsmatulajdonos Hollingot, de ő volt a Harry Potter-filmek Remus Lupinjának, illetve a Dragon Ball-rajzfilmekben Songoku legkeményebb ellenségének, Der-mesztőnek a magyar hangja is.

Sok magyar tévéfilmben, sorozatban feltűnt (Família Kft., Jóban-rosszban). A legismertebb mozis alakítása pedig természetesen a Keleti Márton rendezte 1965-ös sikerfilm, A tizedes meg a többiek Grisája. Ebben a szerepben csak oroszul szólalt meg.

2013-ban a Jóban-rosszbanért Aase-díjat kapott, melyet a magyar színházi előadások epizódszerepeit megformálóinak ítélnek oda. „Örültem, amikor bekerültem a sorozatba. Nem gondoltam, hogy ilyen hosszú ideig veszek részt benne, mert eleinte nem is játszottam benne sokáig, egy idő után kérdezték meg, hogy hosszabb időre is vállalnám-e. Ezer örömmel vállaltam, annál is inkább, mert mostanában már nem nagyon van megjelenési lehetőség képernyőn vagy filmekben” – nyilatkozta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?