Életmentő kutyabarát

A szebb napokat megélt falu kong az ürességtől. A fiatalokat elcsábította a nagyváros. Maradtak a kicsinyke vagyonukhoz ragaszkodó idős emberek. Városlakó újgazdagok vásárolják fel a megüresedett ingatlanokat, felújítás után hétvégi háznak használják. Kockázat nélküli befektetés. A húsbolt elhízásra hajlamos tulajdonosa a falu közepén vásárolt egy öreg parasztházat. Újakra cseréltette a fazsindelyeket, meghagyta a tornácot, a széles ereszaljat. Az alacsony, hosszú épület mögött kijavíttatta a csűrt. A tágas faépítmény váza maradt, deszkaoldalát cseréltette.

A romokban heverő kemence javítását messziről hozott szakemberre bízta. A mester jó munkát végzett, a sütöde működőképes. Az udvar dísze lett a fafaragásokkal cicomázott kerekeskút, az ízlésesen konzervált szénásszekér. A tulajdonos rendszertelenül látogatta az újjávarázsolt birtokot, őrzését így két szép farkaskutyára bízta. Az emberek tudták, a hentes kutyái hatalmas velős csont mellé nyers húst is kapnak. Aki tehette, kerülte a portát.

Ilonka néni a faluban született, dolgozott, öregedett meg. Kedves kutyájával, Pajtival naponta órákat beszélget. A kutya megköszöni a törődést, hűségesen védelmezi gazdáját, a rábízott portát. A magára maradt idős hölgy hálaadó litániára sietve lerövidítette a kápolnához vezető utat, amikor a hentes kiszabadult kutyái körbe fogták. Morogva vicsorított a két agresszív eb. Ilonka néni görbebotjával, hangos szóval hessegette a támdó állatokat, ám az öregebb kutya elkapta a karját.

– Segítség, segítség – kiáltozta panaszosan a lendülettől földre rogyva –, gyere, Pajti, segíts!

A hívó szóra a kutya átugorva a korhadozó léckerítést, futott, rohant, fülei a fejéhez simultak. A túlerővel nem törődve, ugrás közben kinyitotta izmos állkapcsát, nyála fröccsent. Rátapadt a támadó eb nyakára, a fiatalabb kutya farkát behúzva, nyüszítve hátrált.

A kórházban elsősegélyben részesítették az asszonyt. A szolgálatos orvos javaslatára éjszakára az osztályon tartották. Másnap betegszobája ajtaján a főorvos kopogtatott. – Szervusz, Ilonka, olvastam a jelentést, tudom, mi történt. – Ismerték egymást a gimnáziumi évekből. – Hogy érzed magad? – kérdezte a doktor.

– Te, Tóni – keresztnevén szólította a főorvost –, a divatos darvini elméletet, amit elfogadtunk, tanítottunk, arról, hogy az állatok nem gondolkoznak, töretlenül hiszed tovább?

A főorvos bizalmasan kacsintott, és letelepedett az ágy szélére.

– Folytasd – biztatta.

– Tudom, érzem, Pajti kutyám gyakran gondolkodik, ilyenkor diónyi sötét szemeivel darabig figyel, látom, használja kutyaeszét. Hízelkedik, ha rosszat tesz. Bűnbánó tekintete engeszteli a jéghideg szívet. Érkezésemkor megnyalja a kezemet, távozásomkor bús tekintete messze kísér. Tessék, nevess ki, ilyen lettem, így gondolkodom.

– Tévedsz, nem nevetlek ki. A hűség, a ragaszkodás, biflázott elméleteket döntenek romba. Egyetértek, az izmusokban előfordultak tévedések, szarvashibák – majd megpaskolta betege naptól barna, finom arcát.

– Vigyázz magadra! Ja igen, akarsz feljelentést tenni?

– Nem, állatok ellen soha nem teszek feljelentést!