Együgyű mese Bezák érsekről

Még az is csalódni fog, aki semmi mást nem várt, csak megható portrét egy karizmatikus, közkedvelt személyiségről. Az Arcibiskup Bezák zbohom című másfél órás film ugyanis a tények és a fikció, a pátosz és a giccs, a dokumentarista igyekezet és a karikatúra olyan egyvelege, hogy nincs ember, aki meg tudná mondani, mi is volt mindezzel az alkotók szándéka. Valószínűleg pont az lehetett a hiba, hogy a rendező, Oľga Záblacká elképzelés nélkül indult neki a forgatásnak. Eredetileg portréfilmet akart készíteni Róbert Bezákról, de menet közben, amint kiderült, hogy az érseki posztról való leváltás után is van élet, megszületett az ötlet, hogy ebből akár mozifilm is lehetne. Így kísérte el a stáb Bezákot a Pohoda-fesztiválra, a szülővárosába, Privigyére, ahol díszpolgárrá avatták, Gyetvára, ahol pap volt, az öccse családjához Bécsbe, Otmar Oliva szobrász műhelyébe Velehradba, és arra az esküvőre valamint keresztelőre is, amelyek elvégzését zárt ajtók mögött engedélyezték neki. Ezek miatt a dokumentum értékű részek miatt volt érdemes elkészíteni a filmet, de egy idő után nyilván a rendező is rájött, hogy a jeleneteket a főszereplő személyén kívül az égvilágon semmi nem köti össze. Gondolom, ötletbörzét tartottak a stábban, és az a baj, hogy ami az eszükbe jutott, azt mind meg is valósították. A valós események mellé felvettek még néhány jelenetet a bicikliző, zenélő, borozó, rajóngóival körülvett Bezákról – mintegy alátámasztandó az emberarcú, közvetlen érsek képét. Hogy ezt még jobban kiemeljék, megszólítottak néhány őt támogató ismert személyiséget – František Mikloško, Anton Srholec, Tomáš Halík – és civileket is. Ebből még mindig nem kerekedett ki a film cselekménye, ezért televíziós híradókból belevágták a leváltásáról és az ügy fordulatairól szóló tudósításokat, valamint forgattak néhány tiltakozó összejövetelen. De mivel ez mégiscsak rendezői film akart lenni, kellett bele egy kis művészet, és ezért Záblacká írt hozzá egy mesét, amit az egyes jelenetek között Lukáš Latinák és Robo Jakab olvas fel mezítláb. A mese a jó Bezácsik érsekecskéről és a gonosz Sólyomról, az igazságos Feri papáról és még sok mindenről szól, olyan zagyva nyelven, hogy magyarra le sem lehet fordítani, de szlovákul is nehéz követni. Azt azért mindenki érti, kik benne a rosszak és kik a jók, de ha mégsem, akkor ott vannak Jozef Gertli Danglár karikatúrái, amelyek végig illusztrálják az infantilis történetet. Egy érsekhez komolyság is dukál, Záblacká ezért még egy interjút is készített Róbert Bezákkal – egy csehországi templomban kérdezte meg tőle századszor mindazt, amit már kilencvenkilencszer elmondott. Semmi újat, semmi mást, a film egy árnyalatnyit sem mutat meg Bezák személyiségének mélységéből, és abból sem, mennyit változtattak rajta az átéltek. A legszebb jelenetek – amikor a szülei és a testvérei beszélnek róla, amikor Úrfelmutatáskor elérzékenyül, vagy amikor az Oliva mester által készített és a nagyszombati érsekség által elutasított kegytárgyakról beszél – elvesznek a nagy összevisszaságban. A film a jó vágásnak és a változó helyszíneknek köszönhetően gyorsan pereg, nem unalmas, csak idegesítő, legalábbis azoknak akiknek nem elég, hogy Bezákot látják. Az, aki történetre, hangulatra, gondolatokra vágyott, nem csak csalódott, de egy idő után kínosan is kezdi érezni magát, még akkor is, ha az érsek tisztelője. Sőt, annál inkább, mert rájön, hogy a film nem Róbert Bezákról szól, hanem arról, milyennek látják őt az alkotók. Ez a kép pedig nagyon felszínes és végtelenül együgyű. Amikor az utolsó jelenetben az érsek felszáll a pozsonyi vasútállomáson egy vonatra, hogy elutazzon, ki tudja hová, a néző szinte megkönnyebbül. Pedig még egy dalt is végig kell hallgatnia. Természetesen, ezt is Záblacká írta és ő is énekli – arról, hogy bennünket semmi sem tör meg és a térdecskéink sem rogynak össze. De ekkor legalább felfogja (mármint a néző), mi a baj ezzel a filmmel. Hogy a kevesebb több lett volna. Ha csak azt a dalt hagyják benne, amit Róbert Bezák édesanyja énekel, ha csak a leváltását követő év eseményeit akarják megmutatni, ha csak a tényekre szorítkoznak, ha nincs mesécske, rajzocska, nincsenek kínosan megrendezett jelenetek – vagy talán ha az egész el sem készül.