Életre keltett pamutgombolyagok

A tíz éve működő Trainingspot Társulatról már írtunk idén, amikor felnőttek számára, szigorúan 18-as karikával mutattak be két úgynevezett szobaszínházi előadást, szintén Dunaszerdahelyen. Ez a budapesti csapat kis helyen elfér, baráti társaságok is gyakran hívják őket, de az iskolákba is eljutott már a hírük. Országuk határain túlra ritkábban kapnak meghívást, amit nagyon sajnálunk, ezért most kedvet szeretnénk csinálni szervezőknek, intézményvezetőknek a Kötmese című előadásukhoz, mert fontos dolgokról van szó benne, és mert a nyári időszak amúgy is a keresgélés, tervezgetés ideje kultúrberkekben. 
„Egy mese, ami összeköt. Mese egy barátság megszületéséről, az egymásra figyelés fontosságáról, a fantázia végtelenségéről és arról, hogy közösen játszani nemcsak jó, hanem a legjobb. A Trainingspot Társulat többszörös pályázatnyertes előadását ajánljuk mindazoknak, akiknek van egy emlékük, amit szívesen beletennének egy dobozba, hogy el ne vesszen soha” – így szól a rövid ismertető, amiből nem derül ki, mennyi mindent érintenek játék közben a szereplők, akik a darab elején a nagymama padlását készülnek kipakolni. A fiú és a lány rég nem találkoztak, a közös gyermekkori emlékek, az elhunyt Tina mamához köthető jellegzetes ízek, illatok, hangulatok felidézése, illetve egy régi történet újrajátszása segít nekik megtalálni az utat önmagukhoz és egymáshoz. A nézők pedig hol felnevetnek, hol elcsendesednek, miközben – szinte csak úgy, mellékesen – arra is visszaemlékeznek, milyen természetes volt számukra egykor az a fajta játék, amelyet a színházi szaknyelv tárgyanimációnak nevez. 
Nézzük, mi is ez. A hároméves gyerek például felkap az asztalról két összegyűrt szalvétát, és kijelenti, hogy ezek az ő plüsscicái. Az üveggolyókból versenyautókat csinál, a vécépapír-gurigából távcsövet. Csak úgy szárnyal a fantáziája. Aztán ez a képesség fokozatosan halványul, és kiskamasz korban általában el is tűnik, főleg manapság, amikor a gyerekek „kütyükkel” a kezükben nőnek fel. 
Nos, ezért éreztük első blikkre túlzott merészségnek a Trainingspot Társulat díszletét és kelléktárát: egy csomó kartondobozt és néhány pamutgombolyagot. Ez utóbbiak a szereplők: egy kislány, az őt nevelő nagyszülők, a szomszéd fiú, az ő szülei... A kerettörténet helyszínéül szolgáló padlásból gazdag játékteret varázsol Jobbágy Kata és Ivák Bence. Az előadás után pedig egy drámapedagógus, Manyasz Erika segítségével beszélik meg a gyerekekkel a látottakat, majd három csoportban saját jelenetet találnak ki a nézők a pamutgombolyagokkal, amit elő is adnak. 
Dunaszerdahelyi hatodikosok társaságában láttuk a darabot, akik vették a lapot, azonnal sorolták, mi mindent lehet „kötni”, pontosan tudták, mit jelent, ha valakinek képzeletbeli barátja van, és mi mehetett végbe a főszereplő kislány lelkében, amikor egyszer csak faképnél hagyta őt ez a kitalált barát. Összetett pszichológiai kérdéseket elemeztek játszi könnyedséggel, olykor legbelsőbb énjüket feltárva. Vagyis új dolgokat tudtak meg egymásról, erősödött az a bizonyos „kötelék”. És akikre előadás előtt rá kellett szólni, hogy tegyék el az okostelefont, a végén gond nélkül használták a minimalista kellékeket. A pamutgombolyagoknak arcuk lett, az égősor pedig egyszerre jelképezte a csillagokat, a padlás világítását és a színházi fényeket. (A színészek később megsúgták, hogy ilyen szintű asszociációs készséget még a felnőtt nézőknél is ritkán tapasztalnak.)
Végezetül idézzünk Tina mamától, mert fontos, amit üzen nekünk: „Én úgy képzelem, hogy a csillagok nem csupán izzó gázgömbök, ahogy a tudósok tartják. Én azt képzelem, hogy azok világító gombolyagok. Olyan gombolyagok, mint mi, csak olyan erősen fénylenek, hogy még mi is láthatjuk őket. És ha valaki elmegy közülünk, akkor ilyen fénylő gombolyag lesz belőle és vigyáz ránk onnan fentről, ahonnan mindent jól és tisztán látni. Néha, igazán ritkán még azt is látni, ahogy a vékony fonalszálak megcsillannak. Ezt persze csak én képzelem… na de ki mondja azt, hogy ez nem igaz?”
A Kötmese című okos, mély, elgondolkodtató, emellett rendkívül szórakoztató előadást Bora Levente rendezte, és a társulat tagjai közösen írták.