Egymást váltják a külföldi forgatócsoportok Prágában

Prága |

<p>Hollywood ismét Közép-Európába költözött. Budapest az idén a magáénak tudhatta például Ryan Goslinget és a Szárnyas fejvadász újabb részét, de Prága és a cseh filmipar sem marad le a versenyben.</p>

Csehország 2004-ig pompás helyszíneket kínált a külföldi forgatócsoportok számára. Filmes infrastruktúrájával, a Barrandovon kiképzett remek szakembereivel és nem utolsósorban kedvező áraival valósággal vonzotta az amerikai és nyugat-európai stábokat. Olyan szuperprodukciók jelentős részét forgatták Bohémia különböző pontjain, mint a Mission: Impossible, a Hart háborúja vagy a Van Helsing. A törés 2005-ben állt be, amikor a magyar adókedvezmények Budapestre, Fótra, majd Etyekre csábították a filmeseket. 2003-ban még 5 milliárd korona bevételt könyvelhettek el a csehek a különböző országokból odasereglett forgatócsoportoknak köszönhetően, de 2008-ban már 700 millióra csökkent ez az összeg. Az öt év alatt bekövetkezett 85 százalékos zuhanás valósággal sokkolta a cseh filmes közeget, volt mit tenni, hogy az iparág ismét magához térjen.

Tavaly már csaknem harminc stáb dolgozott Csehországban, ami több mint 4 milliárd korona hasznot termett. A legmagasabb összeget, 780 millió koronát az Underworld: Blood Wars című fantasy stábja fizette. Ezt követi 651 millióval A 44-es gyermek, amelyet olyan prágai helyszíneken forgattak, mint a Nemzeti Színház, a Nemzeti Múzeum, a Rudolfinum, de a metró egyik állomása is szolgálta két éjszaka a Tom Hardyt mozgató forgatócsoportot. Csehországi helyszíneken született a Három muskétás 3. szériája is, amely 332 millió koronával gazdagította a cseh államkasszát.

Ebben az évben még szerencsésebbek lesznek a csehek. Az ókori Rómában játszódó, tízrészes Britannia című angol sorozat 970 millió, az amerikai History Chanel számára készülő Knightfall első szériája pedig 1,1 milliárd koronát hoz a cseheknek. Náluk forog majd a National Geographic új sorozata, a Genius is, amely a világ legnagyobb zsenijeinek életét dolgozza fel, és 45 nyelven adja el 170 országnak. Az Albert Einsteinről szóló epizódot Ron Howard (Apollo 13) rendezi.

Brit–cseh koprodukcióban készül a Közjáték Prágában című tragikus végkifejletű szerelmi dráma, amely Mozart életének azt a szakaszát idézi meg, amikor a Figaro házasságát vezényelte a prágai Rendi Színházban, és a kirobbanó siker hatása alatt – „A prágaiak szeretnek engem” – elkezdte a Don Giovanni megkomponálását. A barrandovi műtermek mellett Doksany kolostorában, Ploskovice várában és Český Krumlov barokk színházában is dolgozik a stáb. A történet elején a bécsi közönség elvárásaitól kimerülten a szeszélyes és egocentrikus Saloky báró meghívására érkezik Prágába az akkor már híres zeneszerző, bizonyos körökben azonban erős viharokat kavar jelenlétével. Főleg, amikor beleszeret a báró gyönyörű jegyesébe, a fiatal szopránénekesnőbe, Suzanne-ba, vagyis Zuzana Luptákovába. Wolfgang Amadeust Aneurin Barnard, a Fehér királyból és a Háború és béke legfrissebb, BBC-s feldolgozásából ismert walesi színész formálja meg. Tizennyolc éves szerelmét pedig a különös szépségű Morfydd Clark. Két cseh színész is szerepet kapott a filmben: Jiří Mádl és Kryštof Hádek. A 175 tagú stábot, amelynek kilencven százalékát csehek alkotják, John Stephenson, az Állatfarm és a Karácsonyi gyertya jó nevű rendezője irányítja.

Hongkongiak és kínaiak is forgatnak ez idő tájt Csehországban. A Kínai igazság, amerikai visszavágás Európa különböző városaiban és New Yorkban játszódó akciófilm lesz – prágai és ostravai helyszínekkel. Fiataloknak szóló romantikus sorozatot forgatnak a kínaiak. A negyven részre szabdalt sztori főhőse egy rendkívüli tehetségű kínai fiatalember, aki a gazdasági változások elején még csak sikeres kisvállalkozó, később már nemzetközi hírű üzletember, és egész „királyságot” épít maga köré. A Tollpihe száll az égbe címet viselő szériát ez év végén tűzi műsorára a kínai televízió.

Prágában, Pilsenben, Liberecben és Terezínben Az utolsó vízum címmel megtörtént események alapján forog egy másik kínai sorozat. Főhőse Cho feng-shan egykori kínai nagykövet, aki 1997-ben bekövetkezett haláláig senkinek nem árulta el, hogy 1938 és 1940 között, amikor kínai konzulként dolgozott a bécsi nagykövetségen, zsidók ezreit mentette meg azzal, hogy az általa kiállított kiutazási engedéllyel elhagyhatták Európát.

Rövidesen elkezdődik Prágában a Borg vs. McEnroe című dán játékfilm forgatása is, amely a két legendás teniszjátékos 1980-as wimbledoni mérkőzését idézi fel Janus M. Pedersen rendezésében, aki az Afganisztánban harcoló dán katonákról készített, megrázó erejű dokumentumfilmjéért a kritikusok díját nyerte el Cannes-ban. John McEnroe-t a „betörhetetlen” Shia La Beouf, ellenfelét, Björn Borgot a kítűnő skandináv színész, Sverrir Gudnason alakítja, ám szerepet kapott a filmben Lars von Trier kedvenc színésze és a Mamma mia! egyik sztárja, Stellan Skarsgard is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?