„Elbitangolt szavak”

Balázs F. Attila költészetének sokféle arca van: hol képileg telített, hol enigmatikusan zsúfolt, hol meg szinte hétköznapiasan minimalista és eszköztelen. Kék című, Szabó Ottó rajzaival illusztrált könyve szintén sokszólamúnak látszik. A kötet kérdések tömkelegével kezdődik („A kék a türelem színe?”), hogy a második versben ugyanezek a kérdések állításokká változtatva önmagukkal válaszolják meg magukat (A kék a türelem színe.”). Harmónia, türelem és az „érzelmek bujasága”: nagyjából ezt a megfejtést kínálja fel a kötet színmisztikája. Az intimitás azonban ritkán nyer valóban eredeti megfogalmazást: Balázs F. Attila itt inkább biztonsági költészetet művel, melynek nincsenek minimális kilengései sem, így eleve csúcsai sem lehetnek: „a test, a test: / bujaság, örömtanya, / áramütés, vonaglás, / bekódolt halál.” A strófa ráadásul a következő versben kérdő mondattá alakítva ismétlődik. Ez az állításos–rákérdezős tükörjáték e ponton már csak téttelen gesztus lesz. A feltűnően hiányzó nyelvi agresszió sémákat termel újra, és zavartalanul működteti azokat a végtelenségig. Sokszor dalszövegszerű karaktert nyernek nem dalszövegnek vagy songnak induló darabok.: „Elmulasztott bűneimet Elvetélt álmaimat / Nem számolom / Harcot és kudarcot”, olykor pedig giccsbe csúszunk át: „lüktet a szerelem, mint óriás szív”. A szövegek kiszámíthatósága kifejezetten érződik a zárlatokban. A kötet szerkesztési narratíváját az ismétlés, a módosítás, a korrekciós játék uralja: egyes verskezdetek megismétlődnek, hogy más vég felé tartsanak, ám ez az irányváltás esztétikai vagy nyelvi tekintetben alig releváns, pl. a Virtuális macskakövek és a Macskakövek esetében. A versek közt van ugyan párbeszéd, itt konkrétan a reális és virtuális ellenpont próbál meg érvényesülni. Balázs F. Attila gyakori szöveggenerálási technikája, hogy egyszerűen felviszi a színeket a palettára („huzatos február / penetráció / lila körvonal”), ám aztán mintha megfeledkezne róluk: a szimultán történések ilyen csoportosítása szerencsés esetben az elhallgatás, a hiány révén teremt feszültséget, már amennyiben van annyira provokatív, hogy a befogadót jelentéstulajdonító munkára serkenti. Máskor szinte triviálisan kínál fel egy végtelenül egyszerű, szinte 19. századi versnyelvet: „Megjött a Karácsony... nem talált otthon. / Elbitangolt szavak halmaiba botlom / Elveszett ösvényeken talán haza jutok, / Mellettem ebként a szomorúság kullog.”

Vannak egészen pazar megoldások, képek is, pl. „a város körénk húsosodik”, vagy „a sörödért nyúlsz / sistereg a habja”. A kötet legjobb szövegei nem a kihagyásos technikát működtető szövegek, hanem a narratívabb opuszok, melyek képesek kívülről látni egy-egy érzelmi állapot vagy költői pillanat nyelvi lehetőségeit (Történelem, Pénelopé sálat köt). A kötet végén részletek olvashatók a költő kritikai recepciójából, többek közt Németh Zoltán, Paul Aretzu, Szalay Zoltán és Orbán Gyöngyi tollából – ők messze többet láttak Balázs F. Attila költészetében, mint amennyit én voltam képes megtapasztalni e kötet olvasásakor.

(Balázs F. Attila, Kék, AB-ART, 2011.)

Értékelés:llllmmmmmm