Éhségsztrájkol az iráni rendező

ss
Teherán |

Éhségsztrájkba kezdett a tavaly júliusban bebörtönzött Dzsafar Panahi iráni filmrendező – jelentette be szerda este a művész családja. Feleségéhez és fiához intézett levelében Panahi az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta döntését.

A rendező elengedéséig nem hajlandó ételt és italt magához venni, gyógyszereket sem fogad el. A rendezőt tavaly júliusban szállították a Teherán melletti Evin börtönbe, hogy folytassa a 2010-ben kiszabott, de akkor két hónap után felfüggesztett hatéves börtönbüntetés letöltését. Felesége szerint azóta ügyvédjével sem találkozhatott.

A 62 éves Panahi a legtöbb nemzetközi díjjal elismert iráni filmrendező. 2015-ben Taxi Teherán című drámájával elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve díját, amelyben ő maga is szerepel: amatőr taxisként járja Tehe-rán utcáit, és utasaival beszélgetve bemutatja az iráni társadalom számos rétegét és a legégetőbb emberi jogi, illetve problémákra világít rá. A Taxi Teherán a film-kritikusok nemzetközi szövetségének (FIPRESCI) díját is elnyerte a Berlinalén. Dzsafar Panahi 2010-ben a nemzetközi zsűri tagja lett volna, de az ellene indított eljárás miatt nem tudott eleget tenni a felkérésnek, mert nem hagyhatta el hazáját. Filmjei viszont rendszeresen szerepelnek a legrangosabb fesztiválokon, és a Parde (Zárt függöny) című alkotása például 2013-ban elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó Ezüst Medvét a Berlinalén, 2018-ban pedig a cannes-i filmfesztiválon kapott elismerést a Három nő című filmjének forgatókönyvéért. Sean Penn amerikai színész és Paul Haggis kanadai rendező az Amnesty International szervezésében már 2011-ben vízumért folyamodott, hogy Teheránban találkozzanak Panahival, de az ottani hatóságok ezt nem tették lehetővé.

Az iszlám köztársaságban tavaly ősszel robbantak ki a tüntetések egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően, akit az erkölcsrendészet vett őrizetbe, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. A fiatal nő fogva tartása alatt halt meg, szemtanúk szerint a hatóságok brutálisan bántalmazták. A kormányellenes felhangokkal kísért tüntetéshullámmal összefüggésben Iránban többeket halálra ítéltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?